A természetvédelmi területkezelés feltételeinek megteremtése a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet területén, a Batúz-tanyán - KEHOP_PLUSZ-3.2.1-24-2024-00002

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi Terv Plusz program keretében nyert támogatást a projekt megvalósítására. Jelen projekt a Batúz-tanya Természetvédelmi Területkezelési Központ területén, illetve ahhoz kapcsolódóan valósul meg. A fő cél a természetvédelmi szempontból kiemelkedő hazai és nemzetközi védelem alatt álló fajok ökológiai igényeinek kielégítése. A kezelés elsődleges eleme a BNPI saját tulajdonú állatállományára alapozott, extenzív természetvédelmi célú állattartás, mely szorosan összefonódik az Igazgatóságra alapfeladatul bízott génmegőrzési tevékenység ellátásával. A projekt konzorciumban valósul meg az Építési és Közlekedési Minisztériummal együttműködve.

A projekt 860.000.000 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

A támogatási intenzitás: 100%.

A projekt tervezett fizikai befejezése: 2026.06.30.

A Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzetben (BMTK) közel 15.000 hektár gyepterület van a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében. A tájvédelmi körzet szívében, Szentistván külterületén található az Igazgatóság vagyonkezelésében lévő, 2015 őszén átadott Batúz-tanya Természetvédelmi Kezelési Központ, melynek megépítésével az Igazgatóság a 2007-2013 közötti finanszírozási ciklusban, három pályázati ütemben felépült épületegyüttes több, mint 1.000 ha egybefüggő terület kezelését valósította meg.

A Batúz-tanya megvalósítása óta eltelt időszakban az üzemeltetés során szerzett tapasztalatok alapján üzemeltetőként az Igazgatóság feltárta a meglévő rendszer gyakorlati hiányosságait, bizonytalanságait, melyek alapján további fejlesztési irányokat, lehetőségeket fogalmazott meg a természetvédelmi értékteremtést és a hagyományokra épülő területhasználatot szem előtt tartva. Jelen projekt ennek eredményeként került megtervezésre.

A Borsodi-Mezőség természetvédelmi szempontból egyik legértékesebb területe a központi részen elhelyezkedő pusztai tömb. Az itt található Nagy-szék, és Kisecséri-legelő – melyek közepében található a Batúz-tanya – nem csak tájképileg kiemelkedő érték, de számos olyan botanikai és zoológiai ritkaságnak ad otthont, melyek speciális kezelést igényelnek.

A mára folyamatosan növekvő állomány és kezelési igények mentén további fejlesztések váltak szükségessé, egyrészről a Batúz-tanya megközelítése érdekében a tanyára vezető út 2 km hosszú szakaszának stabilizálása. Az út stabilizálásával egész évben megközelíthetővé válik a Batúz-tanya, megszűnik az utat övező gyepterületek közlekedés által történő károsítása, ezáltal csökken a központ üzemeltetéséből eredő környezeti terhelés.

Másrészt az állatállomány téli takarmányának biztosításához, megfelelő tárolásához takarmánytároló szín építése szükséges. A tanyán keletkező szerves trágya kezeléséhez a megnövekedett állatállomány számára indokolttá vált a trágyatároló építése, valamint szükségessé vált mezőgazdasági gépek (erőgép, rendsodró és terepjáró gépjármű beszerzése) beszerzése is.

A konzorciumi partner az ÉKM Magasépítésért Felelős Helyettes Államtitkárság a takarmánytároló kivitelezése során vesz részt a projektben az Igazgatóság konzorciumi partnereként. Ehhez kapcsolódóan az ÉKM mint konzorcium partner feladatai közé tartozik a takarmánytároló kivitelezés közbeszerzések a lebonyolítása, a projekt előkészítési szakaszában létrejött terveinek tervellenőrzése, jóváhagyása, a beruházás szerződés szerinti lebonyolításának műszaki ellenőri felügyeletének biztosítása.

A Borsodi-Mezőségre tradicionálisan a legeltető állattartás volt jellemző. Az elmúlt évszázad folyamán ez megváltozott, egyre több gyepet törtek fel és hasznosították szántóként. Évszázadokon keresztül a térség meghatározó gazdálkodási formája a gyepgazdálkodás és a hozzá kapcsolódó pásztoroló állattartás volt. A minél változatosabb legeltetés fontos a területen élő védett, fokozottan védet fajok számára is.

A tájhasználatban bekövetkező változások drasztikusan hatottak az élőhelyek szerkezetére. A füves élőhelyek visszaszorultak, az idős fák eltűntek, így sok élőlényszámára is csökkent az élettér. Az ártéri ligeterdők, a pusztában lévő fás legelők, idősebb magányos fák, vagy kisebb facsoportok, öreg gyümölcsfák és gyümölcsösök mára már szinte teljesen eltűntek. A legelők és kaszálók száma is drasztikusan csökkent a mezőgazdasági módszerek változásával, elsősorban a jó termőképességű löszgyepeket törték fel, így a löszhöz kötődő növényfajok szinte kivétel nélkül eltűntek ezekről a területekről.

A fejlesztés eredményeként 1140 hektár Natura 2000 gyepterületen javul az élőhelyek állapotának és a természeti értékek megőrzésének feltétele. A Batúz-tanyán tartott állatok (ló és szarvasmarha) legelési szokásaira alapozott – és a gyepek kaszálásával kiegészített –, a természetvédelmi elképzelésnek megfelelő mozaikos gyepkezelés feltétele valósul meg.

Az extenzív legeltetéses állattartás és a megfelelő időpontban végzett kaszálás a mezőségi füves puszta fenntartásának természetvédelmi szempontból is kívánatos módja. Ennek során olyn, a Kárpát-medencében őshonos szarvasmarha hasznosítására nyílik lehetőség, mint a magyartarka, a kárpáti borzderes fajta vagy a Furioso-North Star fajtájú lovak tenyészkanca és tenyészmén állománya. A természetvédelmi célú területkezelésen túl így a fajta genetikai állományának megőrzése is sikeresen folyik a tanyán.

A fejlesztés továbbá jelentős mértékben segítheti a kiemelten fontos magyar szöcskeegér (Sicista trizona trizona) védelmi munkáit, az egyéb faj- és élőhelyvédelmi tevékenységeket, lehetőséget és teret biztosít természetvédelmi bemutató és szemléletformáló munka végzéséhez. A magyar szöcskeegér a puszta kiemelkedően értékes emlősfaja – nemrég önálló faji státuszt kapott –, amelynek ma már csak a BMTK területén találhatóak ismert élőhelyei.

Kapcsolódó

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

2022.09.01. 09:59
A Bükk történelmi múltjának fontos emlékei a várak, vármaradványok. Nemcsak a jelentős falmaradványokkal rendelkező vagy majdnem ép kővárak, hanem a sáncokkal, árkokkal határolt "földvárak" is. Korábban kevesen tulajdonítottak védelmi jelleget a sáncoknak, töltésgyűrűkkel övezett építményeknek, azokat sok esetben "pogány" áldozóhelyeknek vélték és a hunoknak, avaroknak tulajdonították létrehozásukat. A közelmúltban lezajlott kutatások azonban tisztázták a "földvárak" korát, rendeltetését - ma már az őskori és középkori sáncvárak nagy részét is el tudjuk különíteni egymástól. A Bükk-vidéken, a Kárpát-medence más tájaihoz hasonlóan, az őskorban több népcsoport épített erődített telepeket, várakat. Az őskori erődítések első klasszikus korszaka a korai és középső bronzkor volt. A kora bronzkori hatvani kultúra (Kr. e. 2000 - 1750) és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra (ie. 1750 - 1350) lakossága leginkább a hegység peremén, a dombvidéken telepedett le. A rájuk jellemző típus a nagyobb kiterjedésű "nyílt telep" melletti kis vár (0,02-0,08 ha). A többnyire csak árokkal körülvett védett terület a vezető rétegé lehetett: valószínűen egyaránt szolgálta a saját népüktől való elkülönülést, illetve a szomszédos népek, távolabbi kultúrák ellenséges népei elleni védelmet. A bronzkor első feléből származó földvárak a Bükk déli peremén a maklári Baglyas, a novaji Földvár, a tardi Tatár-domb. Az őskori erődített telepek második nagy korszaka a késő bronzkorban kezdődött. A Kyjatice-kultúra (Kr.e. 12. századtól 8-7. századig, a "preszkíták" betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek és főleg a hegység belsejében, nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel. A Bükk kyjatice-i típusú földvárcsoportjának minden egyes tagját érdemes felkeresni, a háromezer éves erődített települések bejárása önmagában is különleges élményt nyújt, sáncaikról pedig szép kilátás tárul szemünk elé. A hegység késő bronzkori erődített telepei a következők: Szilvásvárad és Bélapátfalva határán a Kelemen széke (Töröksánc), Dédestapolcsány határában a Verepce-tető, a Miskolctapolca mellett a Vár-hegy, Bükkszentlászló felett a Nagysánc, Sálytól északra a Latorvár-tető, Cserépfalu határában a Mész-tető, Felsőtárkány fölött a Vár-hegy. Mivel a bükki sáncok építését a Kr. e. 8. század idejére (a Hallstatt B2 periódus végére, a Hallstatt B3periódusra) datálják a régészek, ezért legújabban a preszkíta (mezőcsáti csoport) bevándorlási hullámokhoz kötik az erődítések elkészítését. Csakhogy ennek a vélekedésnek is ellentmond, hogy földvárainkban a keleti eredetű tárgyak is nagy számban jelen vannak, ami itt is a békés kereskedelmet valószínűsíti. Sőt a kiétei lakosság hegyekben történő továbbélése még akkor is jól dokumentálható, amikor a síkvidéket a mezőcsáti kultúra népe birtokolta. A kiéteiek és a preszkíták békés viszonyát mutatják a Szabó János Győző által a Tarna völgyében (Sirok - Akasztómály: nem messze a szajlai kiétei temetőtől) feltárt mezőcsáti típusú sírok, valamint a szilvásváradi Töröksánctól északnyugatra (az Eger felől Szilvásváradra bevezető műút és vasút kereszteződése mellett) Párducz Mihály által szkíta korinak meghatározott (Ha C periódusra datált), de inkább preszkíta temetőrészlet is. A késő bronzkori erődített telepek, várak jellegzetességeinek legjobb összefoglalását Nováki Gyula adta: "Valamennyi nagy relatív magasságú és nagy kiterjedésű hegy tetején fekszik. A sánccal, árokkal vagy hegyperemmel körülhatárolt telepek mérete az előzőkének a sokszorosa. Hosszuk 400 és 2000 méter, területük pedig a "kisebbeknél" 1,33 - 16,9 ha között változik, Szilvásvárad - Töröksánc azonban már 71,6 ha, Dédestapolcsány Verepce-tető pedig 123 ha területet foglal magába. A korai és középső bronzkorral szemben a késő bronzkorban igen nagy kiterjedésű telepeket találunk, mégis mindig osztatlanok. Nem találunk azokon belül elkülönülő részt, amit esetleg a vezetőréteg lakóhelyének tekinthetnénk. A telepek belsejében eddig végzett ásatások az óriási területekhez képest elenyészőek, ezért kellően alátámasztott következtetésekre nincs lehetőség. A többi kutatóval összhangban, mindössze annyit tételezhetünk fel, hogy a magas fekvésű, erődített telepek lakói között lehetett a vezetőréteg is, amely a környék kisebb települései felett is uralkodott. E nagy várak azonban nemcsak az ott élők, hanem az egész környék lakóinak a védelmét is szolgálták szükség esetén, igazi nagy népvárak voltak. Földváraink egymástól alig pár kilométerre, a Bükk hegység peremét szinte körülveszik. Az eddigi megállapítások szerint egy kultúrán belül, azonos időben lakták valamennyit. Ilyen közelségben nyilván szövetségesei voltak egymásnak. Úgy tűnik tehát, hogy a szomszédaikkal békés viszonyt ápoló, egymással szövetségben lévő kiétei csoportok nagy relatív magasságban és nehezen megközelíthető helyeken fekvő sáncvárainak rendeltetésével kapcsolatban nemcsak a hadászati védekezést, de az egyéb stratégiai szempontokat (kereskedelmi utak ellenőrzése, birtokközpont) is kizárhatjuk! Cserépfalutól észak-északkeletre kb. 2 km-re emelkedő Mész-tető a Bükkaljához tartozik, de közel van a Déli-Bükkhöz, a Hór-patak völgymedencéjéhez. Az itt található földvárat a késő bronzkorban (ie. 1100-800) építettek, ahogy már írtuk, a hegyvidék peremén épült várláncolat (bükkaranyosi földvár, kisgyőri Hársas és Majorvár, sályi Latorvár stb.) tagjának tekinthető. A földvár a dombtető északnyugat felé kinyúló platóját foglalja el. Északkeleti, legmagasabban lévő szélét keskeny, meredek oldalú, sziklás gerinc határolja. A délnyugat felé lejtő szélén az erődítés vonala bizonytalan. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől jól kivehető egyenes sánc védte a telepet. A sáncon és körülötte Korek József 1960-ban végzett rövid ásatást, amely során a sánc külső (keleti) aljában keskeny V alakú árok bontakozott ki. Az előkerült kerámia leletek alapján a késő bronzkorba és a kora vaskorba datálták a telep korát. A sánccal védett terület háromszög alakú, nyugati és keleti oldala természetes meredély, déli oldalát markáns sánc határolja. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől mára már erősen lepusztult egyenes sánc védte a telepet. A 230 m hosszú, 10-15 m széles, jelenleg 1-1,5 m magas sánc által lezárt tér közepe erősen bemélyed, amfiteátrumszerű. Az erődítést a régészeti kutatás a Kyjatice kultúrába sorolja az előkerült cseréptöredékek alapján. A késő bronzkori – kora vaskori megtelepedés nyomai a sáncon kívül, a lankás hegyoldalban is megtalálhatók.
Tovább olvasom