Turizmus a geoparkokban - hogy csinálják mások? 2020.02.23. 08:35

A turizmusfejlesztés a gazdasági fejlődés és a munkahelyteremtés mozgatórugója, azonban jelen és jövőbeli kihívásokat jelent a természetvédelmi feladatokat ellátó nemzeti parkok és geoparkok számára is. Jó gyakorlatok nyomába indultunk.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2017-ben kezdte el a Bükk-vidék Geopark koncepció kidolgozását, a területén található azonban a Novohrad-Nógrád UNESCO Globális Geopark magyarországi része is, így számos szállal kapcsolódik az Igazgatóság munkája a geoparkok helyi identitást erősítő stratégiai programjainak megvalósításához.

A Bükk kora tavasszal

Miért fontos a turizmus a geoparkok számára?

A geoturizmus előmozdításával a geoparkok szerte a világban segítik a területi fejlődést és a különleges érdeklődésre számot tartó közönség kialakulását a geológiai örökség fenntartható megőrzésével, valamint azáltal, hogy érdeklődést, tudatosságot és különös figyelmet fordítanak környezetünk egyediségére. A geoparkok egy olyan hálózat tagjai, amely aktívan támogatja a turizmust, mint a gazdasági fejlődés és a munkahelyteremtés mozgatórugóját. Mivel a geopark egy olyan terület, amely magában foglal egy meghatározott geológiai örökséget és egy fenntartható területi fejlesztési stratégiát, a geoturizmus és a geokonzerválás a fejlesztési stratégiák fő alkotóelemei minden geoparkban. Számos geoparkot hoztak létre a meglévő természetvédelmi parkokban (pl. Parco Del Beigua Geopark, Olaszország), a nemzeti parkokban (pl. Fforest Fawr UNESCO Globális Geopark, Wales) vagy a kiemelkedő természeti szépségű területeken (pl. Az északi Pennines AONB, Anglia), amelyekre kiterjedtek a természeti és kulturális örökségük védelmét szolgáló intézkedések.

Geológiai tanösvény túrára indulók az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál, a Novohrad-Nógrád Geoparkban

A geoparkok munkatársai felfedezték, hogy a Föld többmillió éves változása, ezen változások bemutatása és az egyéni természeti élmények megteremtése megnyitja az ajtót az izgalmas új turisztikai termékek, például időséták vagy terepi kirándulások számára, amelyekhez jól kapcsolódik a helyben termelt termékek kóstolása vagy a tradicionális művészet bemutatása is. Az elmúlt időszakban az európai és Európán kívüli geoparkok is számos tapasztalatot szereztek ezen komplex turisztikai csomagok kidolgozásában, amelyhez különféle oktatási, szemléletformáló programokat is kapcsoltak.

Munkahelyteremtés, közösségfejlesztés

A geoturizmus fejlesztése a turisztikai tevékenységek egyéb formáin kívül új munkahelyeket teremthet, a helyi idegenforgalmi szolgáltatók, például az információs központok, szállodák és vendéglők foglalkoztatást nyújtanak a helyi emberek számára. A geoparkok emellett geotúra-vezetőket kínálnak a vendégeknek és munkahelyeket teremtenek a helyi kézművesség, ételek és termékek népszerűsítése révén. A helyi közösségek bevonása fontos tényező a fenntarthatóság biztosításában is, amire jó példa lehet a Messel Pit, a németországi Bergstrasse Odenwald Geopark világörökségi helyszíne, ahol hulladéklerakót akartak létesíteni, azonban a helyi közösség segítségével népszerű nemzetközi jelentőségű geoturisztikai célponttá alakították.

A közösségfejlesztés és szemléletformálás részét képezi a Bükk-vidék Geopark területén a szemétszedési akciók megszervezése is - itt például a Szeleta-barlanghoz vezető tanösvényen

Ahol a művészet összefonódik a tájjal

Az elmúlt hetekben történt egyeztetések során a Bükk-vidék Geoparkban is felmerült a művészeti csoportokkal történő együttműködés kérdése (pl. versmondó egyesület). Kiváló példát látunk a művészet és geopark kapcsolatára a Heute Provence Geoparkban, ahol a geopark menedzsment a CAIRN Művészeti Központtal és a Gassendi Múzeummal közös programot valósított meg annak érdekében, hogy bemutassa, a kortárs művészet hogyan fonódik össze a tájjal.

A Heute Provence UNESCO Globális Geopark - A kép forrása

Napjainkban a Heute Provence Geopark területén több mint száz olyan műalkotás látható, amelyeket a természetes környezetben olyan neves művészek alkottak, mint pl. Andy Goldswerthy vagy Richard Nonas. A CAIRN kezdeményezésein keresztül létrehozott munkáknak köszönhetően az UNESCO Geopark innovatív terület: a művészek alkotásai által irányítják a látogatók figyelmét a táj folyamatos megismerésére és újbóli felfedezésére.

A GeoVR program a Magma Geoparkban

Magyarországon sokan nem támogatják a VR és AR technológia használatát a természeti értékek bemutatásában - azonban számos jó tapasztalat mutatja, hogy ha az eszközhasználat célja nem maga az eszköz használata, hanem az értékek bemutatása, az új technológiák segítségével még vonzóbbá tehetjük a terület felfedezését. Ebben jár élen a Magma Geopark Norvégiában. Az általuk kidolgozott geoVR egy új virtuális valóságkoncepció, amely különböző korú és képességekkel rendelkező közönség számára teszi lehetővé a Föld történetének felfedezését többdimenziós képek, illusztrációk, hangok, animációk és interaktivitás révén. A megoldás egy teljesen új és innovatív módon a mindenki számára elérhető geopark felfedezését szolgálja. A geoVR projektet 2013-ban az Európai Bizottság, Rogaland megye, az UNESCO Norvég Bizottság és az Észak-atlanti Együttműködési Alapok támogatásával indították el a valaha készült virtuális valóság leginnovatívabb tartalomkezelő rendszerének tesztelésével, adaptálásával és elindításával.


Geoturizmus és örökségturizmus - közös termékekkel még vonzóbb a kínálat

Raffaele Scuderi egy 2018-ban publikált esettanulmányában egy olasz, elsősorban hegyi aktív és történelmi értékekkel rendelkező desztinációban lévő turisztikai kártya használata alapján vizsgálta a vendégek preferenciáit. A kutatásba bevont mindenkit, aki megvásárolta és használta a helyi turisztikai kártyát, amely révén ingyenes és kedvezményes szolgáltatásokat vehettek igénybe a vendégek Trentino régióban - többek között az Adamello Brenta Geoparkban. Azt vizsgálta többek között, hogy a vendégek egy típusú termék iránt érdeklődtek-e (pl. kulturális turizmus, aktív turizmus, gasztronómia, stb.), vagy vegyesen vették igénybe a szolgáltatásokat.

A geoturizmus és örökségturizmus összhangja a Bükk-vidék Geopark területén, Bélapátfalván

A kutatás megállapította, hogy az összes kártyahasználónak mindösszesen 12%-a monotipikus – azaz a használók nagy része többféle típusú kínálatot vesz igénybe, nem pusztán a természeti vagy az örökségturisztikai értékek iránt érdeklődnek. Az is megállapítást nyert, hogy a területre érkező vendégek körében jellemzően az intellektuálisan igényes tevékenységek (pl. múzeum, kiállítás, képzőművészet, várlátogatás), stb. váltakoznak a szabadidős programokkal. Érdekességként állapítja meg a tanulmány, hogy a várturistáknak csak egy része tartozik a kulturális turista kategóriába, más érdeklődésű szegmensek is látogatják azokat. Ami pedig a geoparkok vonatkozásában kiemelendő, hogy a tudomány és természet iránt érdeklődő közönség és a várturista hasonló szolgáltatásokat vett igénybe – tehát hasonló üzenetekkel és termékekkel szólíthatóak meg.


GeoFood - a geoparkok helyi termék programja

A geoparkok alapvető szerepet játszanak a helyi fenntartható fejlődésben, támogatva a helyi közösségeket vállalkozásaik bővítésében, a tradíciókat és a környezetet tiszteletben tartva. Erre épül a GeoFood program is, amely a norvég Magma Geopark projektjeként indult, mára azonban szerte a világon egyre több geopark csatlakozik kezdeményezéshez, amelynek célja a helyi gazdák és élelmiszer előállítók segítése, figyelemfelhívás a "Zéró KM" ételek fogyasztására, vagyis arra, hogy amennyire csak lehet, a helyben megtermelt élelmiszereket fogyasszuk. A program egyben jó lehetőséget kínál a talaj, a hagyományok, a tájkép és a gasztronómia kapcsolatainak a bemutatására.

A GeoFood logó használatához a termelőnek garantálnia kell, hogy a termékelőállítás során legalább 50%-ban a helyi, a geopark területéhez kapcsolódó erőforrásokat és alapanyagokat használja. A geoparkok olyan területek, ahol a táj és a természet érintetlen, a tiszta levegő, víz és talaj által jellemzett.

Nem véletlen, hogy a programhoz egyre több geopark kapcsolódik, hiszen kiváló eszköz a szemléletformáláshoz is: a jövő generációi tudatosságának fokozása elősegíti a gyerekek és a területük közötti kapcsolat kialakulását, büszke lesz rá, hogy az UNESCO által kijelölt területen élnek.

Kapcsolódó

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

8 Unsere Erfahrungen als Freiwillige in Ungarn

2023.04.19. 14:31
Seit fast fünf Monaten sind wir nun schon hier in Ungarn und arbeiten im Direktorat des Bükk-Nationalparks. Schon etwas emotional schauen wir auf den letzten Monat und die Zeit, die uns noch in unserem Freiwilligendienst bleibt. Aber vor allem schauen wir voller Dankbarkeit auf die Zeit, die wir hier schon verbracht haben.Der sechsmonatige Freiwilligendienst hier in Ungarn war für uns beide die erste lange und vor allem alleinige Reise ins Ausland und am Anfang haben wir uns natürlich unsere Gedanken gemacht, ob alles so verlaufen würde, wie wir es uns erhofften. Wenn wir eins gelernt haben, dann ist es, dass man aus schwierigen Situation am besten lernen kann und dass Erfahrungen – egal ob gute oder schlechte – uns als Menschen wachsen lassen. In unserer Zeit hier hatten wir das Glück, vor allem gute Erfahrungen machen zu dürfen: Wir haben die Gastfreundschaft vieler Ungar:innen kennengelernt, Freundschaften fürs Leben geknüpft und sind ein ganzes Stück eigenständiger geworden. In den letzten fünf Monaten sind wir viel gereist, haben unser Bestes im Ungarisch lernen gegeben und viele neue Menschen kennengelernt. Des Weiteren haben wir einen Einblick in die Natur des Bükk-Gebirges und die vielfältigen Aufgaben des National- und Geoparks gewinnen können. Besonders bei der Arbeit mit den Ranger:innen war es spannend, ihren Blick auf Bio- und Geodiversität vermittelt zu bekommen. Aber nicht nur die Vielfalt der Natur haben wir ganz neu betrachten und verstehen gelernt, wir haben auch gelernt zuzuhören. Wenn wir mit Freund:innen und Verwandten von Zuhause telefoniert haben, wurden wir oft gefragt, wie Ungarn und seine Menschen denn so seien. Während der Zeit hier haben wir gelernt, dass es keine einfache Antwort auf diese Fragen gibt; es ist nicht leicht zu sagen, wie ein ganzes Land ist oder alle Menschen in diesem Land sind. Denn jeder Mensch ist ein Individuum mit eigener Geschichte und eigenem Blick auf die Welt. Wir können bloß zuhören und versuchen, zu verstehen, wie die einzelnen Menschen denken, ohne etwas verallgemeinern zu wollen. Und mit je mehr Menschen wir uns unterhalten haben, desto vielschichtiger wurde unsere Sichtweise. Denn wie in jedem Land haben die Menschen auch hier ganz unterschiedliche Sichtweisen und Perspektiven auf unterschiedliche Themen – egal ob im Alltag, bei Persönlichem, der Lebensweise oder Politik.Der Freiwilligendienst hat uns gelehrt, dass ganz viel Schönes geschehen kann, wenn man etwas Neues ausprobiert, offen an Herausforderungen herangeht und einfach mal „ja“ sagt. Beim Einleben hat es sehr geholfen, uns unser Zuhause gemütlich einzurichten und mit Fotos, Pflanzen und Kerzen zu personalisieren sowie die Stadt Eger und ihre Menschen möglichst gut kennenzulernen. Momentan nehmen wir zum Beispiel an einem Jumping-Kurs teil; mit vielen Einheimischen Sport zu machen, ist jedes Mal ein Highlight unserer Woche.Uns hat dieser Auslandsaufenthalt im Rahmen eines Freiwilligendienstes unglaublich stark bereichert und können ihn aus vollem Herzen weiterempfehlen.Wir wünschen dir alles Gute für die nächste Reise!Marei und Ronja
Tovább olvasom