Természetvédelmi program az európai ürge állományának megőrzéséért, gyarapításáért 2026.01.21. 15:03

A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. Természetvédelmi Igazgatóságának vezetésével, 11 szakmai szervezet részvételével hétéves projekt indult, amelynek célja a Pannon régióban élő európai ürge (Spermophilus citellus) részére egy „természetvédelmi biztonsági háló” megteremtése.

Az Európai Unió által 75%-ban, a szükséges önrész tekintetében pedig a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium és az Agrárminisztérium által finanszírozott CitellusLIFE program célja végeredményben az ökológiai rendszerében kiemelt szerepet betöltő ürgeállomány megőrzése, gyarapítása.

Fotó: Dr. Takács András Attila (HOI)

Az ürgét a múlt század közepéig mezőgazdasági kártevőként tartották számon, sőt, népi eledelként fogyasztották is, azonban részben a korlátlan irtás, és javarészt a tájhasználat változása miatt a számuk napjainkra drasztikusan lecsökkent. A 2012-től hazánkban fokozottan védett fajnak minősített apró állatok már világszerte is veszélyeztetettnek számítanak.

A kedvezőtlen folyamat megállítása érdekében 2025. december 1-én egy 75%-ban Európai Uniós finanszírozású, hét év futamidejű LIFE program indult. A projekt fő kedvezményezettje a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft, a kivitelezésben hét további szakmai partner (Alapítvány a Budapesti Állatkertért, Budakeszi Vadaspark, Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület, Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a romániai székhelyű MILVUS természetvédelmi egyesület) és három társult partner (a Debreceni Egyetem, a Fertő-Hanság Nemzeti Park Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság) vesz részt.

Január 20-án a programban résztvevő szakemberek egésznapos projektindító találkozón egyeztették a közös munka legsürgősebb lépéseit. A páratlan összefogást igénylő természetvédelmi programban együttműködő tizenegy partnerszervezet munkatársai megerősítették a sikeres megvalósításhoz nélkülözhetetlen személyes kapcsolataikat.

Az "Életképes ürgeállomány fennmaradásának biztosítása a Pannon régióban" című, CitellusLIFE rövidítésű program célja a Pannon régió ürgeállományában azonosított három elkülöníthető genetikai vonal fennmaradásának biztosítása. A lokális erőfeszítések összehangolásával olyan „természetvédelmi biztonsági hálót” hoznak létre, amely a régió életképes állományának fenntartásával az ürge világállománya megőrzésének a legfontosabb zálogává válhat.

A „természetvédelmi biztonsági háló” garantálja az erőfeszítések hatékony összehangolását, amelynek főbb elemei: a meglévő ürgekolóniák állapotának javítása, területének kiterjesztése és a kolóniák összekötése, továbbá új kolóniák létrehozása. A Pannon régióban élő erős állományok mellett kültéri szaporítóhelyek, valamint a zárttéri tenyész-központok segítségével szaporítják majd az ürgéket, amelyeket gondosan kiválasztott és előkészített élőhelyfoltokra telepítenek vissza. Így kialakulhat a Pannon régió megerősített ürgeállománya, amelynek állapotát és a természetvédelmi helyzetét egységes monitorozó rendszerben, kolónia szinten és folyamatosan nyomon követhetik majd. A védelem elengedhetetlen eleme az ürge társadalmi elfogadottságának javítása, a helyi lakosság pozitív attitűdjének kialakítása is.

A CitellusLIFE program ötletét a 2013-2018 időszakban megvalósult, „A veszélyeztetett kerecsensólyom és parlagi sas zsákmányforrásának biztosítása a Kárpát-medencében” című LIFE projekt keretében történt ürgetenyésztési és -telepítési részprogram sikere alapozta meg. Több különösen értékes, ritka ragadozómadarunk, így elsősorban a kerecsensólyom és a parlagi sas egyik fő táplálékállata az ürge. A madarak stabil populációinak megteremtéséhez fontos a megfelelő táplálkozóhely biztosítása, tehát a kerecsensólyom és a parlagi sas védelméhez is az ürgeélőhelyek visszaállításán keresztül vezethet az út.


Kérjük, további információért forduljon a program szakmai vezetőjéhez:

Dr. Váczi Olivér (HOI), vaczi.oliver@hoi.hu mobil: 06-30 160-0188



Kapcsolódó

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022.08.23. 15:22
Willkommen in Eger [13.03.2022-19.03.2022]Wir sind beide am Sonntag den 13.03 angekommen. Da der 15.03 der ungarische Nationalfeiertag ist, war auch der Montag frei. Glücklicherweise hatten sich Kornelia und Balazs bereits Gedanken um die Gestaltung der beiden Tage gemacht und zeigten uns Eger und die Umgebung. Am Montag waren wir in Cserépfalu wandern und besichtigten die Suba-lyuk höhle, den Felhagyott kőfejtő Aufschluss und den Odor Castleruin Ausblick. Nach der Anstrengung gingen wir gemeinsam in einem Restaurant in einem Nachbarort essen.Dienstag, der 14.03 sind wir in die Innenstadt von Eger gefahren. Angefangen bei der Eszterházy Universität gab uns Kornelia eine Stadtführung und wir liefen unter anderem am Minarett vorbei, hoch zur Burg. Wir sahen uns den Heldensaal an und im gotischen Bischofspalast die Ausstellung über die Besetzung von Eger. Anschließend war es kurz vor vier, eine wichtige Uhrzeit für Eger. Um 15.52Uhr wird jeden Tag ein Schuss aus einer antiken Waffe abgefeuert, um an die Besetzung von 1552 zu erinnern.Am Mittwoch (15.03) war unser erster richtiger Arbeitstag, an dem wir erst allen vorgestellt wurden und uns anschließend begannen genauer mit dem Nationalpark zu beschäftigen. Am nächsten Tag ging es dann auch direkt in die Natur bei Bükkzsérc, um Pinienbäume (Pinus pinea) von einer Grasfläche zu entfernen. Diese beinhaltet eine wichtige und geschützte Flora und Fauna die durch die invasiven Bäume gefährdet wird. Samstags beteiligten wir uns an einer Müllsammelaktion in Andornaktálya.
Tovább olvasom