Nagy munka a kisvizekért 2021.12.15. 15:12

A vizes élőhelyek állapotának javítását, új élőhelyek létrehozását tűzte ki célul a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI). A „kisvízi élőhelyek” pályázat a Mátrában, a Keleti-Cserhát és az Ipoly-völgy területein javítja az európai közösségi jelentőségű, védett és fokozottan védett kétéltű- és szitakötőfajok életfeltételeit.

A "Kisvízi élőhelyek – források, forráslápok és a kapcsolódó élőhelyek védelme a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén" című projekt záró rendezvényét december 16-án tartották a mátrafüredi Harkály Házban.

Gryllus Vilmos "Erdei pocsolya" című dalához videó is készült erre az alkalomra:


A klímaváltozás, illetve a táj hidrológiai viszonyainak megváltozása miatt egyes vizes élőhelyek korán kiszáradnak, sőt el is tűnnek. Jelentős problémát okoz az erdőgazdálkodási célú közlekedés, korábban a régióban ismeretlen kórokozók megjelenése, és az is, hogy a patakokra épített műtárgyak befolyásolják a víz természetes folyását. A fejlesztések számos helyen orvosolták ezeket a problémákat, így javítva különböző európai közösségi jelentőségű hal-, kétéltű- és hüllőfajok, továbbá fokozottan védett kétéltű- és szitakötőfajok védelmét.


A ritka és fokozottan védett alpesi gőte a Mátra kisvizeiben is szaporodik


Igazgatóságunk munkatársainak irányításával a Mátrában a munka során 189 kisvizes élőhelyet hoztak létre, vagy állítottak helyre kedvező élő- és szaporodóhelyeket teremtve. A Cserhátban és az Ipoly-völgy területén 15 helyszínen hoztak létre új vagy állítottak helyre régebbi vizes élőhelyeket. Tíznél több helyen kerítést létesítettek, hogy az értékes forráslápok, gyapjúsásos láprét vagy éppen tőzegmohás fűzláp területétől távol tartsák a károsodásukat okozó nagyvadakat és a járműveket.


Kisvizes élőhely létrehozása a Mátrában


A projekt keretein belül megszüntették a Szent Anna-tó gátszivárgását, helyreállították a Pisztrángos-tavak vízelvezetését, víztartását – ahol csütörtökön terepi programot is tartottak –, elbontották a Garábi-patak fenéklépcsőjét, a helyére surrantót építettek, a Zsunyi- és a Cserkúti-patakon pedig többek között visszaállították a meder eredeti állapotát. A kozárdi Pogányváron a korábbi geológiai bemutatóhely Natura 2000 bemutatóhellyé való fejlesztésére került sor.

A projektzáró rendezvényen jelen volt dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár is, aki elmondta: Magyarország szerencsés helyzetben van, hiszen területének legalább egyharmada természetközeli állapotban van. Azonban épp' ezek a kisvizes területek, amelyekről a pályázat is szólt, nem olyan látványosak és igen sérülékenyek is, ezért szükséges, hogy fennmaradásukhoz szakavatott segítséget vegyünk igénybe.

Elhangzott: jelenleg 90 KEHOP-os (Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Program) projekt fut 38 milliárd forint értékben hazánkban.

Rónai Kálmánné, a BNPI igazgatója megköszönte a projekt részvevőinek aktív segítségét és munkáját, s hozzátette: az e projekthez is kapcsolódó monitoring feladatok során már újabb célokat tűzött ki maga elé a BNPI, amelyek megvalósítása a következő Európai Uniós pályázati ciklusban várható. Elárulta azt is, hogy a BNPI a Mátrában különleges feladat előtt áll: klíma- és környezetvédelmi tevékenységek várhatóak az Igazgatóság részéről a Mátrai Erőmű jelenléte miatt.

A öt évet felölelő projektet Császár Zsuzsanna pályázatkezelési referens ismertette. A pályázat 328.442.297 forintból az Európai Unió 100 százalékos támogatásával valósult meg. A fent felsoroltakon kívül e pályázat keretében elkészült a BNPI első, terepi foglalkozásokat biztosító oktatóbusza, a Vidra Verda, egy Natura 2000 területeket, értékeket népszerűsítő mobil kiállítás és a kétéltűeket, illetve a projektet bemutató ismeretterjesztő természetfilm is, amelynek premierjét a Harkály Házban tartották. Császár Zsuzsanna kiemelte: a projekttel érintett területen 1 darab esőházat és további 30 darab ismeretterjesztő táblát helyeztek ki, segítve munkájuk megismerését és a környezeti nevelést. A természettel, természeti értékek megőrzésével kapcsolatos szemlélet alakítása érdekében többféle kiadvány is készült, melyekben a Magas-Mátra, illetve a Mátra és a Cserhát hegylábi régiói célfajait, ezek védelmi lehetőségeit, a projekt során elvégzett tevékenységeket mutatják be.




Kapcsolódó

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom