Amikor a környezetszennyezés hatásairól van szó, gyakran tűnnek fel megkapó felvételek műanyagot lenyelő tengeri madarakról, hálóba akadt delfinekről vagy műanyag karikába szorult tengeri teknősökről. Nem kell azonban egzotikus tájakra utaznunk ahhoz, hogy hasonlót lássunk, sajnos hazánkban is akadnak ilyen jelenségek.
Az eldobott, elhagyott szemét gyakran okozza különböző élőlények pusztulását. Bár a klímaváltozás vagy az élőhelyek megszűnésének árnyékában talán nem ez tűnik a legjelentősebb természetvédelmi problémának, mégis fontos beszélnünk róla.
Régóta ismerünk már néhány tipikus esetet, amikor a szemét állatok közvetlen pusztulását okozza. Közismert például, hogy a természetben hagyott damilok és kötelek gyakran okoznak problémát a madarak számára. Kollégáink rendszeresen mentenek meg olyan madarakat, melyek lábát fogságba ejtette egy-egy réten kint hagyott bálamadzag vagy fára felakadt damil. Sok madár a fészkébe is beépíti ezeket az anyagokat, így sokszor a fiókák is csapdába esnek és elpusztulnak. Vagy például az erdőben eldobált palackokról is tudott, hogy rovarok százait képes csapdába ejteni és elpusztítani.
Ezen tipikus esetek mellett azonban hazánkban is előfordul olyan, amikor madarak műanyagot fogyasztanak el. Nemrégiben a Zagyva mentén egy szürke gém (Ardea cinerea) különös esetét figyelhettük meg. Egy gémek és gólyák számára kiválóan alkalmas, sekély vizű élőhelyen figyeltük meg a madarakat, és színes gyűrűket próbáltunk leolvasni, amikor észrevettük, hogy egy szürke gém jókora siklót fogott. Alaposabban megnézve azonban nyilvánvalóvá vált, hogy a zsákmány nem egy vízisikló, hanem egy gumicső. A cső mérete, színe, rugalmassága megtévesztette a gémet és teljes bizonyossággal siklónak hitte azt. Miután „azonosította” az áldozatot, elindult az ilyenkor jól megszokott reflexes mozdulatsor. Szigonyszerű csőrével rávágott a gumicsőre, megragadta, majd néhányszor alaposan megrázta, hogy kioltsa zsákmánya életét. Ezután nekilátott az elfogyasztásának, addig forgatta a csövet, míg az szépen beigazodott nyelőcsövébe. Ekkor elkezdte a „táplálék” lenyelését, nyakát kinyújtva, nagyra tátotta csőrét és a cső egyre mélyebbre került nyelőcsövében. Szerencsére elég hosszú (majd fél méter) és rugalmatlan volt ahhoz a cső, hogy a madár ne tudja teljesen lenyelni, így a gumi egy kis vége mindvégig kilógott a madár csőréből. Ekkor szerencsére kiöklendezte a csövet a madár. Sajnos azonban itt még nem volt vége a történetnek. Mivel a gumicső kulcsinger volt, ismét kiváltotta a gémből a zsákmányolási reflexet. Évmilliós ösztöneivel nem tudott szembeszállni a madár, így ismét lecsapott, megrázta a csövet, lenyelte, újra kiöklendezte. Ez a folyamat legalább négyszer-ötször megismétlődött a szemünk előtt (és előtte még ki tudja hányszor), s mivel a terepviszonyok miatt lehetetlen volt bejutni a madárhoz, így nem tudtunk segíteni rajta. Végül azonban szerencsésen zárult a történet, a szürke gém egy idő után felismerte, hogy nem fogja tudni lenyelni különös zsákmányát és otthagyta azt.
Ha ez a bizonyos gumicső némileg rövidebb, könnyen a madár halálát okozhatta volna. Sokszor az olyan szemét is okozhat problémát az élővilágban, amelyekről nem is gondolnánk, hogy ártalmas lehet.
