Az elmúlt évek fejlesztéseire alapozva, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében megvalósított pályázat által meghatározott módon tárja szélesre kapuit a Novohrad – Nógrád Geopark.
A HUSK/1101/1.5.1/0087 azonosítószámú, „GeoPart” – Szisztematikus partnerség a Novohrad – Nógrád Geopark integrált fejlesztése érdekében címet viselő pályázat részeként kidolgozott stratégiai dokumentumok és felépített partneri hálózat eredményeképpen világos és tiszta irányt vesz az elkövetkezendő években a Novohrad – Nógrád Geopark fejlesztése. Mindez jól látszott a projekt 2015. június 18-19-én tartott záró konferenciájának előadásaiból is, ahol az összes érintett szegmens megfogalmazta az elmúlt hónapok több tucat találkozója és egyeztetése során felmerült igényeit, együttműködésre épülő javaslatait. Az előadások tükörképét mutatták a találkozók szereplőinek: összefoglalták meglátásaikat az állami és önkormányzati szektor szereplői (természetvédelem, erdészet, önkormányzatok), a civilek (sportegyesületek, civil szervezetek, alapítványok), a vállalkozók (képviseletükben az iparkamara) és a turisztikai szakma (Magyar TDM szövetség, Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség) is.
- 2011-ben már a nemzetközi címekkel, így az Európai- és Globális Geopark Hálózatához való csatlakozással, azonban hosszútávú, fenntartható vízió nélkül kezdtük meg a munkát a geopark koncepciójának kiteljesítése érdekében – mondta Lóska János, a Novohrad – Nógrád Geopark(ot irányító) Nonprofit Kft. ügyvezető elnöke.
- Az elmúlt négy év során megfeszített munkával teremtettünk vagyont a geopark számára, mely elengedhetetlen feltétele annak, hogy ezt a koncepciót hosszútávon életképessé és működőképessé tegyük. Az alap ma már rendelkezésünkre áll. Természetesen szükségeltetnek majd a jövőben is további infrastrukturális fejlesztések, de ami már megvan, azzal ki lehet lépni a nagyközönség elé, jelentse ez a helyieket, a geopark területének iskolásait úgy, mint az ide érkező turistákat – és még lehetne sorolni. A most végéhez érkező HUSK pályázat segítségével a nemzetközi szervezetek által is megkövetelt, de a koncepciózus működéshez is elengedhetetlen terveket és szakmai iránymutatásokat sikerült kidolgoznunk, melyek most már nem csak a szervezetben munkát végző szakemberek meglátásaira alapulnak, hanem széles körű társadalmi egyeztetések eredményeképpen történt meg kidolgozásuk. Vonatkoznak ezek a különböző geoparki értékek kezelésére, jövőbeni fejlesztésére éppen úgy, mint a látogatószám emelését célzó marketing tevékenység megtervezésére – utóbbiban az ország legjobb szakemberei álltak rendelkezésünkre. Kijelenthető, hogy az elért eredményeket ezen társadalmasítás során is elismerték korábbi és új partnereink, akik a geopark céljaival és terveivel mára meghatározó részben azonosulni tudnak, melytől erősebb hajtóerő úgy gondolom, nem létezik egy olyan cél elérése érdekében, melyet a geopark tűzött ki maga elé – zárta gondolatait Lóska János.