Bányászati kiállítóhely

2
Bányászati kiállítóhely
Bányászati kiállítóhely

A salgótarjáni földalatti bányamúzeumot az 1937-ben mélyített József-lejtősakna épségben megmaradt vágatrendszerében alakították ki.

A múzeum 1965-ben nyílt meg a nagyközönség előtt, Európában a második, eredeti bányában kialakított múzeumként. 1986-ban a volt bányatiszti lakás épületében megnyílt a felszíni bányászati kiállítás. Ugyanebben az évben nyílt meg az épület mellett a bányaszállítást bemutató skanzen. A múzeum 1993-ig a Nógrádi Szénbányák fenntartásában működött, akkor Nógrád Megye Önkormányzatához került, és a Nógrádi Történeti Múzeum kiállítóhelyeként működött tovább. 1995-ben megújult a külszíni géppark, és átadásra került a felszíni új történeti kiállítás, mely az államosításig tekinti át a nógrádi szénbányászat történetét. 2000. december 1-én avatták fel a külszíni géppark új egységét a lejtősakna bejárata előtt. 2001 augusztusában egy méretarányos aknatorony felállításával bővült a géppark. 2005 februárjában a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Alfa programjának támogatásával nyitották meg az új, hiteles műszaki és élményszerű elemek bevonásával felújított állandó földalatti kiállítóhelyet. 2012-től az intézmény fenntartója Salgótarján Megyei Jogú Város, ami 2015-től a Dornyay Béla Múzeum Kiállítóhelyeként működik.
A múzeum helyszíne és alapítása
Az egykori salgótarjáni bányakolónia területén, a Veremoldal keleti szélén található Európa második, hazánk első, természetes, földalatti szénbányászati múzeuma.
A BÁNYAMÚZEUM, mint a nógrádi szénmedence múltját, műszaki emlékeit, a szénbányászat 19-20. századi technológiáját gyűjtő, őrző és bemutató intézmény, a város szívében található József lejtős akna eredeti, épségben lévő vágatrendszerében alakult ki. A lejtős akna a hajdani József akna (1879-1905) és Károly akna (1889-1914) visszahagyott kis pillérrészek, vetőközök alsó padját művelte 1937-1951 között. Költséges meddővágatokat hajtott, régi fejtési területeket harántolt, sok vizet emelt. Egyike volt a legdrágább, vízveszélyes üzemeknek, ám szenének jó minősége indokolta üzemben tartását. Végtelenkötelű szállítás húzta ki a szénnel rakott csilléket a salgótarján-zagyvapálfalvai keskenynyomtávú iparvasút szintjére, s innen villamos mozdonyok vitték a baglyasaljai rakodóra. Napi termelése 20 vagon „karós szén” (az alsópadi félterméket a bányászok karóval jelölték meg) volt, s az üveggyár generátorában használták fel. A József lejtős akna fennállásának 14 éve alatt, 776 000 tonna szenet termelt.
Az 1951-es felhagyás után a még épségben megmaradt felsőbb szinti vágatok a központi bányamentő állomás gyakorló tárnájaként működött, fenntartott és szellőztetett bányatérségként. Az 1962-től meginduló munkálatok során, a vágatok egy részét múzeumi bemutatás céljára alakították át oly módon, hogy megőrizzék annak bánya jellegét. 1965. április 30.-án nyitották meg hazánk első, földalatti bányászati múzeumát, melyet 1980-ban ipari műemlékké nyilvánítottak. A múzeum látogatója bányatérségekben jár, amelyet számára alakítottak, bővítettek ki. Láthatja a vágathajtást, nyomon követheti a fejtési-jövesztési munkát, a csákánnyal való jövesztést, a fúró-robbantó, majd a fejtőkalapácsos munkán keresztül a maróhengeres frontfejtésig. Ugyancsak megtekintheti a rakodó és szállító munka változatainak fejlődését.
A Nógrádi Szénbányák 1992-ben felszámolás alá került, majd 1993. április 1.-én, a Nógrád Megyei Önkormányzat átvette a Salgótarjáni Bányamúzeumot, és a Nógrádi Történeti Múzeum kezelésébe adta.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának Alfa-programja, és a Nógrád Megyei Önkormányzat támogatásával, 2005. február 24.-én nyitották meg a felújított, új állandó föld alatti kiállítást azzal a céllal, hogy korszerű, élményt adó módon juttassa ismeretekhez, a bányamúzeum látogatóit.
Bányászmúlt a föld alatt
A József lejtős akna bejárata előtt egy tágas, parkosított téren, a bányamunka során munkájuknak áldozatul esett, 827 név szerint ismert bányász emlékműve – Erdei Sándor szobrászművész alkotása – fogadja a látogatókat. Ugyancsak a parkban áll id. Szabó István Kossuth-díjas szobrászművész 1952-ben készült „Vájár” szobra. A bányabejárat felé haladva, jobb oldalon ácsolt „Klopacska” (lármafa) messze hangzó hangjával évtizedeken át, jelezte a föld alatti munka kezdetét és végét, a hirtelen támadt bányavészt. A mellette álló harangláb a székvölgyi Lajos tárói telepről került a múzeum udvarára. A kis harang a 19. század végétől jelezte a munkaidőt, bányabeli balesetet, s ez volt a szerencsétlenül járt bányászok lélekharangja is.
A bányamúzeum terméskövekből épített bejárata megőrizte a József lejtős akna eredeti portálját. A vasrácsos díszkapun belépve a mintegy 290 méter hosszú, föld alatti vágat-rendszerbe jutunk. A régi lejtős akna első 50 métere táró kialakítású, alagútszerű, beton idomkővel biztosított vágatszakasz, kiépített, 690 mm-es bányavasúttal. Az 1,9 méter magas légvágati elágazónál, 6 db 2500-as TH-köríves biztosítás látható. A szintes szakaszból balra fordulva, egy légajtón át, jutunk az egyik biztosítás nélküli, homokkőben kialakított összekötő vágatba. A légvágati összekötő folytatásában beépített földalatti Prohodka csőventillátor és 2 db 300-as légvezető vascső található. Jobbra nyílik az ereszkével párhuzamos, szintes légvágat. Egy 5 méter hosszú, homokkőben kézi erővel, csákány­munkával kifaragott szakaszon haladunk át a légvágatba, amely 250/220-as fa biztosítású és 22 m után vakaknában végződik. Az itt található, biztosítás nélkül kialakított, 3 méter hosszú lóistállóban egy almázott szürke színű, Deres nevű tárnaló, mellette a vékonytelepi fejtésből facsillében szenet szállító, eredeti szerszámmal felszerelt, sötét pej, Szellő nevű tárnaló látható. A lóistálló jászola felett kihúzó légakna van. Jobbra a bányamentők hajdani gyakorló kamrája tekinthető meg. A facsille mögött a régmúlt idők bányászatát, egy keményfa ácsolatú, német típusú ajtókötéses biztosítású 1,9 méter magas szakasz után egy vékonytelepi, 0,6 méter magas és 2 méter széles fejtési munkahely rekonstrukcióját mutatjuk be. A fejtésben egy fekvő és egy térdelve lapátoló bányászbábu látható, puhafa, lengyel kötésű ácsolat alatt. A kezdetleges kézi fúró-, jövesztő-, rakodó- és lóval történő szállítótechnológiát a magas fokú gépesítés váltotta fel a szénmedencénkben is.
Visszatérve az összekötő vágatba, egy légajtós gáton áthaladva a 15 méter hosszú, frontfejtés légvágati ereszkéjébe jutunk. Utunkat 5 méter hosszú német ajtókötéses fabiztosítás, 10 pár Moll- vasbetoníves 200/200-as biztosítás és 3 db 3000-es engedékeny, acél TH-köríves biztosítás mellett tesszük meg. Az ereszkében látható egy emberi erővel működtetett kézi ventillátor.
Egy 3 méter magas légvágati kereszteződésben, lépcsőn jutunk le a 32 méter hosszú, egyedi támos frontfejtéshez.
A jövesztésben és ezzel együtt a bányaművelési rendszerben átütő átalakulás lehetőségét a tömegtermelő munkahelyek korszerű biztosítása teremtette meg. 1960-ig a kamra-pillér fejtés, valamint a rövid homlokú pásztafejtés (nógrádi típusú fejtés) volt elterjedve a szénmedencénkben. Ez a fejtésmód dekoncentráltsága és magas fejtési vesztesége miatt gazdaságtalan, költség és biztonság tekintetében kedvezőtlen volt. A biztosítási technika korszerűsítése, az acéltámos biztosítás, majd az önjáró biztosítási rendszerek elterjedésével kizárólagos fejtési rendszerré a frontfejtéses művelés vált, amely a jövesztés, szállítás, szellőztetés és a bányamunkások egészségvédelme szempontjából a legkorszerűbb művelés megvalósítását tette lehetővé.
Hungária és Schwarz-típusú acéltámokkal biztosított, hazafelé haladó frontfejtést láthatunk. A szénmedencében 1959-től terjedtek el az acéltámok és acél süveggerendák használata. Ezzel lehetővé vált a támmentes frontfejtési homlok kiképzése. Látható a HRV rablóvitla, 30 sor egyedi súrlódásos acéltám biztosítás, kiépített KSZP-1-es, E profilú, láncos vonszoló, hajtóművel és motorral. A szénbányászatban ugrásszerű fejlődést jelentett a láncos vonszolók és a hevederes szállítószalagok alkalmazása. A jövesztés gépesítése során 1963-tól használták a szénmedencében a marótárcsás jövesztő gépeket, itt egy lengyel gyártmányú, rögzített tárcsás KWB-3D típusú maróhengeres fejtőgép látható munka közben. A leadóállomás alatt „B”-típusú, szállító vágati láncos vonszoló részlet látható, jelezve, hogy a jövesztett szén miképpen kerül tovább elszállításra. A frontfejtés végén 2 db Gullick-típusú, önjáró, hidraulikus pajzsos biztosítást kezel a vájárbábu. További két bányászbábu a frontfejtésben dolgozik.
Balra fordulva, egy német ajtókötéses fabiztosítású, 6 méter hosszú és 2,8 méter széles és 2 méter magas elővájási munkahelyre érkezünk. Itt az 1960-ig majdnem kizárólagos fúró-robbantó munkát imitálunk, egy 110 V-os, villamos meghajtású, Böller-típusú, kétkaros fúrógéppel dolgozó vájárbábuval. Ugyancsak itt látható a Hidasi-féle rakodógép, vascsille és az 1950-es években, a földalatti munkahelyen dolgozó bányásznő bábu. Az LCSV 300-as csőventillátor mellett egy lengyel típusú faácsolattal biztosított, 6 méter hosszú, 200/200 cm-es méretszelvényű kamrafejtésbe jutunk.
A kamrafejtésben egy vájárbábu a sűrített levegővel működtetett fejtőkalapáccsal dolgozik. Látható még a szénmedencében közkedvelt Kóta-féle kisrakodó gép, egyláncos vonszoló, vascsille, valamint egy friss levegőt biztosító, SZVM 600-as csőventillátor. A fejtési vágat vége máglyabiztosítással (szekrényácsolattal) lett lezárva. Fejünk felett 25 méter magasságba a külszínig vezet a szellőzőnyílás.
Visszafordulva, egy kerülővágaton – melyben kiépített facsorga található – jutunk a szállítóvágatba, azaz a szén kiszállítása céljából használt vágatba, melynek hossza 25 méter, és közepén kiépített 690 mm-es bányavasút húzódik. A vágat bal oldalán téglából kiépített csorga, vízelvezető kis árok gyűjti össze a bányabeli szivárgó és csöpögő vizet, igazi bányabeli környezetet nyújtva a látogatóknak. A német ajtókötésű fa ácsolattal biztosított szállítóvágat szélessége 3 méter, magassága 2,2 méter. A jobb oldalon, vaslétrán juthatunk fel a vakaknába majd a régi, vékonytelepi fejtési munkahelyre. Tovább haladva, jobb oldalon kialakított emlékhely fülkéhez jutunk. Az 1986-ban felavatott márvány emléktábla felirata emlékezteti a látogatót a bányamunka örök veszélyeire és állít emléket az elhunyt bányászoknak. Majd innen, a 6 méter hosszú, 3,5 méter széles és 2,2 méter magas ereszke aljhoz (szállítóvágat kereszteződés) jutunk. Az újonnan kialakított zsomp, a szivattyúkamra a Ganz-típusú, két lépcsős elektromos szivattyúval, szerszámosláda és az azon pihenő, szalonnázó szivattyúkezelő bányász bábu, a fa csorgában csörgedező és a József lejtős akna betömedékelt szakaszán eltűnő erecske igazi bányabeli hangulatot teremt. A csillefordító lemez után délnek fordulva, emelkedő, 24 méter hosszú, trapéz szelvényű, német ajtókötéses fa ácsolattal biztosított ereszkén jutunk fel a lejtősakna ereszke tetőjére. Középen 30 méter hosszú, 690 mm-es bányavasút húzódik. Középtájon kalitkával erősített, lezárt gurító vágat tűnik elő. Az ereszke tető 5 méter hosszú, 4 méter széles és 2,6 méter magas területén 6 db 3500-as TH-köríves biztosítás látható a bal oldali fülkében. A kézi hajtású vitla (csörlő) mellett egy elektromos hajtású, dobos vitla (Siemens) látható a vitlakezelő bányászbábuval. Innen ismét a lejtős akna tárórészébe, majd rövid gyaloglás után ismét a napvilágra jutunk.
A földalatti állandó kiállítás szakmai tervezői és kivitelezői:

Kolláth Zoltán bányamérnök, (Theta-JK Kft), Czakó Rita, Egressy Zsolt, Oláh Mátyás László és Takács Máté szobrászművészek, Gulyásné Fancsik Erika restaurátor, valamint a Nógrádi Történeti Múzeum munkatársai.


Elhaladva a bemutató jelleggel készített Szent Borbála táró portáléja előtt, a parkban lepihenve, a múzeumlátogatók átérezhetik a bányász mesterség veszélyes, embert próbáló nehéz fizikai, de mégis szép munkáját.

Jegyárak:
  • Felnőtt: 700 Ft
  • Diák, nyugdíjas: 300 Ft
  • 70 év fölött, 6 év alatt, pedagógusoknak, fogyatékkal élőnek+kísérőjének: Ingyenes


Nyitva tartás

H: Zárva
K - V: 9:00 - 15:00
+36 32 420 258
3100 Salgótarján Zemlinszky Rezső út 1.

Kapcsolódó

Hollókő - Holló ösvény

Hollókő - Holló ösvény

2021.03.15. 15:41
A 6 állomásból álló túraút a Vár-hegyet és az azt körül ölelő hagyásfás legelőt járja be. A 4,5 km hosszú ösvényen a Cserhát jellemző típusos élőhelyeit ismerhetjük meg. A tanösvény keresztezi a Vár-alja tanösvény útvonalát, mely vissza vezet a várba, illetőleg az Ófalu irányába is.
Állomások:1. Mik azok a fás legelők? A fás legelők az emberi földhasználat eredményeként létrejött erdő – gyep mozaikok, ahol a fák felületborítása 30% körüli. Ezek a ligetes megjelenésű területek könnyen felismerhetők a gyepekben elszórtan elhelyezkedő, nagy törzskerületű és terebélyes, gyakran földig érő koronájú faegyedeikről. Az összetett tájhasznosítás jegyében hozták létre őket: a legeltetett,ritkábban kaszált fűtermés mellett a fák részleges árnyékoló hatását, termését (tölgymakk, vadgyümölcs, stb.) és faanyagát is hasznosítani tudták. A fás legelők karakterét adó idős fák származhatnak az eredeti növényzetből, amikor az erdőirtás során meghagyták a fák egy részét, de előfordulnak olyan esetek is, ahol a fák ültetés eredményeként vannak jelen. A fás legelőkön számos helyen jelen vannak azok a több száz éves, hatalmasra nőtt fák, melyeket famatuzsálemeknek, veterán fáknak is neveznek. Magyarországon leggyakrabban a kocsányos tölgy fafaj adja az ilyen impozáns egyedeket, melyek a múltban sokszor határfa, jelfa szerepét is betöltötték. Egyes fákhoz hiedelmek is kötődtek, erre utal a Hollókőhöz közeli Bujákon ma is pompázó, idős kocsányos tölgy „Boszorkafa” elnevezése. Ha kitekintünk határainkon túlra, a mérsékelt égövben a hazai fás legelőhöz hasonló tájhasználati formákat találunk. Így Délnyugat-Európában ma is nagy jelentőségű a metszett koronájú, változatosan (tüzifa, makk, kéreg) hasznosított tölgyekkel ligetesen borított, legeltetett élőhely (Spanyolországban dehesas, Portugáliában montados elnevezéssel). A Közel-Keleten szintén nagy területet foglalnak el a fás legelők, sőt itt szintén ősi tájhasználati formaként, a hagyásfákkal ligetes szántóföldek is megfigyelhetők még. 2. A fás legelők története MagyarországonBármilyen meglepő, de a fás legelők és a kevésbé nyílt legelőerdők megszokott részei voltak egy olyan, nagy hagyományú gazdálkodási rendszernek, amely töredékeiben egészen az 1960-as évekig fennállt Magyarországon. Az erdei legeltetés az állattartás egyik alapját jelentette, a 13. század közepéig hegy- és dombvidéken nem is voltak jellemzőek a fátlan legelők. A fás legelők és legelőerdők megfogyatkozása már a 18. század második felében megindult Magyarországon a gazdálkodási érdekek, a tulajdonviszonyok és a jogszabályi környezet megváltozása miatt. A földesurak és jobbágyok erdeinek, legelőinek elkülönítése felszámolta az addigi határhasználati közösségeket, amely, az egyre szigorodó erdőgazdálkodási szabályokkal kiegészülve felgyorsította a fás legelők eltűnését. Az erdei legeltetés teljes tiltása az 1961. évi VII. törvénnyel következett be, amellyel ellehetetlenült a még helyenként fennmaradt tájhasználati forma gyakorlása. Napjainkra hazánkban megközelítőleg 5500 hektár fás legelő maradt fenn, melyek továbbra is fogynak a beerdősülés, illetve a fák kivágása következtében. Helyreállításukat, fenntartásukat, főként a természetvédelmi szervezetek vállalják föl, de egyre több gazdálkodó is felismeri előnyeiket. Számos helyen találkozhatunk olyan, korábban erősen cserjésedő-erdősülő, legelővé visszaállított területtel, ahol a természetes úton betelepült fiatal fák egy részét meghagyták. Különösen a tölgyek, a vadkörte és a vadalma kímélete elterjedt, de helyenként madárcseresznyét, berkenyéket is visszahagynak. Ezek a még fiatal fákkal ligetes legelők, kaszálók adhatják a jövőbeli fás legelők alapjait. 3. Kereszt (egykori templom)4. A hollókői fás legelő történeteHollókő rendkívül kis határa (1935-ben 1219 katasztrális hold) nagyrészt gyenge minőségű szántóból, továbbá erdőből és legelőből állt, a rétek, kertek és szőlők területe kis részesedést kapott. Az állattenyésztés korabeli nagy jelentősége megkövetelte, hogy minél nagyobb területet használjanak legeltetésre, szénagyűjtésre. A legelőkön és erdőkben történő állattartáson túl, az ugaroltatott szántók legeltetése is jellemző volt. A juh és a kecske mellett a 20. században egyre több szarvasmarhát tartottak, igavonóként az ökör és a ló szolgált. A saját szükségletek kielégítésén túl, a hollókőiek kereskedtek is az állatokkal. A várról készült 18-19. századi képeken végig követhető, hogy a vár környékét tartósan fás legelő borította. A legeltetés az 1980-as években szűnt meg teljesen ezen a területen, majd a 2000-es évek végétől, kisebb területrészekre újra került legelő jószág egy helybeli gazda jóvoltából. A Hollókői Tájvédelmi Körzet területén jelenleg 60 hektáron találhatók meg a korábbi fás legelők maradványai, nagyrészt már beerdősülve. A még élő mintegy 500 idős hagyásfa között nem ritkák az 1 méternél nagyobb átmérőjű egyedek. Az idős fák főként csertölgyek, de jelen van közöttük a mezei juhar, a gyertyán, a bükk és a kocsánytalan tölgy is. A fás legelők beerdősülésével Hollókőn nagy biológiai értékű cseres- és gyertyános-tölgyes állományok jöttek létre. Értéküket a 120-150 éves fák jelenléte adja, melyek az erdők élőhelyszerkezeti sokféleségét jelentősen növelik. Méretes törzsük és ágaik élve és elhalva, odvasodva egyaránt élőlények sokaságának nyújtanak élőhelyet. Lehulló ágaik és kidőlt törzseik a földön fekvő holt fa mennyiségét növelik. Jelenlétük a közöttük felnövő fiatalabb fák növekedését befolyásolja, így változatosabbá teszik azok vastagsági és magassági eloszlását. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a fás legelő még helyreállítható részein újra kialakítsa és fenntartsa az idős fák és legeltetett gyepek mozaikját. A fenntartást szarvasmarhával történő legeltetéssel, haszonbérlet útján kívánja megvalósítani. A már teljesen visszaerdősült területeken a természetes erdődinamikai folyamatok további érvényesülése, természetszerű erdőállományok kialakulása a megcélzott állapot. 5. A hollókői fás legelő élővilágaA fás legelők természetvédelmi jelentőségét, a gyepszintjükben előforduló növény- és állatfajokon kívül, az idős fákhoz kötődő életközösségek adják. Az öreg, számos esetben több száz éves fák a holt faanyag hosszú idejű folyamatos jelenlétét biztosítják törzsük elhalt részei, elhalt ágaik útján. Ez a holt faanyagot fogyasztó (úgynevezett xilofág) gerinctelen állatok, valamint a gombák, zuzmók túlélése szempontjából nagy fontosságú. Az idős fákra jellemző nagyméretű odvak számos madár- és emlősfaj számára jelentősek. A hollókői fás legelő idős csertölgy hagyásfáinak jellegzetes állata a nagy hőscincér. Lárvája 4 évig fejlődik, az első két évben a kéreg alatt rág, majd a farészbe húzódik. A lárvák járatainak érdekes mintázatát gyakran csak évtizedek múlva, a hagyásfák ágainak elhalása és a kéreg leválása után láthatjuk. A kifejlett állatok csaknem egész nyáron át, a késő délutáni, éjszakai órákban rajzanak, a fák kifolyó nedvéből táplálkoznak. Az idős fák törzsének földközeli részében, elhalt gyökereiben 3-5 évig fejlődik a közismert szarvasbogár hatalmas lárvája. A kifejlett állatok május-júniusban jelennek meg, alkonyatkor, főként meleg, párás időben nagy zúgással repkednek, keresve a párjukat. A hímek előbb, a nőstények augusztus végére elpusztulnak, tetemeikkel gyakran találkozhatunk a famatuzsálemek körül. A nagy hőscincér és a szarvasbogár Európa nyugati és északi részén egyaránt megritkultak, veszélyeztetettek, ezért szerepelnek az Európai Unió közösségi jelentőségű fajainak listáján. Magyarországon még erős állományaik élnek, melyek megőrzése nemzetközi felelősségünk. Az odúlakó madarak közül a hollókői fás legelő területén a fekete harkály, a közép fakopáncs és a macskabagoly költ. Az odúlakó emlősöket a korai denevér, valamint a szintén éjszakai életmódot folytató nagy pele képviseli. 6. Gyümölcsfás legelőkA mai gyümölcsösökről bennünk élő kép alapján nehéz elképzelnünk a magyar parasztság hagyományos gyümölcskultúráját. A 18. század előtt a népi gyümölcsészet elsősorban a közösen használt erdőkben folyt, a gyümölcs mindennapi élelemnek számított. A gyümölcshöz ősi közösségi jog fűződött, a közterületen, erdőben, legelőn található vad és nemesített gyümölcstermő fák terméséből mindenki részesedhetett. Erre a gyümölcskultúrára ugyanazok a 18. században megkezdett, Az 1767. évi úrbéri törvény alapján végrehajtott elkülönözések mértek nagy csapást, amelyek a fás legelők megfogyatkozását is előidézték. A földesurak kizárták jobbágyaikat az erdők használatából, megtiltották az erdei gyümölcstermesztést, a fák oltogatását. A jobbágyság létalapját a szántóföldi gabonatermesztésre és az állattartásra szorították, a gyümölcs a nép körében alapélelmiszerből csemegévé vált. A 19. századtól a gyümölcstermesztés jelentős átalakulását idézte elő a külföldről behozott fajták terjedése is. Manapság főként azokon a településeken találhatjuk meg nagy változatosságban a régi termesztésű gyümölcsfajtákat (köztük a népi nemesítésből fennmaradt tájfajtákat), amelyeken a szántóföldi gazdálkodást jelentősen korlátozták a természeti adottságok. Udvarokon, kertekben, szőlőhegyeken, de néhol gyümölcsfás legelőkön is fellelhetjük az értéket jelentő, leoltásra érdemes idős fákat. Hollókő az Ófalu és Újfalu portáin egyaránt értékes gyümölcsészeti örökséget őriz, különösen a nyári érésű körték sokfélesége szembetűnő. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a fás legelő helyreállítása kapcsán, az itt látható helyszínen a legelőre almafákból álló szegélyt telepített. Régi, Hollókőn és környékén is termesztett fajták, így Batul, Sikulai, Téli Aranypármen, Téli Fehér Tafota, Húsvéti Rozmaring, London Pepin, Gravensteini alma kerültek kiültetésre. A fák megmaradását sajnos számos tényező, főként az aszály és a nagyvad károsítása veszélyezteti.
Tovább olvasom