Idősíkok találkozása – különleges kiállítás nyílt az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál 2019.08.24. 06:44

Új, hiánypótló kiállítással várja az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi terület a látogatókat az Ősfenyő Belépő Látogatóközpontban Idősíkok találkozása – Az Ipolytarnóci Ősmaradványok múltja címmel, amelynek megnyitójára 2019. augusztus 23-án került sor.

A kiállítás központjában a terület kutatástörténete áll, bemutatva az 1830-as években kezdődő és máig tartó feltáró munkát, relációba állítva azzal a sokmillió éves geológiai múlttal, amely a terület Európa-hírű egyediségét adja.

Az új kiállítás célja nem az, hogy kiváltsa a terület egyedi értékeinek a megtekintését, hanem hogy lehetőség szerint segítsen értelmezni a területen látottakat, miközben emléket állít mindazoknak, akik a legtöbbet tették a 19. századtól máig a területért, hiszen ez a csodálatos program, amely ma Ipolytarnócra várja a vendégeket, nem valósulhatott volna meg ezeknek az embereknek az áldozatos munkája nélkül.

A geológiai túrák után számos kérdést megfogalmaznak a látogatók a terület történetével kapcsolatban, ezekre a kérdésekre igyekszik érthető, egyszerű, szemléletes választ adni a kiállítás. Segít megérteni például, hol helyezkednek el az ipolytarnóci leletek korban a dinoszauruszokhoz vagy a mai emberhez képest, miközben bepillantást kaphatunk a terület egykori és mai kutatóinak munkájába is.

Az egész kiállítás tervezése során fontos szempont volt az „akadálymentesítés” biztosítása, amely itt nem kizárólag a fogyatékkal élők segítéséről szól, hanem arról, hogy a szövegek elolvasása nélkül is érthető, értelmezhető legyen, amit látnak. Ezt a kiállítás vizuális megjelenítése is segíti.

A tervezés során figyelembe vették, hogy a vendégek az ipolytarnóci kirándulásuk végén fogják felkeresni ezt a kiállítást, amikor már fáradtak a sokszor több órás élménydömping után, amit a terület nyújt a látogatóknak. Emiatt úgy kellett összeállítani az anyagot, hogy az ne legyen fárasztó, hosszú és információval túlzsúfolt, de segítse az élmények feldolgozását.

Ugyanakkor az új programelem lehetőséget biztosít arra, hogy a téli időszakban, amikor a geológiai tanösvényen az időjárási viszonyok nem teszik lehetővé az őslábnyomok felkeresését, a kiállításon mégis komplex betekintést kaphassanak a látogatók az őslábnyomos terület értékeibe, így akár egy hosszabb élményprogram alapját is nyújthassa. Mindemellett a kutatások iránt mélyebben érdeklődőket is segítik: összeállították a területről megjelent cikkek repertóriumát, amely szintén a kiállítás része, s elkezdtük a területről készült fotók összegyűjtését is, amelyből egy válogatás már szintén megtekinthető.

A gyerekek számára – különböző korcsoportok alapján – a kiállításhoz most készülő, szeptemberben debütáló okostelefonos játék nyújt majd kiegészítő élményelemet, amelyhez módszertani útmutató is készül az osztálykirándulásokat kísérő pedagógusok számára, azonban úgy került összeállításra a kiállítás, hogy az minden korosztály számára érthető és élvezhető legyen anélkül is. A kiállításon minden kipróbálható: megsimogathatóak a lábnyomok és a bemutatott ősfa, szelfizhetünk az ősállatokkal és kipróbálhatjuk többféle játék keretében, hogy mennyit jegyeztünk meg a látottakból.

A kiállítás az Ipolytarnóci Ősmaradványok nyitva tartási idejében, minimum sétálójegy vásárlása esetén megtekinthető.

Jegytípusok, online jegyvásárlás: https://www.osmaradvanyok.hu/hu/online-jegyvasarlas-1

Kapcsolódó

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022/1. - 2. Welcome to Eger

2022.08.23. 15:22
Willkommen in Eger [13.03.2022-19.03.2022]Wir sind beide am Sonntag den 13.03 angekommen. Da der 15.03 der ungarische Nationalfeiertag ist, war auch der Montag frei. Glücklicherweise hatten sich Kornelia und Balazs bereits Gedanken um die Gestaltung der beiden Tage gemacht und zeigten uns Eger und die Umgebung. Am Montag waren wir in Cserépfalu wandern und besichtigten die Suba-lyuk höhle, den Felhagyott kőfejtő Aufschluss und den Odor Castleruin Ausblick. Nach der Anstrengung gingen wir gemeinsam in einem Restaurant in einem Nachbarort essen.Dienstag, der 14.03 sind wir in die Innenstadt von Eger gefahren. Angefangen bei der Eszterházy Universität gab uns Kornelia eine Stadtführung und wir liefen unter anderem am Minarett vorbei, hoch zur Burg. Wir sahen uns den Heldensaal an und im gotischen Bischofspalast die Ausstellung über die Besetzung von Eger. Anschließend war es kurz vor vier, eine wichtige Uhrzeit für Eger. Um 15.52Uhr wird jeden Tag ein Schuss aus einer antiken Waffe abgefeuert, um an die Besetzung von 1552 zu erinnern.Am Mittwoch (15.03) war unser erster richtiger Arbeitstag, an dem wir erst allen vorgestellt wurden und uns anschließend begannen genauer mit dem Nationalpark zu beschäftigen. Am nächsten Tag ging es dann auch direkt in die Natur bei Bükkzsérc, um Pinienbäume (Pinus pinea) von einer Grasfläche zu entfernen. Diese beinhaltet eine wichtige und geschützte Flora und Fauna die durch die invasiven Bäume gefährdet wird. Samstags beteiligten wir uns an einer Müllsammelaktion in Andornaktálya.
Tovább olvasom