Hollókő 35: a világörökség és a megújulás 2022.11.12. 16:38

Hollókő és környezete világörökséggé nyilvánításának 35. évfordulója alkalmából konferenciát rendeztek a falu és a templom védőszentjének, Szent Mártonnak napján.

A Hollókői Ófalu XVII–XVIII. században kialakított egyszerű formájú, fésűs beépítésben rendeződő, fehérre meszelt házai eredeti állapotukban őrződtek meg napjainkig, az Ófalut körülölelő dombok visszatükrözik az itt élő emberek életmódját, gazdálkodási szokásait, természetismeretét és -szeretetét.

A Hollókői Tájvédelmi Körzetet 1977-ben hozták létre Nógrád megyében, a Központi-Cserhát vulkanikus tömbjének északi részén. A kiemelt természetvédelmi oltalom célja a palóc kisközség táji környezetének, a terület életközösségeinek és fajainak, földtani és felszínalaktani értékeinek megőrzése a tájvédelmi körzet 141,2 hektárán.

A tájvédelmi körzet kizárólag Hollókő település közigazgatási területét érinti. 1987-ben az Ófalu és környezete az UNESCO kulturális világörökség részévé vált, így az értékek megőrzése kiemelt szerepet kapott, hiszen területe lényegében megegyezik a tájvédelmi körzetével.

A 2022. november 11-én rendezett jubileumi konferencián részt vettek a település, a térség társadalmi szereplői, világörökségi szakemberek és partnerek.

Szabó Csaba polgármester visszatekintésében emlékezett a régmúlt időkre, a cím elnyerése utáni tevékenységekre, valamint kitért a jövő feladataira. Örömmel számolt be a falu hagyományos értékeket tisztelő megújulásáról, és felhívta a figyelmet a szintén világörökségi értékű zártkerti parcellák elvadulására.

Becsó Zsolt országgyűlési képviselő értékelte Hollókő térségi szerepét, méltatta a falu fejlődését, és vázolta a további fejlesztési lehetőségeket. Kiemelte, hogy már most is előkészített projektek vannak, fontos az előretekintés, tervezés.

Kelecsényi Péter ügyvezető bemutatta Hollókő turisztikai fejlődését.

Az Öregszőlők dűlőben a művelés felhagyása után cserjésedő-erdősülő gyepek alakultak ki

Dr. Vukoszávlyev Zorán, az Építésügyi és Beruházási Minisztérium építészetért és műemlékvédelemért felelős helyettes államtitkára kiemelte a kulturális és természeti örökség jelentőségét Hollókő mint élő falu életében. Ezt követően a résztvevők Hollókőn sétát is tettek, s a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) igazgatója, Rónai Kálmánné bemutatta a Hollókői tájházat, s a benne lévő kiállítást. Szó esett a BNPI vagyonkezelésében lévő hagyásfás legelők jó állapotáról, valamint arról, hogy a tájház megtartásával nem csak a kulturális értékek megőrzését biztosítják, de a telket bázisul kívánják kialakítani a tájfajta gyümölcsösök megőrzése érdekében, továbbá a zártkerti parcellák erőteljesen romló biodiverzitásának visszaállítására. Szó esett kiemelt felelősségünkről, a térség természeti környezetének fenntarthatóságáról.

A konferencia a nemrégiben felújított Hollókői vár megtekintésével zárult.

Kapcsolódó

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023.07.10. 16:06
Mitte April durfte der Bükk Nationalpark als Gastgeber für die Auftaktveranstaltung für ein von der EU gefördertes Projekt fungieren. Genauer gesagt, handelt es sich hierbei um ein Interreg CENTRAL EUROPE Projekt namens HUMANITA (= Human-Nature Interactions and Impacts of Tourist Activities on Protected Areas). Das Projekt wird vom European Regional Development Fund gefördert.Das Ziel von HUMANITA ist es touristische Aktivitäten in Schutzgebieten zu überwachen und zu bewerten, sowie Lösungen und Instrumente zusammen mit Touristen und der lokalen Gemeinschaft zu finden, um die negativen Auswirkungen der Menschen auf die Natur, so gering wie möglich zu halten und das Bewusstsein für eine umwelt- und naturfreundliche Lebensweise zu schärfen. Meiner Meinung nach ein sehr wichtiges Thema, daher denke ich, dass die EU-Gelder hier ganz gut aufgehoben sind.Für die Interessierten unter euch:www.bnpi.hu/hu/hir/humanita-nyitomegbeszeles-bukkszentkeresztenwww.interreg-central.eu/projects/humanita www.bnpi.hu/hu/palyazat-2/humanita-hu Für das zweitägige Meeting wurden alle teilnehmenden Partnerorganisationen aus Österreich, der Slowakei, Italien, Kroatien und Ungarn in die Ortschaft Bükkszentkereszt, welches sicht neben dem Gebiet des Bükk Nationalparks befindet, eingeladen. Die Partner bestehen dabei zum Teil aus Universitäten und Forschungseinrichtungen, welche das benötigte Know-how mitbringen und zum anderen Teil aus sogenannten „Pilot Areas", in welchen die erarbeiteten Methoden getestet werden können, sprich Nationalparks und Schutzgebiete.Meine ehrenvolle Aufgabe während dieser zwei Tage bestand darin Protokoll zu führen. Gar keine so leichte Aufgabe, wenn man bedenkt, dass die Tage von früh bis spät mit Programm versehen waren und die Präsentierenden natürlich auch nicht extra langsam sprachen, damit man auch alles notieren konnte (das wäre ja viel zu einfach ;) ). Und das ganze natürlich auch noch auf englisch. Zum Glück gab es genügend Kaffeepausen und ich bekam außerdem Hilfe von unserer slowakischen Partnerorganisation. Für das erste Mal in meinem Leben Protokoll führen, habe ich meine Aufgabe dann doch ganz gut gemeistert (denke ich :D). Um den Kopf nach den Meetings wieder etwas freizubekommen, wurden außerdem noch zwei sehr interessante Ausflüge geplant. Am ersten Tag haben wir abends das Bükk Astronomical Observatory, also die Sternwarte im Nationalpark, besucht, inkl. geführter Tour und einen Blick auf den Sternenhimmel über dem Nationalpark (leider nur vom Planetarium aus, da für das Teleskop leider zu bewölkt war). Der zweite Tag wurde dann noch mit einer Führung in der Anna-Kalktuffsteinhöhle, sowie der St. Stephans-Tropfsteinhöhle in Lillafüred abgeschlossen.Es waren ereignisreiche zwei Meeting-Tage, bei denen ich wieder viel Interessantes mitgenommen und viel Neues lernen durfte!
Tovább olvasom