Fiatalok a természetvédelemben – idén is várják az Ifjú Kócsagőröket a nemzeti parkok 2023.03.21. 15:17

Az Ifjú Kócsagőr Program évről-évre egyre népszerűbb a természet iránt elkötelezett diákok körében. 2023-ban immár 10. alkalommal hirdetjük meg számukra a programot, hogy a természetvédelmi őrök munkáján keresztül ismerhessék meg a hazánkban is egyre sürgetőbb választ igénylő természetvédelmi kihívásokat és lehetőségeket.

A programra 2023. március 22-től április 22-ig – a Víz Világnapjától a Föld Napjáig – várjuk azon 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését, akik betekintést szeretnének kapni a gyakorlati természetvédelembe. A jelentkezéseket a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon keresztül várjuk.

A résztvevő diákok az általuk kiválasztott nemzeti parkban tölthetnek el egy tíz napos szakmai gyakorlatot. A legjobbak – természetvédelmi őr mentorukkal közösen – a szeptemberi országos döntőben mérik össze tudásukat, hogy elnyerjék a 2023 Matula és Tutajos elnevezésű díjat, illetve az ötnapos külföldi tanulmányutat Európa egyik legszebb nemzeti parkjába.

„Ifjú Kócsagőr Programunk az elmúlt évek alatt bebizonyította, hogy nemcsak természetvédelmi szemléletet ad, hanem gyakorlatias feladataival az életre nevel. A résztvevők a megszokott közegükből kilépve és az elméleti ismereteken túl erősíthetik kommunikációs és problémamegoldó képességüket, fellépésüket. Ez a későbbiek során előnyt jelent számukra az élet számtalan területén, legyen az akár egy állásinterjú, konfliktushelyzet, vagy egy előadói szerepkör.”

/Dukát Zsófia, az Agrárminisztérium Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztályának vezetője, az Ifjú Kócsagőr Program döntő zsűri elnöke/

A program sikerét mutatja, hogy a korábbi résztvevők közül már többen dolgoznak valamelyik nemzeti park igazgatóságnál, akár természetvédelmi őrként, akár más beosztásban, karrierútjukra pedig a szervezők is rendkívül büszkék. Az Ifjú Kócsagőr Program a korábbi évekhez hasonlóan a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y zenekar, az Agrárminisztérium, a tíz nemzeti park igazgatóság, valamint a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. összefogásával valósul meg.


A Fürge Diák Iskolaszövetkezet elnöke fontosnak tartja, hogy a diákok minél hamarabb, már tanulmányaik során megismerkedjenek az általuk választott szakma gyakorlati mindennapjaival.

„Minden évben lenyűgöz a versenyzők tudása, a résztvevő ifjú kócsagőrök és természetvédelmi őrök elhivatottsága, szakmai szeretete egy élethosszig tartó közös szenvedélyért.”

/Márkus Zoltán, Fürge Diák Iskolaszövetkezet elnöke/

Az országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményt 2023. szeptember 20-22. között az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság rendezi meg. Az Ifjú Kócsagőr Program felhívása elérhető a www.ifjukocsagor.furgediak.hu weboldalon.

Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója az Ifjú Kócsagőrökben a leendő kollégákat látja.

„A program keretében tovább mélyíthetjük bennük a természetvédelem szeretetét és megismertethetjük velük a természetvédelmi őrök változatos munkáját. A környezeti nevelés kiemeltem fontos számunkra. A program résztvevői az iskolarendszerben el nem sajátítható képet kapnak világunk sokszínűségéről, a természeti rendszerek egymásra épüléséről. Örülünk, hogy hazánk unikális természeti és kultúrtörténeti értékeinek megismeréséhez és az országos döntő lebonyolításához az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kiemelten járulhat hozzá.”

/Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója/

További információ:

Ecsedi Zsuzsanna
Fürge Diák Iskolaszövetkezet, Marketing vezető
ifjukocsagor@furgediak.hu


A TERMÉSZETVÉDELMI ŐRSZOLGÁLAT IFJÚ KÓCSAGŐRÖKET KERES!

Az Ifjú Kócsagőr Programban – az Agrárminisztérium, a 10 Nemzeti Park Igazgatóság, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30y zenekar, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft., valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Alapítvány együttműködésének köszönhetően – mintegy 80 szerencsés jelentkező ismerkedhet meg a természetvédelem gyakorlati feladataival.

Jelentkezz 10., jubileumi programunkra, vegyél részt a megmérettetésen!

Legyél Te a legjobb 2023-ban, és kiemelkedő munkádat szakmai díjjal és egy különleges külföldi utazással jutalmazzuk!

Jelentkezz,

  • ha 18 és 24 év közötti vagy,
  • ha elhivatott vagy a természetvédelem iránt, és
  • ha szívesen elmélyítenéd tudásodat gyakornokként egy természetvédelmi őr mellett!

A programban való részvétel jövedelemszerzési lehetőséggel nem jár, célja, hogy bepillantást engedjen a terepi természetvédelem mindennapjaiba, megismertesse az adott nemzeti park táji és természeti értékeit.

MIT VÁRUNK EL A PROGRAM RÉSZTVEVŐITŐL?

  • szakmai elhivatottság, önállóság, kreativitás, jó kommunikációs készség szóban és írásban
  • átlagon felüli kitartás
  • megfelelő állóképesség

Előny, de nem feltétel

  • szaktanári ajánlás
  • dokumentált szakmai múlt, elismerések, verseny eredmények
  • természetvédelmi egyesületek munkájában való aktív és igazolható részvétel

FONTOS TUDNIVALÓK A JELENTKEZÉSRŐL

Jelentkezési határidő: 2023. április 22.

A programban való részvétel önkéntes. A jelentkezés során három helyszínt (igazgatóságot) is megjelölhetsz, ezzel is növelve az esélyét, hogy a program résztvevői közé kerülhess! Vedd figyelembe, hogy a választott nemzeti park igazgatóság nem biztos, hogy tud szállást biztosítani számodra, és nem minden esetben tudnak segíteni a területre való eljutásban.

Az ajánlásokat és az igazolásokat küldd el nekünk az ifjukocsagor@furgediak.hu e-mail címre, de tartsd szem előtt, hogy a jelentkezési űrlap kitöltése ez esetben is kötelező!

A jelentkezés nem jelent automatikus felvételt az Ifjú Kócsagőr Programba, a gyakornokok kiválasztása a jelentkezők számától függően több körben történhet. A programban maximum 80 gyakornok elhelyezését tudjuk vállalni a magyar természetvédelmi őrök mellé.

A jelentkezések feldolgozása után, 2023. május 17-ig e-mailben értesíti a jelentkezőket a Fürge Diák Iskolaszövetkezet. Visszajelzést azok is kapnak, akik nem jutnak be az első fordulóba.

Május végén történik meg az ifjú kócsagőr és természetvédelmi őr párosok kialakítása az egyes nemzeti park igazgatóságoknál.

A TEREPGYAKORLAT

Az Ifjú Kócsagőr Program nyáron egy intenzív természetvédelmi őri terepgyakorlattal folytatódik a kiválasztott nemzeti parkban 10 munkanapon keresztül.

Ennek során aktívan részt vehetsz a természetvédelmi őri feladatokban, vagyis betekinthetsz a természetvédelmi kezelés mindennapjaiba. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Éjszakai denevérgyűrűzés, gólyafióka-mentés, fokozottan védett orchideák felmérése, ürgék befogása és áttelepítése, vadkamera-kihelyezése, gémtelep-megfigyelése csónakból és levegőből, rétisas-fészkelés ellenőrzése, hogy csak néhány érdekességet említsünk az elmúlt évek nyári élményei közül.

  • Miért éri meg neked a terepgyakorlat?
  • Mert szakmai tapasztalatszerzésre tökéletes megoldás.
  • Mert így biztosíthatod szakmai gyakorlati helyedet.
  • Mert szuper csapat és kellemes légkör fogad országszerte.
  • Mert a munkavégzés változatos.
  • Mert kiváló referenciát jelent szakmai önéletrajzodban.

A kéthetes nyári gyakorlatot nemzetipark-igazgatósági területi döntők zárják augusztus végiég. A területi döntőben a nemzeti parkok legjobbjait választjuk ki, és ők lesznek azok, akik az országos döntőben mérik majd össze tudásukat.

A Terepgyakorlatról a résztvevő Ifjú Kócsagőröknek Őri naplót kell készíteni, amiben az élményeikről, a tapasztalataikról és a két hét során szerzett tudásukról kell beszámolniuk. A területi döntőbe jutás előfeltétele továbbá, hogy az Ifjú Kócsagőr a gyakorlat során legalább két alkalommal képes vagy videós beszámolót készítsen a nemzeti parkban töltött mindennapjairól, és készítsen legalább egy 10 másodperces videót is, amiben bemutatja, hogy mit adott neki a 10 napos gyakorlat, mit tanult ezen időszak alatt.

A képes és videós beszámolók megosztásához kérd felvételedet az Ifjú Kócsagőr Program Facebook csoportjába: https://www.facebook.com/groups/ifjukocsagor

A DÖNTŐ

Az országos döntő időpontja 2023. szeptember 20-22.

A döntő helyszíne az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Park.

A nemzeti parki területen megrendezésre kerülő eseményen szállást és étkezést minden résztvevőnek biztosítunk.

Az eredményhirdetésre az országos döntő 3. napján kerül sor.

A döntőben a különböző elméleti és gyakorlati feladatok mellett személyesen is találkozhatnak az egyes igazgatóságok Ifjú Kócsagőreinek legjobbjai.

Legyél Te a legjobb 2023-ban, és kiemelkedő munkádat szakmai díjjal és egy különleges európai nemzeti parkba utazással is jutalmazzuk!


Kapcsolódó

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences  with the rangers

2 Unterwegs mit Ranger / ​Our experiences with the rangers

2023.04.19. 14:04
RonjaInsgesamt gibt es im Bükki Nationalpark 34 Ranger/Innen, die Aufgaben von Ranger/Innen sind sehr vielfältig. Die ursprüngliche Bedeutung ist die Betreuung eines Schutzgebietes, zu ihren Aufgaben gehören zum Beispiel Instandhaltungsarbeiten, sie kümmern sich um invasive, so wie schützenswerte Tier und Pflanzenarten, sie führen Exkursionen im Nationalpark und arbeiten an Forschenden Tätigkeiten. Häufig haben Ranger:Innen ein Gebiet in welchem sie Spezialisiert sind, so dass sich einige Ranger besonders gut mit Vögeln auskennen und andere mit Insekten oder Pflanzen. Als ersten Ranger durften wir Atila bei seiner Arbeit in Szilvásvárad begleiten, wir haben von ihm viel über die Relevanz von Biodiversität gelernt und warum Monokulturen so gefährlich für einen Wald sein können. Die Artenvielfalt von Pflanzen in einem Gebiet bietet vielen Tieren einen Lebensraum, deshalb ist eine kontrollierte Abholzung der Wälder kombiniert mit einer kontrollierten Aufforstung relevant für die Aufrechterhaltung von Artenvielfalt. So fällt es beispielsweise in Atilas Aufgabenbereich die Holzfällung zu kontrollieren. Wenn an den falschen Stellen oder zu viele Bäume gefällt werden, kann dies die Biodiversität in einem Gebiet gefährden. Deshalb gibt es genaue Pläne, welche Bäume gefällt werden dürfen. Bei der Aufstellung dieser Pläne gilt es die Interessen der Forstindustrie und die des Naturschutzes in Einklang miteinander zu bringen. Auch Totholz ist ein wichtiger Bestandteil des Nährstoffkreislaufs im Wald, da dieses durch Insekten und Pilze abgebaut wird und so wieder Nährstoff für neue Pflanzen darstellt. Deshalb ist es wichtig, dass Totholz nicht direkt aus dem Wald gebracht wird, sondern für einige Jahre im Naturkreislauf zu lassen. Weiterhin haben wir Fußspuren von Wölfen und Hirschen gesehen und durften etwas über die Verhaltensweisen dieser Tiere erfahren. Am 14. Oktober waren wir Wasservögel zählen, die Aufnahme des Bestandes ist wichtig um den Schutz von bedrohten Arten gewährleisten zu können, so kann erfasst werden wie sich die Rastbestände entwickeln. Ist eine Vogelart vor dem Aussterben bedroht, dann kann diese beispielsweise unter Artenschutz gestellt werden, so wird der Fortbestand gewährleistet. Außerdem haben wir die Bedrohung durch invasive Tierarten verstehen gelernt, so kann ein ehemaliges exotisches Haustier, welches achtlos in der Natur ausgesetzt wird dort eine Bedrohung für die heimischen Tiere sein. Außerdem haben wir Bieber Dämme gesehen und verstehen gelernt, welchen Einfluss sie aus auf das Pflanzenwachstum um den Damm herum haben können. In Verpelét haben wir an einer invasiven Pflanzen Kontrolle teilgenommen, hier haben wir Büsche rausgerissen, welche invasiv waren, da diese eine Bedrohung für die Artenvielfalt in Verpelét darstellen. Durch das Herausreißen der invasiven Büsche soll der Platz für die heimische Artenvielfalt erneut hergestellt werden. Die Wiesen bieten vielen Blumen einen Platz zum Blühen doch die Büsche stellen eine Konkurrenz in Bezug auf die zur Verfügung stehenden Mineralien da, weshalb es notwendig ist sie zu entfernen.
Tovább olvasom