Emlékezés Suba János bácsira

Jegyvásárlás

A 2024. október 22-én, 95 éves korában elhunyt, Pro Natura díjas dr. Suba Jánosra emlékezünk, aki botanikusként sok szálon kapcsolódott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság munkájához, a természet védelméhez, annak szépségeinek, ritkaságainak bemutatásához.

János bácsi növényélettanosként (ökofizilógusként) azokban az évtizedekben folytatott flóra- és vegetációkutatásokat, amikor hazánkban ezt csak nagyon kevesen végezték. Ez nem volt trendi, ezekre a munkákra nem lehetett tudományos karriert építeni. A ma flórakutatójának a számítástechnika és az internet (pl. terepi adatgyűjtők, képelemző algoritmusokra épülő citizen science alkalmazások sokasága vagy légi és űrfotók tárháza) áll rendelkezésre. Ezek akkor nem léteztek: erdészkollégáktól sikerült térképeket szereznie, bejutnia olyan területekre, amelyek előtte ténylegesen „fehér foltnak” számítottak. János bácsit a növények, azok sokszínűsége érdekelte és számos olyan tájegységben végzett úttörő jellegű terepi munkát, ahol ma – köszönhetően az ő felmérő munkájának is – védett természeti területeket találunk.

Elég csak kiemelnünk az 1993-ben alapított Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetet, amelynek első részletes feltárását János bácsi végezte („A Tarna-vidék flórájának kritikai elemzése” 1969). Ő tárta fel ennek a Mátra és a Bükk között megbúvó rejtett világnak a fontos szerepét a montán, kárpáti jellegű flóra megőrzésében. Közreműködött a Bükki Nemzeti Park fokozottan védett területeinek lehatárolásában is, ami nem egy „íróasztalfióknak” készülő munka volt, hanem kemény tárgyalási alapot adott olyan, veszélynek kitett élőhelyek védelmének, mint pl. az akkor bányászat alatt álló Bél-kő esetében. Voltak kedvenc helyei, erről maga többször is beszámolt. Ilyen volt a Felsőtárkány feletti Csák-Pilis területe, melynek dolomitján a térségünkben egyedülálló orchidea-flóra található. A védett növényfajok ponttérképezése azokban az évtizedekben gyerekcipőben járt. János bácsi és munkatársai a hallgatók bevonásával 12 védett, veszélyeztetett növényfaj térképét készítették el a bükki Nagy-Mezőn (1982). Nem érdemtelen hangsúlyozni, hogy a védett fajok előfordulási adatainak gyűjtése, azok változásainak értékelése a természetvédelmi kezelések alapját is jelenthetik.

A tudományos munkásságát megőrzik a digitális adattárak, mégis kiemelném oktatói, nevelői munkáját. Iskolát teremtett, még ha ez akkor nem is hivatalos tudományos kutatócsoportként jelent meg. A fiatal botanikus generációjára (Vojtkó András, Dulai Sándor, Marschall Zoltán és másokra) építve a 1980-1990-es években az Északi-középhegység számos reliktum-őrző pontján végeztek flóra- és vegetációfelméréseket, ahol ma mindenütt védett és Natura 2000 területeket találunk. Egykori tanítványai, hallgatói közül többen – pont többek között az ő természetvédelmi „érzékenysége” következtében is – az Igazgatóság munkatársai lettek.

Az oktatói munkája mellett igen fontos szerepet szánt az ismeretterjesztésre is. E munkák közül is kiemelkedik a 2002-ben megjelent „A Bükk növényvilága” című munkája, melyben 382 bükki növényfajt ismertet élőhelyeik szerint. A leírások precíz kutatói attitűdre vallanak (még mindig a hazai internet kora előtt járunk!), ismerteti az egyes fajok gyógyászati, esetleges étkezési szerepét, kitér a fajjal kapcsolatos esetleges hiedelmekre, valamint megfejti a fajok tudományos (latin) neveinek eredetét is.

Az Igazgatóságunk javaslatára, a szaktárca 2005-ben János bácsinak Pro Natura díjat adományozott „a Bükki Nemzeti Park, az Aggteleki Nemzeti Park és a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet területén végzett alapozó botanikai feltáró munkáért és természetvédelmi célú kutatásokért, és a Bükki Nemzeti Park létrehozásában végzett kimagasló szakmai tevékenységéért, továbbá a boldogasszony papucsa védelme érdekében kifejtett természetvédelmi munkájáért, valamint sokrétű, tudományos ismeretterjesztő munkásságáért.” 2005-től a nemzetipark-igazgatóság munkájának tudományos megalapozása, szakmai segítése, társadalmi támogatottságának növelése céljából létrehozott Bükki Nemzeti Park Tanács tagjaként is segítette munkánkat.

Végül engedjenek meg pár személyes élményt. Magam az akkori Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola hallgatójaként 1992/1993-as tanévben hallgattam János bácsi növényélettan előadásait. Nyilván legtöbbször én is Bükkben szerettem „csavarogni”, új előfordulásokat felrajzolni fénymásolt térképlapokra, szép fényképfelvételeket készíteni ORWO diákra, így – bevallom – a növényélettan törvényszerűségei iránt kevésbé voltam fogékony. Mégis előadásai – akkor még a Líceum épületében – olyan tudásról és tájékozottságról adtak tanúbizonyságot, amit a mai kor oktatói, nevelői megirigyelnének (a leckekönyvem tanulsága szerint „jeles” vizsgát tettem, de éreztem, hogy ebben a jegyben kicsit benne volt a növények iránti elkötelezettségem értékelése is…). Nyugdíjba menetelét követően is többször tartottuk a kapcsolatot, akkortájt mindketten az egri vasútállomás környékén laktunk, és többször az utcán is összefutottunk (mindig elegáns zakót, öltönyt viselt!). Mindig elmesélte, hogy éppen mi foglalkoztatja, milyen tervei vannak, de a növényvilág az mindig szóba került. Nyugodjon békében, János bácsi!

János bácsira egyrészt egy vele 2007-ben készül riporttal (Zöld Horizont 2. évf. 3. szám: 4-5 oldal), másrészt az általa örömmel kutatott tájak fényképeivel emlékezünk.