​Élőhelykezelés a verpeléti Vár-hegyen 2021.11.11. 12:43

Mint minden évben, most is gyepkezelést végeztek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) munkatársai és több önkéntes a verpeléti Vár-hegyen.

Verpelét település mellett, de valójában Tarnaszentmária község közigazgatási területén található a Mátra egyik legszebb földtörténeti kincse, a Vár-hegy elnevezésű parazita vulkán. E vulkáni kúp területe 2004-től az Európai Unió Natura 2000 hálózatának része.

A várnak mára már nyoma sincs, hiszen 1934-ig intenzíven folyt a kőbányászat, mely feltárta hazánk egyetlen, csaknem eredeti épségében megmaradt vulkáni kúpját. Azonban a Vár-hegy geológiai értéke mellett elsősorban botanikai szempontból jelentős. Az erdőssztyepp jelleget magán viselő hegyoldalon a BNPI jelenlegi ismeretei szerint 19 védett növényfaj él. Köztük több Natura 2000-es jelölőfaj is található, úgy mint a Janka-tarsóka (Thlaspi jankae), a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), és a piros kígyószisz (Echium maculatum). Ezek mind gyepi növények, tehát a cserjésedés eltüntetné élőhelyüket. Ezt nevezik másodlagos szukcessziós folyamatnak is. A 2012. óta végzett élőhelykezelések célja az egykori hagyományos tájhasználat – vagyis a legeltetés – révén létrejött gyepes élőhelyek (lejtősztyeppek) helyreállítása, így a cserjésedés visszaszorítása. A BNPI által végrehajtott kezelések, a cserjeirtás és kaszálás – amelyek időről időre mind nagyobb területet érintenek a verpeléti vulkáni kúp oldalán – pozitív hatása már az első években megmutatkozott; egyes védett növényfajok (pl. nagyezerjófű – Dictamnus albus) tömeges (10 ezres) virágzását tapasztalták munkatársaink.
A nemzeti park nem akar a Vár-hegy teljes területén cserjeirtást végezni. A bokros élőhelyek ugyanis sok más élőlénynek is otthont adnak – melyek között védett fajok is vannak (pl. kökény-tükrösdíszbogár, kardoslepke, tövisszúró gébics) –, továbbá a környező mezőgazdasági területek felől érkező por- és vegyszerterhelés ellen valamelyest védelmet nyújt a hegy lábánál lévő cserjés szegély.


A LIFE IP GRASSLAND-HU projekt célja a füves élőhelyek és az ezekhez kötődő fajok természetvédelmi helyzetének javítása és hosszú távú megőrzése. A LIFE IP GRASSLAND-HU (LIFE17 IPE/HU/000018) projekt az Európai Unió LIFE Programjának támogatásával valósul meg. További infó: http://www.grasslandlifeip.hu

Kapcsolódó