Az Uniqa Biztosító Zrt. közérdekű önkéntes tevékenysége a Hollókői Tájvédelmi Körzetben 2025.04.08. 11:05

Az Uniqa Biztosító Zrt. által örökbe fogadott hollókői Vártúra tanösvényünk a cég önkénteseinek segítségével újult meg.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és az Uniqa Biztosító Zrt. közötti együttműködés első eseménye volt a március 27-ei akció, amely során az információs táblákat újakra cseréltük, a táblatartó szerkezeteket javítottuk, csiszoltuk és festettük, a nyomvonalat szemétmentesítettük és a felújításra váró tájházunk udvarát is rendbe tettük, sőt még gyümölcsfákat is ültettünk közösen. A 40 fős csapat nagyon lelkes és hatékony volt, így a húsvéti időszakban már egy megújult természetismereti tanösvénnyel fognak találkozni az idelátogatók, amely a biztosító törekvéseinek hírét is sokakhoz eljuttatja.

Az esemény nemcsak a munkáról szólt, a résztevők számára bemutattuk a terület védett értékeit, a természetvédelmi munkánkat és helyi terméket is kóstolhattak a Gazduram Sajtboltja sajtmanufaktúra jóvoltából, akik nem mellékesen a "nemzeti parki termék védjegy" birtokosai.



A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság környezeti nevelési tevékenysége nemcsak az iskolás korosztályt célozza, hanem felnőttek, sőt cégek számára is kínál programokat, lehetőségeket. Ezek fő célja szintén a természetvédelmi szemléletformálás és az ismeretterjesztés. Közérdekű önkéntes tevékenységeink között megtalálható a tanösvények örökbefogadása, amely a természetvédelem iránt elkötelezett cégek számára biztosít részvételi és támogatási lehetőséget. A tanösvények az önálló ismeretszerzés terepi eszközei, amelyek segítségével kirándulás közben fontos és érdekes információkkal találkozhatnak a látogatók. Gondozásuk, karbantartásuk idő- és költségigényes feladat, ezért mind az anyagi támogatás, mind a munkavállalók önkéntes tenniakarása nagy segítséget jelent, miközben ők maguk is részeseivé válnak a természetvédelemnek. Az Uniqa 2024-ben élt a lehetőséggel, az elsők között keresett meg egy tanösvény, a hollókői Vártúra ösvény örökbe fogadásának szándékával. Köszönjük a cég támogatását és a munkatársak bekapcsolódását a természetvédelmi tevékenységbe!

Kapcsolódó

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022/1. - 5. Ipolytarnóc: our stay in the wilderness

2022.08.23. 15:40
Ipolytarnoc; Unser Aufenthalt im Nirgendwo[26.5.2022- 5.6.2022.; 28.6.2022.-7.7.2022]Während unseres Freiwilligendienstes wohnten wir insgesamt einen Monat in Ipolytarnóc, einmal Anfang Juni und einmal Anfang Juli. Das Visitorcenter gehört nicht direkt zum Bükk Nationalpark wird aber vom Direktorat mitverwaltet. Wir wohnten in einem der Gästehäuser am Waldrand und hatten immer mal wieder pelzigen Besuch durch den dort lebenden Kater. Unsere Arbeit war etwas anders als im Direktorat, wir saßen nicht im Büro sondern waren meist draußen unterwegs. Bevor wir nach Ipolytarnóc fuhren gab uns Balázs Excel Tabellen über verschiedene Wanderpfade rund um Ipolytarnóc. Unsere Aufgabe war die Pfade abzulaufen, die Infotafeln mit einem GPS-Gerät zu markieren und alles mit Fotos festzuhalten. Anschließend trugen wir alle Auffälligkeiten in den Tabellen zusammen. Eine weitere unserer Aufgaben war etwas sehr besonderes, Ipolytarnóc ist für seine Fülle und Qualität an Fossilien bekannt und noch ist längst nicht alles freigelegt. Wir durften die Ausgrabungen weiterführen und uns selbst als Archäologen versuchen. Die Arbeit machte viel Spaß aber natürlich war auch die Umgebung traumhaft schön. Unsere Unterkunft befand sich mitten im Wald, was wir durch kleine Ausflüge und Spaziergänge nutzen Während unseres zweiten Aufenthaltes fand die Reevaluation statt, mehr dazu können sie im Blogeintrag „Hoher Besuch in Ungarn“ lesen.
Tovább olvasom