Állatok Világnapja: több száz gyermek a foglalkozásainkon 2023.10.09. 15:01

Az Állatok világnapja alkalmából október 3. és 6. között a felsőtárkányi Bábakalács Természetiskolában tartottunk természetismereti programokat. A foglalkozások ezúttal a természetben fellelhető állati nyomokról, életjelekről szóltak.

A szerdai és pénteki napokra regisztrált csoportok egy négy állomásos programon vettek részt, melyen az év fajai közül, az év rovarának megszavazott közönséges temetőbogár, valamint az év emlősének választott közönséges vakond életmódjával is megismerkedhettek a gyerekek. Két állomáson élő állatokkal is volt lehetőség találkozni. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság védett állatok tartására szolgáló mentőállomásának lakóit – egerészölyv, vörös vércse, holló, macskabagoly – Kelemen Tamás mutatta be a résztvevőknek. Az inváziós fajok elterjedésének veszélyeiről Hák Flóra természetvédelmi referens mesélt, miközben testközelből is össze lehetett hasonlítani a sárgafülű ékszerteknős és a nálunk őshonos, mocsári teknős jellemzőit.

A négy napos programon 9 oktatási intézményből 14 csoport, összesen 364 kisdiákja vett részt.


Az "Állati nyomozás" foglalkozásunk október 7-én, szombaton tovább utazott Jászapátiba, ahol a Városi Hivatal által szervezett környezetvédelmi témahét keretén belül beszélgettünk a résztvevő gyerekekkel nemzeti parkunk védett állatfajairól.


Kapcsolódó

2023/1 1. Sziasztok!

2023/1 1. Sziasztok!

2023.04.19. 14:34
Hallo zusammen! Mein Name ist Hanna und ich bin die neue Freiwillige der Organisation kulturweit aus Deutschland. Ich werde bis Ende August dieses Jahres in Eger bleiben. Hier sind ein paar Fakten über mich: Aufgewachsen bin ich in einem kleinen Dorf namens Trautmannshofen in Bayern, das in der Nähe der Stadt Neumarkt in der Oberpfalz liegt. Die nächstgrößere Stadt ist Nürnberg (Vielleicht habt ihr schon mal davon gehört.) Im Februar bin ich 23 Jahre alt geworden. Zusammen mit meinen Eltern wohne ich noch in Trautmannshofen. Mein älterer Bruder Lukas wohnt in Neumarkt. In meiner Freizeit bin ich gerne draußen, gehe wandern oder fahre mit dem Fahrrad. Außerdem lese ich gerne spannende Romane oder Krimis und gehe an den Wochenenden mit Freunden aus. Nachdem ich 2016 meinen Realschulabschluss gemacht habe, habe ich eine Ausbildung zur Industriekauffrau bei der örtlichen Öko-Brauerei "Neumarkter Lammsbrau" gemacht. Seit 2019 war ich bei der Thule GmbH in Neumarkt im technischen Kundendienst tätig. Nun war es Zeit für ein neues Abenteuer! Da ich schon immer mal für eine gewisse Zeit im Ausland arbeiten wollte, nutzte ich die Gelegenheit und bewarb mich für den Naturfreiwilligendienst bei kulturweit. Glücklicherweise wurde ich angenommen und mir wurde angeboten, den Freiwilligendienst im Bükk-Region Geopark in Eger, Ungarn zu absolvieren. Ich habe das Angebot angenommen und bin nun glücklich und neugierig, welche Erfahrungen dieser neue Lebensabschnitt für mich bringen wird!
Tovább olvasom