A szalakóta (Coracias garrulus) a magyar puszták jellegzetes, döntően kékes tollruhát viselő, varjúméretű madara.
Sajnos ez a faj is erősen megritkult a XX. század második felében, ezért a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület jelentős erőfeszítéseket tesz azért, hogy megőrizze és növelje eme különleges madárfaj költőállományát a Heves-Borsodi-síkon.
Az utóbbi évek legjelentősebb, ehhez a fajhoz kapcsolódó védelmi programja „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében (LIFE13/NAT/HU/000081)” elnevezésű LIFE+ projekt, aminek egyik fő tevékenysége, a már eddig létesített fészkelőhelyeken kívül újabbak kialakítása és ezek állapotának javítása. Az egyik ilyen, Mezőcsát határában kirakott mesterséges odúhoz tartozik az alábbi történet.
Június 19-én, gazdálkodói bejelentés nyomán érkeztünk egy szerencsétlenül járt szalakótapár lakhelyéhez, ahol az odúból, bálamadzagba akadva csüngött egy elpusztult felnőtt madár, a költőpár egyik tagja. Az éles szemű gazdálkodó azt is megfigyelte, hogy a másik madár továbbra is ki-be közlekedett az odú röpnyílásán, ami azt sejtetette, hogy odabent tojások vagy már kikelt fiókák lehettek. Megfigyelése helytálló volt, hiszen az odúhoz fölmászva, annak belsejébe bepillantva, egy valószínűleg csóka által odavitt, bálamadzag „fészekbélésen” négy tojást találtam.
A fiókák kikeltetéséhez és felneveléséhez, biztosan szükség van mindkét madár gondoskodó helytállására, ugyanis míg egyikőjük kotlik, a másiknak biztosítania kell az egész család táplálékát. Azért, hogy e csonka família esetében is mind a négy tojás egyenlő esélyekkel indulhasson az életben, a tojásokat a Mályi Madármentő Állomásra vittük, ahol a kotló szülőpárt egy keltetőgép helyettesítette. Itt pótpapájuk, a központ munkatársa segítségével a kis szalakóták egy hét leforgása alatt, egyesével ki is keltek. Ekkor azonban megfelelő örökbefogadó családokat kellett találnunk nekik, mivel ha az összes fiókát ugyanazzal a költőpárral adoptáltatnánk, akkor a hirtelen jött túl sok éhes száj nagyon megterhelő lehetne a felnőttek számára, és bizonytalanná válna a sikeres fiókanevelésük. Ezért olyan odúkat kellett felkutatnunk, ahol 3 vagy annál kevesebb utód van. Mezőség-szerte körülbelül 50 odú lakóinak ellenőrzése során sikerült megfelelő létszámú és korban is „hozzájuk illő” fészekaljakat találnunk, ahová június 28-án el is helyeztük őket.
Az örökbefogadó szülőpárok révén felcseperedhetnek és felkészülhetnek az életre, sokkal inkább szalakótához illően, mint amilyen nevelést az ember, legyen bármilyen lelkiismeretes is, nyújtani tudna nekik. Természetesen, ha a felesleges bálamadzagoktól felelős módon szabadulnának meg azok, akiknek ezekre már nincs szükségük, akkor ehhez hasonló, gyakran az állatok és kicsinyeik életét veszélyeztető balesetek nem fordulhatnának elő.
Ezúton is köszönjük a segítséget a veszélyhelyzetet jelző gazdálkodónak, a Mályi Madármentő Állomás munkatársainak, valamint az odúellenőrzéseket a nagy hőség ellenére is kitartóan végző természetvédelmi őröknek és MME aktivistáknak.
