Az őskori „várak” első klasszikus korszaka a geopark területén a korai és középső bronzkor volt. A kora bronzkori hatvani kultúra (Kr. e. 2000–1750) és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra (Kr. e. 1750–1350) népe leginkább a Bükk peremén, a dombvidéken telepedett le. A rájuk jellemző erődítéstípus a nagyobb kiterjedésű „nyílt telep” melletti kis vár (0,02-0,08 ha) volt. A többnyire csak árokkal körülvett védett terület a vezető rétegé lehetett: valószínűen egyaránt szolgálta a saját népüktől való elkülönülést, illetve a szomszédos népek, távolabbi kultúrák ellenséges népei elleni védekezést. A bronzkor első feléből származó földvárak a Bükkalján: Maklár – Baglyas-halom, Novaj – Halom, Tard – Tatárdomb.
Az őskori erődített telepek második nagy korszaka a késő bronzkorban kezdődött. A Kyjatice-kultúra (Kr. e. XII. századtól VIII–VII. századig, a „preszkíták” betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek, melyek főleg a hegység belsejében nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel: Bükkszentlászló – Nagysánc, Miskolctapolca –Vár-hegy, Bükkaranyos – Földvár, Cserépfalu – Mész-tető, Sály – Latorvár-tető, Felsőtárkány– Vár-hegy.
