Bár még alig múlt el a nyár, de már javában tart az élővilág egyik leglátványosabb eseménye, az őszi madárvonulás. Vannak fajok, amelyek már augusztus folyamán elindultak, de akadnak olyanok is, amelyek még csak most készülődnek a telelő helyeik felé tartó hosszú útra.
Éjszakára behúzó madárcsapat a Borsodi-Mezőségen. Fotó: Gál Renáta
Az őszi madárvonulás sokkal lassabb és csendesebb a tavaszinál. Ilyenkor már nem hajtja a madarakat a fészekrakási ösztön, így egy-egy alkalmas pihenőhelyen akár hetekig is elidőzhetnek. Ősszel lényegesen nagyobb a vonulók száma, mint tavasszal, hiszen ilyenkor nem csak a költőpárok, hanem már a költésből származó fiatalok is velük tartanak, életük első és talán utolsó hosszú vándorútjára. Az őszi időszakban, míg egyes fajok több ezres csapatokban, lassan gyülekeznek, addig vannak olyanok is, amik, ha enyhének ígérkezik a tél, akár útra sem kelnek.
Ahhoz, hogy a madarak ezeket a hatalmas távolságokat meg tudják tenni, alapos felkészülésre van szükségük. A vonulás mindig megerőltető és óriási energia-befektetéssel jár, így jelentős zsírtartalék felhalmozására van szükségük az indulás előtt. Ezt a zsírtartalékot pedig a hosszú út előtt, valamint a közbeeső pihenőhelyeken próbálják magukra szedni.
A Borsodi-Mezőségen megpihenő darvak (Grus grus) a szántókon és tarlókon megfelelő táplálkozóhelyet találnak maguknak, az éjszakákat pedig a mocsarakban, pusztai elöntéseken töltik. A madarak nagy része novemberben elhagyja hazánkat, de egyre gyakoribbak az áttelelő csapataik. Fotó: Gál Renáta
A seregély (Sturnus vulgaris) a rövid távú vonuló madaraink egyike. Vonulásakor akár több ezer madár is csapatba verődhet, látványos fekete fellegként gomolyogva az égen. Fotó: Gál Renáta
Ma már a madarászok a madárgyűrűzés és a madarakra szerelhető adóvevők segítségével tudják nyomon követni a madarak vonulási útvonalait, ám ez nem mindig volt így! Ezért régen – az időről időre történő eltűnésük miatt – érdekes hiedelmek vették körül az égi országutak vándorait. A gólyáról például azt hitték, hogy télen a Holdra költözik, a fecskékről pedig úgy gondolták, hogy a mocsárban telelnek. Egyes madarakról továbbá úgy vélekedtek, hogy télire átalakulnak, így a kakukkból karvaly, a rozsdafarkúból pedig vörösbegy lesz. Ennek valószínűleg az volt az oka, hogy az előbbiek inkább nyáron voltak láthatóak az emberek közelében, az utóbbiak pedig télen.
A szakemberek a kisebb méretű, magányosan vagy éppen rejtetten vonuló fajok állományváltozásait leginkább a különböző, fészkelési időszakban elvégzett felmérésekkel vagy gyűrűzés segítségével tudják nyomon követni. A nagyobb méretű csapatosan vonuló madarakét viszont szinkronszámlálások által próbálják megismerni. Ilyenkor, egyazon a számlálásra kijelölt napon, az éjszakázó – egyes bagolyféléknél nappalozó – helyekre tartó, ott gyülekező madarakat számolják meg az ország számos pontján a madarászok. Az így felmért fajok közé tartoznak hazánkban olyan természetvédelmi szempontból jelentős madarak, mint a daru (Grus grus), a kék vércse (Falco vespertinus) vagy éppen számos vízimadár, köztük a ludak is.
A kék vércsék éjszakázó helyein a szinkronszámlálások már megkezdődtek, a darvak esti behúzásaikor történő számlálás pedig szeptember közepén kezdődik és tart addig, amíg a nagy csapatok el nem hagyják a hazai légteret. Addig pedig minden héten a szinkronszámlálások napján természetvédelmi őrök és önkéntesek keresik majd fel ezeket a gyülekező helyeket és figyelik meg az állományok alakulását.
Viszont aggodalomra semmi ok, a téli hónapokra sem maradunk madarak nélkül, az elköltözők helyébe októbertől lassan érkeznek a téli vendégek, mint például a gatyás ölyv (Buteo lagopus) vagy a kékes rétihéja (Circus cyaneus).
