Természetfotósok önkéntes természetvédő akciója 2019.09.11. 13:09

A nyár utolsó napján, egy extrém meleg napon a lelkes önkéntesek segítségével a Tarnai Tájvédelmi Körzet "Nagy-kő tanösvény" -ét újítottuk meg.

A Varázslatos Magyarország kezdeményezés immár egy évtizede nyújt bemutatkozási lehetőséget a hazai természetfotósok számára azáltal, hogy hazánk természeti értékeire, elsősorban nemzeti parkjaira fókuszálva fotós pályázatokat hirdet és kiadványokat tesz közzé. A szervezet az idei évben azzal kereste meg a nemzeti park igazgatóságokat, hogy egy önkéntes akciósorozattal arra is lehetőséget szeretnének biztosítani, hogy a fotósok személyesen is bekapcsolódhassanak a természetvédelmi munkába, ott további ismereteket szerezhessenek és olyan területeken segítsék a természetvédelmet, ahol nem áll rendelkezésre elég humánerő- vagy anyagi forrás.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság örömmel fogadta az önkénteseket az itteni akcióra, melynek során a tanösvény egyik elkorhadt tájékoztató tábláját sikerült együtt kicserélnünk. Ennek helyszínre juttatása a nehéz megközelíthetőség miatt csak emberi erővel volt lehetséges. Ezután a tanösvény legmagasabb pontján, a Nagy-kő tetején végeztünk cserjeirtást, ahol a hagyományos tájhasználat, a legeltetés hanyatlása miatt az itt élő védett fajok (pl. pannon gyík) számára élőhelyet nyújtó sziklagyep ma már csak mesterséges beavatkozásokkal tartható fenn.


fotók: Varázslatos Magyarország


A munka után Bükkszenterzsébetre látogattunk, ahol az önkormányzat finom gulyással látott vendégül. Ortó Szilárd polgármester büszkén mutatta be a falu különlegesen szép és értékes néprajzi gyűjteményét.

A nap végén a Nagy-kő alatti legelőt már fotózás céljával kerestük fel: itt egy juhnyáj még megmaradt az évszázadokon át folytatott legeltető gazdálkodás képviseletében.

Köszönjük a részvételt a szervezőknek, az önkénteseknek és minden szereplőnek, aki hozzájárult ehhez a példaértékű kezdeményezés sikeréhez. Az akciósorozat eddigi állomásairól, valamint a csatlakozni vágyók regisztrációjáról bővebb információ a https://vm-magazin.hu/category/vm/vm-esemenyek/ oldalon található.