Tavasz, békák, Baglyaskő vizei 2018.03.22. 17:42

Az elmúlt napokban varázsütés-szerűen megváltozott az időjárás, hirtelen beköszöntött a tavasz. A kellemes meleg napsugarak nem csupán a kirándulókat csalogatják ki a természetbe: a növény- és állatvilág is szinte egyik napról a másikra ocsúdott fel téli álmából. Mi sem jelzi ezt jobban a Baglyaskő-vár Látogatóközpontban, minthogy a tavasz hírnökeként előbújt az első martilapu a föld alól, és megjelentek az erdei békák az évek óta használt szaporodóhelyen.

A látogatóközpont parkjában található tavacskák értékes élőhelyet jelentenek a békák és más, vízhez kötődő élőlények számára. A kis tavak méretük alapján nem tarthatnának számot ekkora jelentőségre, de a tény, hogy Salgótarján város belterületén járunk, igen fontossá teszi ezt a kis zöld szigetet a környékbeli élővilágnak. Az ide látogató első ránézésre talán elcsodálkozik azon, hogy ezek mesterségesen létrehozott vízfelületek, mindössze néhány éve alakították ki őket. Az élővilág viszont hamar birtokba vette az élőhelyet, olyannyira, hogy ma már csak egy-két betondarab emlékeztet a múltra: korábban ugyanis iparterület húzódott itt. A víz azonban a forrás és a tórendszer kialakítását megelőzően is jelen volt a területen, a fűzfák és a nedves talajt kedvelő növények jelenléte sejtette azt, hogy a közelben valahol víz szivárog a talajban.

Ha vetünk egy pillantást az I. és a II. katonai felmérés térképére, hamar érthetővé válik az is, hogy vajon honnan érkezik a víz: A térképek tanúsága szerint a 19. században létezett egy észak felől érkező kis vízfolyás, amely miután elérte a (ma is használt) közlekedési utat, a terep lejtését követve keleti irányba fordult. A II. katonai felmérés térképén jól látható, hogy a környékbeli vizek a Baglyaskő sziklája alatti medenceszerű mélyedésben gyűltek össze, időszakos víz borította a területet.

A XX. században a bányászat és az ipari tevékenység azonban jelentősen átalakította a táj képét: egyrészt a város gyáraiból származó salakkal feltöltötték a medence nagy részét, a közelben működő szénbányák pedig a terület felszíni és felszín alatti vizeinek mozgását is megváltoztatták. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a korábbi kis patak ma a látogatóközpont területén bukkan csak felszínre, és alig 100 méter megtétele után nyomtalanul el is tűnik, elszivárog a víz a föld mélyébe. Érdekes kísérlet témája lehetne annak vizsgálata, hogy vajon a közeli Bányamúzeum (az egykori József-akna) táróiban nagy mennyiségben megjelenő víz azonos-e a Baglyaskő alatt eltűnő kis forrás vizével? Szintén a szénbányászat általi érintettséget támasztja alá az is, hogy a forrás kifolyórészénél vöröses színű, vasas kiválás figyelhető meg, tehát a víz széntartalmú rétegekkel érintkezik (a vas-hidroxid a szénben található pirit bomlása során keletkezik).

A Katalin-forrás vízhozama igen kimagasló, télen és nyáron egyaránt kb. 20-30 liter percenként, ami bőven meghaladja az ex lege védettség kritériumaként megadott 5 liter/perc értéket. A forrás vize sajnos emberi fogyasztásra nem alkalmas, de a vízivilág látványa – úgy érzem –, bőven kárpótol ezért is.

Jelenleg az erdei békák hangjával van tele a levegő, finom tok-tok hangokkal jelzik a hímek, hogy ők már készen állnak a szaporodásra. Néhány lerakott petecsomó árulkodik arról, hogy már megtörtént az első békanász, innentől a nap sugaraira bízzák az utódok keltetését. Hamarosan ebihalak nyüzsögnek majd a sekély vizekben, és ha figyelmesen szemlélődünk, akár egy pettyes gőtét is megpillanthatunk a vízben – vagy akár egy vízből kihalászott csokipapíron, ahogy ezt a mellékelt fotó is szemlélteti!

Bócsó Anita

BNPI

Bócsó Anita
környezeti nevelő