Özönnövények a Sajó mentén 2022.10.26. 11:09

A nyár második felétől az első komoly fagyokig tartó őszi időszak ideális az inváziós növények iránt érdeklődők számára. Ilyenkor válnak feltűnővé, virágzanak, érlelnek termést azok a fajok, amelyeket elődeink, sokszor akár még nagyszüleink-szüleink sem ismertek.

Napjainkban már megközelítőleg 18 ezer olyan növényfaj él a Földön, amely eredeti hazáján kívül más kontinensen is megtelepedett. Ezeket, a természetben megjelenő idegenhonos fajokat nevezzük inváziósnak. Inváziósnak, mert valamilyen vélt vagy valós emberi érdek miatt új helyre kerülve, majd a kultúrából kiszabadulva, a természetes növényzetű tájakra behatolva annak képét megváltoztatják, sokszor végérvényesen átformálják.

Az elmúlt egy-két emberöltő alatt felgyorsult az új jövevények térhódítása hazánkban, amire otthonunk környékén nyitott szemmel járva is felfigyelhetünk.

Japán keserűfű Fotó: Bartha Csaba

Egy októberi, a Sajó folyó mentén tett kirándulás során több özönnövénnyel találkozhatunk. Az ártérhez közeledve, a gát mentén máris idegenhonos növények fogadnak. A bambuszra emlékeztető szárú, bokor benyomását keltő lágyszárú, a Kelet-Ázsiából származó japánkeserűfű (Fallopia japonica) mára szinte kiirthatatlanná vált vízfolyásaink, roncsterületeink mentén. Rendkívül gyors növekedésű, egy nyár során 3 méteres hajtást fejleszt és akár 1-2 cm-es szárdarabokból is képes kolonizálni új vidékeket. A mellette sárgálló sokvirágú napraforgó (Helianthus decapetalus) és amerikai őszirózsa (Aster lanceolatus agg.) dísznövényként került Európába és nagyon jól megtalálta a helyét.

Virágcsokor: amerikai őszirózsa és sokvirágú napraforgó Fotó: Bartha Csaba

Nincsenek jelen a rendszeresen kaszált gát koronáján – helyettük az őshonos, védett dunai szegfű (Dianthus collinus) másodvirágzásában gyönyörködhetünk, melyből még a mély fekvésű, őszi kikericses (Colchicum autumnale) réten is jócskán találni. A szomszédos „gazdátlan” részeket azonban az Újvilágból származó kanadai aranyvessző (Solidago canadensis) sárga szőnyege lepte el. Az inváziós fajoknak kedvez, ha elmarad a rendszeres kaszálás, vagy bolygatás éri a földeket.

A kanadai aranyvessző jól ismert sárga szőnyege Fotó: Bartha Csaba

A folyót kísérő galériaerdőhöz tartva az Észak-Amerikából dísznövényként behozott akácra mindenki ráismer, de az ártereket elözönlő gyalogakácról (Amorpha fruticosa) és zöld juharról (Acer negundo) már kevesen gondolják, hogy szintén az Újvilágból származik. Az ecetfát (Rhus typhina) októberre bordóvá színeződő lombjáról messziről meglátni, díszítőértéke és termőhely iránti igénytelensége is hozzájárult betelepítéséhez.

Ecetfa Fotó: Bartha Csaba

Ha bemerészkedünk a csalános aljú fák közé, meglepve láthatjuk, hogy a zöldben egy impozáns megjelenésű, bíboribolya színű lágyszárú tarkállik. Ő a bíbor nebáncsvirág (Impatiens glandulifera) és a Himalája vidékéről emberi segítséggel érkezett hozzánk. A faágak közül a földekre kitekintve még egy amerikai betolakodó megtelepedésének lehetünk tanúi: a vaddohányként is ismert selyemkóró (Asclepias syriaca) az. Széles, élénkzöld leveleivel, nagy illatos virágzatával mutatós növény, nem csoda hát, hogy ő is díszítő értéke révén jutott el Európába. Mélyre lehatoló gyökere, ősz végére felnyíló tokterméséből messzire repülő magjai segítségével pillanatok alatt leuralja a vidéket. Nagyon nehéz megszabadulni tőle, az csak vegyszer segítségével évekig tartó erőfeszítéssel lehetséges.

És, hogy e szépségek elleni védekezésre miért van szükség? Természetvédőként elsődleges feladatunk páratlan kincsünk, a Kárpát-medence őshonos természeti értékeinek, vadon élő lényeinek megóvása, gazdálkodóként pedig legelőink, rétjeink fenntartható hasznosíthatóságának biztosítása. Ezen célok elérését az inváziós fajok veszélyeztetik.

Az özönnövények elleni sziszifuszi harcot egy-egy parcellán évekig kell folytatni, és az általuk jelentette probléma nagysága és összetettsége miatt a Sajó-völgyben is egyértelműen látszik, a jövőben a gazdálkodók, földtulajdonosok jóval aktívabb közreműködésére lesz szükség. Ez a közös összefogás mindannyiunk érdekét szolgálja.


Kapcsolódó

Egerbakta - Baktató tanösvény

Egerbakta - Baktató tanösvény

2022.09.02. 09:05
Az egerbaktai tőzegmohás lápmedencék élővilágát, kutatástörténetét, a keletkezésükkel kapcsolatos hipotéziseket, valamint a környező natura 2000 terület természetvédelmi értékeit mutatja be a tanösvény.
A tavak egykor természetes közegükben élővizek voltak, ma már az un. eutróf tavak közé tartoznak. (Eutróf tavak: az oligotróf tavak természetes fejlődése ebbe az irányba tart. A tápanyag-ellátottság bőséges, a szervesanyag-termelés nagy. A fenékre kerülő elhalt szervezetek bomlása, valamint a bemosódó humusz jelentős oxigénmennyiséget fogyaszt, így az oxigénellátottság romlik. Feneküket vastagon borítja a tőzegsár. A bemosódó humusztól vizük rendszerint sötétbarna, oxigénkészletük nyáron teljesen elhasználódhat.) Röviden ez a jelenség akkor keletkezik, ha a természetes vízutánpótlás kevesebb, mint az elfolyás, illetve ha mindkettő minimálisra változik.
A három tavat körbe lehet járni. Az első kettő tó felszínét erősen benőtte a növényzet, viszont a harmadik (Felső-tó) megtekinthető. A lápot borító mohaszőnyeget jobbára a tőzegmoha képezi. Ez a faj elsősorban Észak-Európában a tajga övben és a magashegységekben gyakori, a Kárpát-medencére nem igazán jellemző. A Bükk klímája sem igazán kedvez nekik, mert csapadékszegény, de itt fennmaradásukat a hűvös mikroklíma is segítette. Sajnos már a láp a pusztulás tüneteit mutatja.A hazai Tőzegmohás láptavak megőrzése nagyon fontos számunkra. Egyrészt növény -és állatföldrajzi szempontból megőrizték azokat az elemeket, melyek a hűvösebb klímaidőszakok jellegzetes fajai voltak a Kárpát-medencében. Olyan különleges fajokkal rendelkeznek, melyek mára már Európa hűvösebb vidékeire jellemzőek, és a magashegységekbe húzódtak vissza. Másrészt a lápok lehetőséget biztosítanak múltunk megismerésére, így fontosak az egykori őskörnyezeti változások feltárásában is.
Az "egerbaktai tőzegmohás láptavak"-at 1978-ban nyilvánították védetté. A községtől gyalogosan 20 perc alatt megközelíthető terület szabadon látogatható. A gyalogtúrát kedvelők az almári vasútmegállóból sárga jelzésű turistaúton közelíthetik meg. Egerbakta felől a Tóvölgyön át kb. 25 km-re, a baktai Nagy tótól alig 70 méternyire, a Tóhegy oldalán fekszik a kis tőzegmohás láp, a tengerszint felett 280 m magasan. Mohaszintjében tőzegmohák által uralt fátlan láp. Mészben, tápanyagban szegény, savanyú talajú ill. vizű, kis kiterjedésű vizes élőhely, amelyben tőzegképződés zajlik. Az „egerbaktai tőzegmohás láp”, az ún. „Baktai-tavak” valójában három kör alakú tómederből (és öt kisebb, száraz mélyedésből) áll, amelyeket egy 600 méter átmérőjű, gyűrű-szerű gerincvonulat határol. A tavakat rejtő, vulkanikus kőzetekből, illetve kisebb részben átkovásodott homokból és aleuritból felépülő környezet határozott vulkánmorfológiai jegyekkel rendelkezik: nem elképzelhetetlen, hogy a Tó-hegy és közvetlen környezete egy vulkáni struktúra – vulkáni kúp, kráter; esetleg egy kitörési központhoz kapcsolódó utóvulkáni formaegyüttes – erősen lepusztult maradványa, nem lejtőmozgások hozták létre.
Tovább olvasom