Mi motoz a bokorban, vagy épp’ a padláson - avagy barangolás a pelék háza táján 2022.05.11. 09:37
Gyakran megszólal a telefon Igazgatóságunkon és általában erdők, sövények mellett élők keresnek azzal, hogy valami gyanúsan csörög-zörög éjjelente a padláson – mi lehet az? Alapvetően két emlősfaj telepedhet meg ideig-óráig a padlásokon.
A ragadozó életmódot folytató nyest és az alapvetően gyümölcsfogyasztó nagy pele. Innen már könnyebb eldönteni, akár telefonon is, hogy milyen jószág tüsténkedik a padláson vagy épp’ a pincében. Ha szétrágja még a szigetelést is, madár- vagy egérmaradványok borítják héjazat alatt, akkor a kisragadozó a lakótársunk, ha pedig mogyoró- vagy dióhéj darabkákat látunk, akkor a nagy pele költözött be a házhéj alá.
Egy fiatal nagy pele odúban Fotó: Bakó Botond
Ismerkedjünk hát meg ezekkel a „hétalvókkal” (németül Siebenschläfer)! Három fajuk is él hazánkban, mégsem ismerjük őket igazán. A közhiedelemmel ellentétben elsősorban nem gyümölcsöseink kártevői, és az erdei pele kivételével a madárfiókákra sem jelentenek nagy veszélyt. Sőt a padlásunkra költöző nagy pele némi türelemmel még házi kedvenccé is szelídíthető. Persze ne feledjük, hogy védett állatról van szó, tehát vigyázva barátkozzunk velük!
Habár legelterjedtebb pelefajunk a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius), félénksége és az erdei peléhez hasonló, rejtőzködő életmódja miatt vele találkozhatunk a legritkábban. Domb- és hegyvidékeken, valamint síkvidékeken egyaránt megél, erdőszéli cserjésekben, felhagyott gyümölcsösökben, nádasokban fordul elő leginkább. Élete nagy részét sűrű, tüskés bokrokban tölti, amelyek megvédik a ragadozóktól. Csak este merészkedik ki onnan, hogy táplálék után kutasson, de ekkor is jórészt csak az ágakon mozog, és a fészek közvetlen közelében marad. Fűszálakból font gömb alakú fészkét kívülről falevelekkel borítja, és egy-két méteres magasságba, az ágakra építi. Az ún. szülőfészek (ahol világra hozza kicsinyeit) annyiban különbözik a „hétköznapitól”, hogy belül növényi repítőkészülékekkel is kibéleli, így melegebb és puhább lesz. A mogyorós pele, többi rokonától eltérően, különleges módszerrel menekül. Veszély esetén képes elhagyni a farkát borító bőrt és szőrzetet, hogy egérutat nyerjen. Ez a trükk viszont csak egyszer vethető be, ugyanis a csupaszon maradt farkcsigolyákon nem regenerálódik újra a bőr.
Mogyorós pele műanyag odúban Fotó: Hecker Kristóf
A pelék télen földalatti járatokba húzódnak, és ezekben a béleletlen fészkekben vészelik át a novembertől májusig tartó hideg, ínséges időszakot. A téli, hibernált állapot akár 5-7 hónapig is tarthat. Ilyenkor, hogy minél kisebb energiaveszteséggel tudják átvészelni ezt az időszakot, testük 4 Celsius fokra csökken, szívük percenként csak egyet ver. Amikor április közepe, vége felé előbújnak, elsősorban friss hajtásokkal, rügyekkel vagy a cserjefélék virágaival táplálkoznak. Ha a tavasz nagyon száraz, és a rügyek, hajtások nem tartalmaznak elég nedvességet, a pelék óvatosak lesznek az utódtervezés terén, és akár el is maradhat az adott évi szaporulat. Nyár folyamán aztán az étlapjukon már megjelennek az ízeltlábúak is, később pedig a gyümölcsök és termések teszik ki a táplálék nagy részét: többek között som, makk, csipkebogyó vagy kökény. Sőt az erdei pelék madárfiókákat is esznek időnként.
A mogyorós pele fűszálakból font gömb alakú fészkét kívülről falevelekkel borítja
A nagy pelékkel (Glis glis) gyakran találkozhatunk erdők közelében lévő gyümölcsösökben, hétvégi házak vagy akár vidéki templomtornyok padlásán – ide húzódnak be nappalra. Mivel éjszakai életet élnek, neszezésük, szaladgálásuk könnyen szellemjárás képzetét keltheti bennünk. Sokszor találkozunk azzal az indokolt kérdéssel, hogy miként lehet természetvédő módon megakadályozni, hogy beköltözzenek az épületekbe?
A padlásunktól tartósan úgy tarthatjuk távol őket, ha a tetőre hajló lombos ágakat – amin könnyen a padlástérbe juthatnak – visszavágjuk. A nagy pelék ugyanis csak takarásban, vagyis sűrű lombozatú ágakon közlekednek. Életük nagy részét a fa lombkoronaszintjén és a bokrokban töltik, szinte soha nem merészkednek le a földre táplálékért.
A nagy pele, mint neve is mutatja, a hazai pelefajok közül a legnagyobb. Egy-egy jól megtermett egyed ősszel akár 200-250 grammot is nyomhat, ám még így is csak feleakkorák, mint a dél-európai nagy pelék, amelyek akár félkilósra is megnőhetnek. Nem csoda, hogy a római időkben, de még napjaikban igencsak kedvelt eledele volt a Földközi-tenger mellett élő népeknek.
Alvó, torpor állapotú nagy pele barlangban Fotók: Egri Csaba
Ráadásul barlangászok figyelték azt meg, hogy a nagy pele barlangokba is beköltözik, akár több száz méter mélyre is elhúzódhat a sötétben. Ez igen meglepő felfedezés, és a kutatók is értetlenül állnak a viselkedésük előtt, hiszen az állat számára a barlangból való kijutás az élelemért túl hosszú utat jelent ahhoz, hogy naponta kétszer megtegye. Ráadásul a barlangokban teljes sötétség uralkodik, szemben a felszíni éjszakai fényviszonyokkal, így jogosan merül fel a kérdés, hogyan tájékozódnak lenn a pelék. A téli álom helyszínének szintén alkalmatlan egy barlang, ugyanis ott a hőmérséklet egész évben tíz fok körül alakul, ami a téli hibernáláshoz túl magas, az állat idő előtt felélné energiatartalékát.
Legritkább pelefajunk a fokozottan védett erdei pele (Dryomys nitedula). Mivel ő is emberkerülő és kevés helyen fordul elő, kicsi az esélye, hogy „összefussunk” vele. A faj Európa nagy részén egészen Közép-Ázsiáig megtalálható, viszont a legtöbb helyen mikropopulációt alkot. Állományai olyan kicsik és elszórtak, hogy jelenleg 24 alfajuk ismert, ami kisemlősöknél igen magas értéknek számít.
Erdei pele odúban Fotó: Bakó Botond
A mogyorós peléhez hasonlóan ez a faj is alacsonyabb fák lombkoronájában, bokrokban él. Fészkét száraz mohából építi, és állatszőrrel béleli. Az erdei pelétől a fészekrablás sem áll távol. A nálunk előforduló három pelefaj közül ez az egyetlen, amelynek repertoárján jelentősebb mennyiségű állati eredetű táplálék is szerepel: madártojás, madárfióka, de egy-egy legyengült felnőtt madár is előfordul. Mivel ennek a fajnak az állománya igen kicsi, valójában a fészekrablás vád túlzó, potenciális veszélyt nem jelent az énekesmadarakra nézve.
A mogyorós- és a nagy pele 1974 óta védett állat, pénzben kifejezett természetvédelmi értékük 50 000 Ft, míg az erdei pele fokozottan védett, értéke 100 000 Ft.
Molnár Krisztina Rita - A PELE MEG ÉN
Bevallom, mindeddig nem gondoltam bele,
nem jutott eszembe méreckedni vele,
hisz csak egy rágcsáló a mogyorós pele…
de most mindenfélét elolvastam róla,
s rá kellett ébrednem a tiszta valóra:
hogy bennem s a pelében egyazon óra
ketyeg! Nyáron nyüzsög, ugrál, rügyet rágcsál,
mogyorót tör, fűfészket fon, kicsit táplál,
s ha a fények rövidülnek, őszre jár már,
lelassul, álmoska. Lustán szöszmötölget,
nem bírja az ébrent, járatába dőlhet
a kétdekás gombóc. És tőle a földet
megfordíthatják a feje tetejére,
nem fog tudni róla, épp ahogy a télre
sem emlékszik majd. Csak örül, hogy túlélte.
És ez a pötty mogyorós – éppúgy, ahogy én –,
hűségesen éldegél a lakóhelyén.
Bogyóért megy, kószál, de szépen visszatér.
És még abban is rokon, hogy inkább éjjel
éber, mert rátör a gyümölcs-szedő kényszer,
de hogy reggel futkosson, meggondolja kétszer.
Másban nem hasonlítunk. Tenyerembe fér.
Bár azt hiszem, jólesne egy olyan tenyér,
amibe én férek, de… csöpp pele-remény