"Északi tájakon" címmel természetismereti vetélkedőt hirdetünk 2023.09.29. 10:25

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság „Északi tájakon” címmel az Igazgatóság kilenc Tájvédelmi Körzetének megismerését célzó vetélkedőt hirdet általános iskola felső tagozatos diákok részére.


A vetélkedő tematikája:

A verseny résztvevői a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén elhelyezkedő kilenc Tájvédelmi Körzet természeti értékeiről és azok védelméről kapnak átfogó ismeretet. A feladatsorok fordulónként három-három körzet kultúrtörténeti, földtörténeti, növénytani, állattani értékeit, valamint aktuális természetvédelmi kérdéseit ölelik fel.

A vetélkedő programja:

A verseny három évközi fordulóból és egy májusi döntőből áll, melyre két korosztályban, 5-6. osztályos és 7-8. osztályos diákokból álló három fős csapatok jelentkezését várjuk.

  • A három forduló feladatsorai elektronikus úton kerülnek kiküldésre a versenyre regisztrált csapatok részére.
  • A kitöltött feladatlapok szintén elektronikus úton kerülnek visszaküldésre a versenyszervezőnek a megadott határidőig.
  • A három forduló alapján legtöbb pontot szerzett 5-5 csapat kerülhet be a májusban megrendezésre kerülő döntőbe, mely a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Felsőtárkányi Bábakalács Természetiskolájában kerül megrendezésre. A döntőben a terepi feladatok mellett a versenyzők által kiválasztott, a lakókörnyezethez (vagy iskolához) közeli védett terület részletes bemutatása lesz a feladat, ppt-s kiselőadás formájában.

Regisztrációs időszak: október 24-ig.

Első forduló: október 25. – december 06.

Második forduló: december 06. – január 24.

Harmadik forduló: január 25. – március 07.

Döntő: május 04. péntek, Felsőtárkány

Kérjük, hogy a versenyre csak azok a csapatok regisztráljanak, akik döntőbe jutás esetén vállalják a döntőre való felkészülést, valamint a május 4-i személyes megjelenést!

A vetélkedő díjazása:

Az első három helyezést elérő csapatok természetiskolai programot, valamint bemutatóhelyeinkre szóló díjmentes belépőket nyerhetnek.

Regisztráció: szucse@bnpi.hu e-mail címen.

Jelentkezéskor kérjük az alábbi adatokat megadni:

  • oktatási intézmény neve
  • csapatnév
  • évfolyam
  • csapattagok neve
  • felkészítő tanár neve, elérhetősége

A vetélkedővel kapcsolatban további információkat az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:

Szűcs Erzsébet

e-mail: szucse@bnpi.hu

mobil: 06 30/884-9251

Kapcsolódó

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023/1. 7. HUMANITA Kick-off meeting

2023.07.10. 16:06
Mitte April durfte der Bükk Nationalpark als Gastgeber für die Auftaktveranstaltung für ein von der EU gefördertes Projekt fungieren. Genauer gesagt, handelt es sich hierbei um ein Interreg CENTRAL EUROPE Projekt namens HUMANITA (= Human-Nature Interactions and Impacts of Tourist Activities on Protected Areas). Das Projekt wird vom European Regional Development Fund gefördert.Das Ziel von HUMANITA ist es touristische Aktivitäten in Schutzgebieten zu überwachen und zu bewerten, sowie Lösungen und Instrumente zusammen mit Touristen und der lokalen Gemeinschaft zu finden, um die negativen Auswirkungen der Menschen auf die Natur, so gering wie möglich zu halten und das Bewusstsein für eine umwelt- und naturfreundliche Lebensweise zu schärfen. Meiner Meinung nach ein sehr wichtiges Thema, daher denke ich, dass die EU-Gelder hier ganz gut aufgehoben sind.Für die Interessierten unter euch:www.bnpi.hu/hu/hir/humanita-nyitomegbeszeles-bukkszentkeresztenwww.interreg-central.eu/projects/humanita www.bnpi.hu/hu/palyazat-2/humanita-hu Für das zweitägige Meeting wurden alle teilnehmenden Partnerorganisationen aus Österreich, der Slowakei, Italien, Kroatien und Ungarn in die Ortschaft Bükkszentkereszt, welches sicht neben dem Gebiet des Bükk Nationalparks befindet, eingeladen. Die Partner bestehen dabei zum Teil aus Universitäten und Forschungseinrichtungen, welche das benötigte Know-how mitbringen und zum anderen Teil aus sogenannten „Pilot Areas", in welchen die erarbeiteten Methoden getestet werden können, sprich Nationalparks und Schutzgebiete.Meine ehrenvolle Aufgabe während dieser zwei Tage bestand darin Protokoll zu führen. Gar keine so leichte Aufgabe, wenn man bedenkt, dass die Tage von früh bis spät mit Programm versehen waren und die Präsentierenden natürlich auch nicht extra langsam sprachen, damit man auch alles notieren konnte (das wäre ja viel zu einfach ;) ). Und das ganze natürlich auch noch auf englisch. Zum Glück gab es genügend Kaffeepausen und ich bekam außerdem Hilfe von unserer slowakischen Partnerorganisation. Für das erste Mal in meinem Leben Protokoll führen, habe ich meine Aufgabe dann doch ganz gut gemeistert (denke ich :D). Um den Kopf nach den Meetings wieder etwas freizubekommen, wurden außerdem noch zwei sehr interessante Ausflüge geplant. Am ersten Tag haben wir abends das Bükk Astronomical Observatory, also die Sternwarte im Nationalpark, besucht, inkl. geführter Tour und einen Blick auf den Sternenhimmel über dem Nationalpark (leider nur vom Planetarium aus, da für das Teleskop leider zu bewölkt war). Der zweite Tag wurde dann noch mit einer Führung in der Anna-Kalktuffsteinhöhle, sowie der St. Stephans-Tropfsteinhöhle in Lillafüred abgeschlossen.Es waren ereignisreiche zwei Meeting-Tage, bei denen ich wieder viel Interessantes mitgenommen und viel Neues lernen durfte!
Tovább olvasom