AR bemutatóval gazdagodott az Ipolytarnóci Ősmaradványok kínálata 2019.11.30. 20:11

Már a premieren számos vendéget lenyűgözött az új programlehetőség.

2020-ban új programelemekkel bővül az Ipolytarnóci Ősmaradványok kínálata, amelyet ugyan a miocén ősvilág nyomai tettek híressé, azonban egyben természetvédelmi célú különleges rendeltetésű vadászterület is. Ennek a vadászterületnek a mai és 17 millió évvel ezelőtti élővilágába engednek betekintést az új programok, amelyeket most öt helyszínen ismerhetnek meg az érdeklődők.

A legkisebbek számára is hatalmas élmény a program

Vadászat, élmény, természetvédelem – ezzel a szlogennel került meghirdetésre a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság által elindított új programsorozat. Az Egy a Természettel Nonprofit kft által támogatott öt helyszínes rendezvény egyszerre vonzó a vadászok és a nagyközönség számára is, hiszen minden helyszínen előadások, kóstolók és kézműves programok mellett egy különleges élménybemutatón ismerheti meg a nagyközönség is a vadászterületet AR és VR eszközök segítségével. A bemutató alapja egy különleges természetfilm, amely az első kockák után egy interaktív játéktérré alakul: a falhoz érve a filmben szereplő állatok reagálnak az érintésünkre – a szarvas megijed és elszalad, a miocén ősvilágot bemutató jelenetben a medvekutya felágaskodik, az aligátor átúszik a patakon, stb., így a program során a vendégek aktív részesévé válnak az egykori és mai vadászterület életének – mint manapság a vadászok, vagy a Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakemberei.

A filmbemutató

Ahogy annak idején az Ipolytarnóci Ősmaradványok volt az első helyszín Magyarországon, ahol 4D-s filmet nézhettünk meg, s tavaly itt mutatták be Magyarország első életnagyságú holografikus vetítését is, a mostani fejlesztés is technológiai újdonság, amely két magyar cég innovatív fejlesztésének az eredménye, s ebben a formában még sehol máshol nem látható, kipróbálható. Az interaktív élményt VR szemüveges bemutatás teszi még komplexebbé, amelynek keretében 360 fokban csodálhatjuk meg az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területet hol a madarak szemével, hol egy vadászlesből, akár a vadászok, hol pedig visszarepülve a miocén ősvilágba.

A miocén ősvilág állatai most tényleg testközelbe kerülnek - érintésre pl. elszaladnak

A program bemutatására 2019. november 30-án került sor az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontjában, december 1-én azonban a Vajdahunyad Várában, december 7-én a Diósgyőri Várban, december 8-án Egerben, december 15-én pedig Debrecenben ismerkedhetnek meg az érdeklődők ezzel a különleges élménnyel.


A bemutató előtti pillanatok - Rónai Kálmánné igazgató asszony köszöntője

Azoknak, akik most nem tudnak ellátogatni az öt helyszín egyikére, jó hír, hogy 2020 március végéig nyitva tartási időben geológiai tanösvény túrajeggyel bárki kipróbálhatja Ipolytarnócon az új AR – VR bemutatót, jövő év áprilisától pedig új helyszínen, egy még komplexebb program során ismerhetik majd meg a vendégek egy természetvédelmi célú vadászterület egykori és mai élővilágát.

Az ipolytarnóci rendezvényen a Kárpáti Borzderes szarvasmarha génmegőrzési program is bemutatkozott

2020-ban lesz 120 éve az ipolytarnóci őslábnyomok megtalálásának. Az ebből az alkalomból meghirdetett 12 tematikus geológiai túra mellett 20 alkalommal vehetnek majd részt a vendégek olyan vadászati élménynapon, amelynek keretében a most kipróbálható interaktív program mellett tematikus túrák és egyéb vadászati bemutatók várják majd a látogatókat.

Az új attrakció a felnőtteknek is nagy élmény

A tematikus túrán a vadlest is mindenki kipróbálhatta

Kapcsolódó

2022/1. - 9. Tree studies

2022/1. - 9. Tree studies

2022.08.23. 15:57
Baumstudie[28.07.2022]Gemeinsam mit einer ungarischen Studentin haben wir in der letzten Zeit begonnen Bäume auf einer Weide zu tracken und nach einem ausführlichen Katalog zu beurteilen. Im Nationalpark sprechen wir immer von „Veteran Trees“, also besonders alten Bäumen. Bisher kann keiner Abschätzen wie viele es sind, es sind nur recht grobe Angaben von ca. 1000 Bäumen. Jedem Baum ist ein A4 Zettel gewidmet, auf dem erst Daten wie die Koordinaten, der lateinische Name und Maße wie z.B. die Höhe und der Umfang angegeben werden müssen. Für die Ermittlung der Höhe des Baumes wird eine Entfernung von 20m abgemessen. Von dort aus wird mit einem analogen Höhenmesser der Winkel zum Beginn des Stamms und der Winkel zum höchsten Teil der Baumkrone bestimmt. Die beiden Zahlen ergeben gemeinsam die Höhe. Danach kommen 36 Felder in denen unter anderem Angaben über Astlöcher, Kronen- oder Starkastabbrüche, Krankheits- oder Pilzbefall, Moos- und Flechtenvorkommen und Nester, die sich im Baum befinden. Zusätzlich kommen dann noch einmal 15 weitere Felder, wo z.B. nach anderen Bäumen in der direkten Umgebung gefragt wird. Die Aussagen, die wir über die Bäume treffen werden immer mit der Hilfe von für solche Studien angefertigte Kataloge getroffen. So sind in manchen Fällen verschiedene Bilder dargestellt und wir müssen entscheiden, welches dem untersuchten Baum am nächsten kommt. Zusammengefasst ist es eine sehr detaillierte Studie, weshalb wir am ersten Tag auch nur insgesamt 8 Bäume geschafft haben. Mit der Zeit wird man jedoch deutlich routinierter und muss nicht mehr alles erst im Katalog nachschlagen, wodurch die Arbeit deutlich schneller vorangeht. Insgesamt haben wir dennoch nur 60 von den ca. 1000 Bäumen tracken und beurteilen können.
Tovább olvasom