2021.03.15. 15:41
                                                    A 6 állomásból álló túraút a Vár-hegyet és az azt körül ölelő hagyásfás legelőt járja be. A 2 km hosszú ösvényen a Cserhát jellemző típusos élőhelyeit ismerhetjük meg. A tanösvény keresztezi a Vár-alja tanösvény útvonalát, mely vissza vezet a várba, illetőleg az Ófalu irányába is.
Állomások:1.  Mik azok a fás legelők? A fás legelők az emberi  földhasználat eredményeként létrejött erdő – gyep mozaikok, ahol a fák  felületborítása 30% körüli. Ezek a ligetes megjelenésű területek könnyen  felismerhetők a gyepekben elszórtan elhelyezkedő, nagy törzskerületű és  terebélyes, gyakran földig érő koronájú faegyedeikről. Az összetett  tájhasznosítás jegyében hozták létre őket: a legeltetett,ritkábban kaszált  fűtermés mellett a fák részleges árnyékoló hatását, termését (tölgymakk,  vadgyümölcs, stb.) és faanyagát is hasznosítani tudták. A fás legelők  karakterét adó idős fák származhatnak az eredeti növényzetből, amikor az  erdőirtás során meghagyták a fák egy részét, de előfordulnak olyan esetek is,  ahol a fák ültetés eredményeként vannak jelen. A fás legelőkön számos helyen  jelen vannak azok a több száz éves, hatalmasra nőtt fák, melyeket  famatuzsálemeknek, veterán fáknak is neveznek. Magyarországon leggyakrabban a  kocsányos tölgy fafaj adja az ilyen impozáns egyedeket, melyek a múltban  sokszor határfa, jelfa szerepét is betöltötték. Egyes fákhoz hiedelmek is  kötődtek, erre utal a Hollókőhöz közeli Bujákon ma is pompázó, idős kocsányos  tölgy „Boszorkafa” elnevezése. Ha kitekintünk határainkon túlra, a mérsékelt  égövben a hazai fás legelőhöz hasonló tájhasználati formákat találunk. Így  Délnyugat-Európában ma is nagy jelentőségű a metszett koronájú, változatosan  (tüzifa, makk, kéreg) hasznosított tölgyekkel ligetesen borított, legeltetett  élőhely (Spanyolországban dehesas, Portugáliában montados elnevezéssel). A  Közel-Keleten szintén nagy területet foglalnak el a fás legelők, sőt itt  szintén ősi tájhasználati formaként, a hagyásfákkal ligetes szántóföldek is  megfigyelhetők még. 
2.  A fás legelők története MagyarországonBármilyen meglepő, de a  fás legelők és a kevésbé nyílt legelőerdők megszokott részei voltak egy olyan,  nagy hagyományú gazdálkodási rendszernek, amely töredékeiben egészen az 1960-as  évekig fennállt Magyarországon. Az erdei legeltetés az állattartás egyik  alapját jelentette, a 13. század közepéig hegy- és dombvidéken nem is voltak  jellemzőek a fátlan legelők. A fás legelők és legelőerdők megfogyatkozása már a  18. század második felében megindult Magyarországon a gazdálkodási érdekek, a  tulajdonviszonyok és a jogszabályi környezet megváltozása miatt. A földesurak  és jobbágyok erdeinek, legelőinek elkülönítése felszámolta az addigi  határhasználati közösségeket, amely, az egyre szigorodó erdőgazdálkodási  szabályokkal kiegészülve felgyorsította a fás legelők eltűnését. Az erdei  legeltetés teljes tiltása az 1961. évi VII. törvénnyel következett be, amellyel  ellehetetlenült a még helyenként fennmaradt tájhasználati forma gyakorlása.  Napjainkra hazánkban megközelítőleg 5500 hektár fás legelő maradt fenn, melyek  továbbra is fogynak a beerdősülés, illetve a fák kivágása következtében.  Helyreállításukat, fenntartásukat, főként a természetvédelmi szervezetek  vállalják föl, de egyre több gazdálkodó is felismeri előnyeiket. Számos helyen  találkozhatunk olyan, korábban erősen cserjésedő-erdősülő, legelővé visszaállított  területtel, ahol a természetes úton betelepült fiatal fák egy részét  meghagyták. Különösen a tölgyek, a vadkörte és a vadalma kímélete elterjedt, de  helyenként madárcseresznyét, berkenyéket is visszahagynak. Ezek a még fiatal  fákkal ligetes legelők, kaszálók adhatják a jövőbeli fás legelők alapjait. 
3.  Kereszt (egykori templom)4.  A hollókői fás legelő történeteHollókő rendkívül kis  határa (1935-ben 1219 katasztrális hold) nagyrészt gyenge minőségű szántóból,  továbbá erdőből és legelőből állt, a rétek, kertek és szőlők területe kis  részesedést kapott. Az állattenyésztés korabeli nagy jelentősége megkövetelte,  hogy minél nagyobb területet használjanak legeltetésre, szénagyűjtésre. A  legelőkön és erdőkben történő állattartáson túl, az ugaroltatott szántók  legeltetése is jellemző volt. A juh és a kecske mellett a 20. században egyre  több szarvasmarhát tartottak, igavonóként az ökör és a ló szolgált. A saját  szükségletek kielégítésén túl, a hollókőiek kereskedtek is az állatokkal. A  várról készült 18-19. századi képeken végig követhető, hogy a vár környékét  tartósan fás legelő borította. A legeltetés az 1980-as években szűnt meg  teljesen ezen a területen, majd a 2000-es évek végétől, kisebb területrészekre  újra került legelő jószág egy helybeli gazda jóvoltából. A Hollókői Tájvédelmi  Körzet területén jelenleg 60 hektáron találhatók meg a korábbi fás legelők  maradványai, nagyrészt már beerdősülve. A még élő mintegy 500 idős hagyásfa  között nem ritkák az 1 méternél nagyobb átmérőjű egyedek. Az idős fák főként  csertölgyek, de jelen van közöttük a mezei juhar, a gyertyán, a bükk és a  kocsánytalan tölgy is. A fás legelők beerdősülésével Hollókőn nagy biológiai  értékű cseres- és gyertyános-tölgyes állományok jöttek létre. Értéküket a  120-150 éves fák jelenléte adja, melyek az erdők élőhelyszerkezeti sokféleségét  jelentősen növelik. Méretes törzsük és ágaik élve és elhalva, odvasodva  egyaránt élőlények sokaságának nyújtanak élőhelyet. Lehulló ágaik és kidőlt  törzseik a földön fekvő holt fa mennyiségét növelik. Jelenlétük a közöttük  felnövő fiatalabb fák növekedését befolyásolja, így változatosabbá teszik azok  vastagsági és magassági eloszlását. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság célja,  hogy a fás legelő még helyreállítható részein újra kialakítsa és fenntartsa az  idős fák és legeltetett gyepek mozaikját. A fenntartást szarvasmarhával történő  legeltetéssel, haszonbérlet útján kívánja megvalósítani. A már teljesen  visszaerdősült területeken a természetes erdődinamikai folyamatok további  érvényesülése, természetszerű erdőállományok kialakulása a megcélzott állapot. 
5.  A hollókői fás legelő élővilágaA fás legelők  természetvédelmi jelentőségét, a gyepszintjükben előforduló növény- és  állatfajokon kívül, az idős fákhoz kötődő életközösségek adják. Az öreg, számos  esetben több száz éves fák a holt faanyag hosszú idejű folyamatos jelenlétét  biztosítják törzsük elhalt részei, elhalt ágaik útján. Ez a holt faanyagot  fogyasztó (úgynevezett xilofág) gerinctelen állatok, valamint a gombák, zuzmók  túlélése szempontjából nagy fontosságú. Az idős fákra jellemző nagyméretű odvak  számos madár- és emlősfaj számára jelentősek. A hollókői fás legelő idős  csertölgy hagyásfáinak jellegzetes állata a nagy hőscincér. Lárvája 4 évig  fejlődik, az első két évben a kéreg alatt rág, majd a farészbe húzódik. A  lárvák járatainak érdekes mintázatát gyakran csak évtizedek múlva, a hagyásfák  ágainak elhalása és a kéreg leválása után láthatjuk. A kifejlett állatok  csaknem egész nyáron át, a késő délutáni, éjszakai órákban rajzanak, a fák  kifolyó nedvéből táplálkoznak. Az idős fák törzsének földközeli részében,  elhalt gyökereiben 3-5 évig fejlődik a közismert szarvasbogár hatalmas lárvája.  A kifejlett állatok május-júniusban jelennek meg, alkonyatkor, főként meleg,  párás időben nagy zúgással repkednek, keresve a párjukat. A hímek előbb, a  nőstények augusztus végére elpusztulnak, tetemeikkel gyakran találkozhatunk a  famatuzsálemek körül. A nagy hőscincér és a szarvasbogár Európa nyugati és  északi részén egyaránt megritkultak, veszélyeztetettek, ezért szerepelnek az  Európai Unió közösségi jelentőségű fajainak listáján. Magyarországon még erős  állományaik élnek, melyek megőrzése nemzetközi felelősségünk. Az odúlakó  madarak közül a hollókői fás legelő területén a fekete harkály, a közép  fakopáncs és a macskabagoly költ. Az odúlakó emlősöket a korai denevér,  valamint a szintén éjszakai életmódot folytató nagy pele képviseli. 
6.  Gyümölcsfás legelőkA mai gyümölcsösökről  bennünk élő kép alapján nehéz elképzelnünk a magyar parasztság hagyományos  gyümölcskultúráját. A 18. század előtt a népi gyümölcsészet elsősorban a  közösen használt erdőkben folyt, a gyümölcs mindennapi élelemnek számított. A  gyümölcshöz ősi közösségi jog fűződött, a közterületen, erdőben, legelőn  található vad és nemesített gyümölcstermő fák terméséből mindenki  részesedhetett. Erre a gyümölcskultúrára ugyanazok a 18. században megkezdett, Az  1767. évi úrbéri törvény alapján végrehajtott elkülönözések mértek nagy  csapást, amelyek a fás legelők megfogyatkozását is előidézték. A földesurak  kizárták jobbágyaikat az erdők használatából, megtiltották az erdei  gyümölcstermesztést, a fák oltogatását. A jobbágyság létalapját a szántóföldi  gabonatermesztésre és az állattartásra szorították, a gyümölcs a nép körében  alapélelmiszerből csemegévé vált. A 19. századtól a gyümölcstermesztés jelentős  átalakulását idézte elő a külföldről behozott fajták terjedése is. Manapság  főként azokon a településeken találhatjuk meg nagy változatosságban a régi  termesztésű gyümölcsfajtákat (köztük a népi nemesítésből fennmaradt  tájfajtákat), amelyeken a szántóföldi gazdálkodást jelentősen korlátozták a  természeti adottságok. Udvarokon, kertekben, szőlőhegyeken, de néhol  gyümölcsfás legelőkön is fellelhetjük az értéket jelentő, leoltásra érdemes  idős fákat. Hollókő az Ófalu és Újfalu portáin egyaránt értékes gyümölcsészeti  örökséget őriz, különösen a nyári érésű körték sokfélesége szembetűnő. A Bükki  Nemzeti Park Igazgatóság a fás legelő helyreállítása kapcsán, az itt látható  helyszínen a legelőre almafákból álló szegélyt telepített. Régi, Hollókőn és  környékén is termesztett fajták, így Batul, Sikulai, Téli Aranypármen, Téli  Fehér Tafota, Húsvéti Rozmaring, London Pepin, Gravensteini alma kerültek  kiültetésre. A fák megmaradását sajnos számos tényező, főként az aszály és a  nagyvad károsítása veszélyezteti.                        
                            Tovább olvasom