Ha valakire kígyót-békát kiáltanak, ritkán mereng el azon, hogy mi a különbség a két csoport között. Természetvédelmi szempontból azonban igenis fontos, hogy kétéltűvel vagy hüllővel van-e dolgunk, még akkor is, ha sokak szemében egyszerűen csak „nemszeretem” állatok.

A teknősbéka, azaz a mocsári teknős vajon melyik csoportba tartozik? Olvass tovább, és megtudhatod...

A kétéltűek két élete

A csoport elnevezése már önmagában is beszédes. A gerinceseknek ebbe az osztályába tartozó állatok mintha valóban két élettel rendelkeznének: fejlődésük kezdetén a halakhoz hasonlóan a vízben élnek, kopoltyúval lélegeznek, majd átalakulásuk után szárazföldi életmódra váltanak. Ekkor már tüdejük segítségével, a levegőből jutnak oxigénhez, ami igencsak nagy változást jelent életük korábbi, vízi szakaszához képest.

A közép-amerikai axolotl-ra emlékeztető gőtelárváknak 3 pár külső kopoltyújuk van. Nem véletlen a hasonlóság, hiszen az axolotl szintén a gőtefélék közé tartozik! (Fotó: Harmos Krisztián)

Van farka, nincs farka...

A hazai kétéltűek két csoportra oszthatók: farkatlan és farkos kétéltűeket különböztetünk meg. Előbbi csoportba tartoznak a békák, az utóbbiba pedig a gőték és a szalamandra. Az egyedfejlődés során a lárvák (ebihalak) mindegyike rendelkezik farokkal, ami a békák esetében az átalakulás időszakában fokozatosan visszafejlődik, végül pedig teljesen eltűnik.

Mi leszel, ha nagy leszel? Avagy: tudatlanságból tudás... A rajzot "A Gyűrű Szövetsége" csapat készítette (Sz. Sz. C. Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma) a BISEL program "Víz, tiszta víz" vetélkedőjének keretében. Forrás: bisel.hu

Miből lesz az ebihal?

A békák és a gőték egyaránt petékkel szaporodnak, melyet a nőstények vízinövények levelére vagy más, vízben található növényi részhez rögzítenek. Fajtól függően akár többszáz petét is leraknak egyetlen szaporodási időszakban.

Szerelmes barna varangyok a korábban lerakott, hosszú petezsinórok rengetegében. (Fotó: Szarvas Imre)

A gőték igazán „gondos” szülők: a petéket egyesével ragasztják a növények levelére, majd szépen becsomagolják őket. (Fotó: Harmos Krisztián)

A foltos szalamandra viszont elevenszülő, ami azt jelenti, hogy önálló életre képes lárvákat hoz a világra. A peték fejlődése az őszi szaporodást követően a nőstény testén belül zajlik. A lárvafialásra tavasszal, tiszta, lassú folyású hegyi patakokban kerül sor. A lárvák a születést követően már egyedül is boldogulnak.

Fialóhelyet kereső nőstény szalamandra a Cserhát egyik patakvölgyében. (Fotó: Bócsó Anita)

Szalamandra-lárva egy erdei patak kimélyülő vízállásában. (Fotó: Bócsó Anita)

„A hüllők hosszúak, mint a csík...”

A kivétel erősíti a szabályt, tartja a latin közmondás. Ha jól végiggondoljuk, a fenti megállapítás a mocsári teknős kivételével valamennyi Magyarországon előforduló hüllőfajra igaz: a kígyók és a gyíkok egyaránt hosszúkás testformával rendelkeznek. Valamennyi hüllő testét pikkelyes bőr borítja. Hidegvérű állatok, vagyis testhőmérsékletük nem állandó, hanem a környezet hőmérsékletétől függ. Emiatt előszeretettel napfürdőznek, hogy megfelelő hőmérsékletre „fűtsék” magukat. Szaporodásukat tekintve már nem ilyen egységes a kép: találunk közöttük tojással szaporodó és elevenszülő állatokat egyaránt.

Sikló? Kígyó?

A hétköznapi szóhasználatban gyakran megkülönböztetik a siklókat és a kígyókat, mint a hüllők veszélytelen és veszélyes (méreggel rendelkező) csoportját. A hazánkban előforduló két mérgeskígyó (keresztes vipera, rákosi vipera) igen ritkának mondható, mindkettő fokozottan védett. Az Északi-középhegységben egyedül a Zemplénben élnek kis számban viperák, más helyeken nem találkozhatunk mérgeskígyóval. Természetesen egy meglepett és sarokba szorított sikló is utd fenyegőten viselkedni, sziszegni, de tőle egyáltalán nem kell tartanunk, hiszen nincs méregfoga. Hazánkban minden kétéltű és hüllő védett, így ne bántsuk őket!

A rézsiklót sokan nézik viperának, pedig teljesen ártalmatlan kígyó. (Fotó: Joó Miklós)

Kétéltűek és hüllők a természetvédelemben

A hazánkban előforduló kétéltű és hüllőfajok mindegyike védett. Állományaikra a legnagyobb veszélyt az élőhelyek eltűnése jelenti, emellett az éghajlatváltozás következtében tapasztalható felmelegedés is károsan befolyásolja a létszámukat. Míg a kétéltűek esetében a szaporodóhelyek idő előtti kiszáradása jelenti a legfőbb veszélyt, addig a hüllőknél az ivararány eltolódása a legnagyobb fenyegetés, ugyanis a teknősöknél például a fejlődés alatt uralkodó hőmérséklet határozza meg az utód nemét.

A kétéltűek között több olyan fajt találunk, amelynek hazai állománya világviszonylatban is jelentős (pl. dunai tarajosgőte). A hüllők néhány hazai képviselője inkább ritkaságával hívja fel magára a figyelmet. Ezek közé tartozik a rákosi vipera és a kárpát-medencei bennszülött fajként ismert pannongyík. Mivel közösségi jelentőségű fajokról beszélünk, nagy felelősségünk van abban, hogy Európában egyedülálló állományaikat megőrizzük.

A fokozottan védett, közösségi jelentőségű pannongyík száraz, füves domboldalakon, erdőszegélyeken és bokorerdőkben fordul elő. (Fotó: Harmos Krisztián)

Játékos tudáspróba

Ha szeretnéd próbára tenni tudásodat, töltsd ki a feladatlapot. További, témához kapcsolódó játékos feladatokat találsz itt:

A békák fejlődése

Kétéltű vagy hüllő? – csoportosítós feladat