Az ökológiai állapot javítása, élőhelyek és hozzájuk kötődő fajok védelme a Tarna-Lázbérc tájegység vizes élőhelyein, vízfolyásain, állóvizein - KEHOP_PLUSZ-3.2.1-24-2025-00019

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a Széchenyi Terv Plusz program keretében nyert támogatást a projekt megvalósítására. A pályázat célja a Heves–Borsodi-dombság/Vajdavár-hegység (Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet) és az Upponyi-hegység (Lázbérci Tájvédelmi Körzet) vizes és vízi élőhely-hálózatának fejlesztése, az élőhelyek ökológiai állapotának javításával, új élőhelyek létrehozásával, valamint kétéltű-terelőrendszer kiépítésével. A fejlesztések elsősorban közösségi jelentőségű és/vagy védett élőhelyek, kétéltűek és hüllők, továbbá szitakötő- és madárfajok védelmi helyzetének javítását szolgálják. A tevékenységek lokálisan az erdei és fátlan jelölő élőhelyek kedvezőbb ökológiai állapotának, stabilabb vízháztartásának elérését is támogatják.

A projekt időtartama: 2025.03.11. - 2028.12.31.

A projekt 415.000.000 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével valósul meg.

A támogatási intenzitás: 100%.

Bodó-tó

Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyében zajló projektünkkel a kis léptékű vizes élőhelyek klimatikus és hidrológiai anomáliákra visszavezethető állapotromlásából és fogyatkozásából eredő természetvédelmi problémákat szeretnénk kezelni, a projekt-tevékenységek által érintett területek hidrológiai viszonyait javítani, ami hosszabb távon is hozzájárulhat a változatos életközösségek fennmaradásához. Kiemelt célunk a nagy ütemben terjedő fertőző betegségek, valamint közvetlen antropogén hatások által is veszélyeztetett kétéltűek természetvédelmi helyzetének, szaporodási lehetőségeinek javítása.

Bodó-tó

A kezelendő probléma alapját az éghajlatváltozás – szélsőséges csapadékeloszlás, forró periódusok, mezo- és mikroklimatikus anomáliák, légköri aszály –, illetve a táji hidrológiai viszonyok megváltozása miatt korán kiszáradó vagy eltűnő vizes élőhelyek adják. A fejlesztés a Mátrai és Tarna-Lázbérci Tájegység területén található országos jelentőségű védett természeti – Lázbérci és Tarnavidéki Tájvédelmi Körzet – és/vagy közösségi jelentőségű, ún. Natura 2000 területeket (Borsodbótai Kotyindó-tető, Bükk hegység és peremterületei, Gyepes-völgy, Nagybarcai Liget-hegy és sajóvelezdi Égett-hegy, Upponyi-szoros) érinti.

Kéri-tó

Kéri-tó

A pályázat során kiemelt cél a területen lévő három tó (Bodó-tó, Kéri-tó, Verőlápai-tó) feltöltődésének lassítása, hosszú távú fennmaradásuk biztosítása, kiszáradásuk megakadályozása a mederanyag részleges eltávolításával, a vízkormányzását lehetővé tevő árapasztó zsilip rekonstrukciójával. Ezzel az ott élő, közösségi jelentőségű dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus), gyepi béka (Rana temporaria) és vöröshasú unka (Bombina bombina) mellett más kétéltűek szaporodóhelyeinek állapotát javítjuk, élőhelyeiket revitalizáljuk, továbbá madárfajok és denevérek megsegítése is célunk.

Verőlápai-tó

A szárazodás, valamint közvetlen emberi tevékenységek (patakrendezések, infrastruktúra fejlesztés, feltöltések) hatására eltűnt időszakos vizek pótlására, az arra alkalmas helyszíneken mesterséges vizes élőhelyek hálózatának létrehozását tervezzük. Ennek keretében az 1950–60-as években történt beavatkozások által gátolt árvízi kiöntések lehetőségét teremtjük meg a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben tereprendezéssel, földmunkával a Szentgyörgyi-patak felső szakaszán, illetve szivárgó rönkgátalással a Mocsolyás-patakon. A beavatkozás eredményeként lassítani lehet a lefolyást, csökkenteni az árvízcsúcsot és a holtmedrekben, mélyedésekben ismét vizet visszatartani szaporodóhelyeket létrehozva. A terepadottságokat kihasználva a Tarnavidéki Tájvédelmi Körzetben 14, a Lázbérci Tájvédelmi Körzetben 4 helyszínen alakítunk ki 100-300 m2 nagyságú tavacskákat. Ezeket 154 helyszínen egészítjük ki 2-50 m2-es kistavakkal, tócsákkal, egy olyan szaporodóhely hálózatot kialakítva, mely a kétéltűfajok metapopulációs működését, fennmaradását segíti.

Pocsolya az úton

Az elsődleges célfajok a tájegységben előfordulási adattal rendelkező közösségi jelentőségű kétéltűek: vöröshasú unka (Bombina bombina), gyepi béka (Rana temporaria), erdei béka (Rana dalmatina), zöld levelibéka (Hyla arborea), zöld varangy (Bufo viridis), kecskebéka (Pelophylax esculentus), kis tavibéka (Pelophylax lessonae), tavi (kacagó) béka (Pelophylax ridibundus), dunai tarajosgőte (Triturus dobrogicus). További közösségi jelentőségű, védett vagy fokozottan védett célfajok: díszes légivadász (Coenagrion ornatum), mocsári teknős (Emys orbicularis), vízi denevér (Myotis daubentonii), vidra (Lutra lutra), fehér gólya (Ciconia ciconia), fekete gólya (Ciconia nigra), nagy kócsag (Ardea alba), szürke gém (Ardea cinerea), barna rétihéja (Circus aeruginosus) és haris (Crex crex).

A Lázbérci-víztározó mentén, a Dédestapolcsány és Uppony közt kanyargó úton a kétéltű- és hüllőgázolásokat szeretnénk megakadályozni egy terelőhálózat első ütemének kiépítésével. Az árok- és alagútrendszer nemcsak a szaporodóhelyre igyekvő barna varangyok tízezreinek életét menti meg, hanem a tóból erdei élőhelyükre visszaigyekvő kis békák számára is biztonságos vonulási útvonalat jelent.

A tevékenységek közvetetten, a talajvízszint és a mikroklíma befolyásolásával helyi (mikro)szinten pozitívan hatnak a klímaváltozás (felmelegedés és szárazodás, időjárási szélsőségek megszaporodása) miatt romló ökológiai és természetvédelmi helyzetű vízi, nedves és erdei élőhelyekre is. Célzott közösségi élőhelyek: nádas-hinaras mocsarak, mocsárrétek, magaskórósok, dombvidéki kaszálórétek, üde láp- és sásrétek, szubmontán és montán bükkösök, gyertyános- és cseres-tölgyesek, ligeterdők.

Mocsár

A projekt része a beavatkozások hatásainak monitorozása, az ehhez kapcsolódó eszközfejlesztés. A természetvédelmi kezelés ellenőrzésére, korrigálását biztosító monitoring tevékenységre van szükség, és a helyszínek egy részénél még a célfajok populációira vonatkozó felmérésekkel kell kiegészíteni a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság biotikai adatbázisát.

A pályázat keretében a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Mátrai és Tarna-Lázbérci Természetvédelmi Tájegységének területén található, részben a Natura 2000 területekhez kapcsolódó infrastrukturális hálózatát is igyekszünk bővíteni. A négy helyszínen kialakítandó információs táblák a fejlesztéssel kapcsolatos tájékoztatás, bemutatás és szemléletformálás eszközrendszerét gyarapítják.

Fotók: Bartha Csaba

Kapcsolódó

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

Cserépfalu - Mész-tető földvár tanösvény

2022.09.01. 09:59
A Bükk történelmi múltjának fontos emlékei a várak, vármaradványok. Nemcsak a jelentős falmaradványokkal rendelkező vagy majdnem ép kővárak, hanem a sáncokkal, árkokkal határolt "földvárak" is. Korábban kevesen tulajdonítottak védelmi jelleget a sáncoknak, töltésgyűrűkkel övezett építményeknek, azokat sok esetben "pogány" áldozóhelyeknek vélték és a hunoknak, avaroknak tulajdonították létrehozásukat. A közelmúltban lezajlott kutatások azonban tisztázták a "földvárak" korát, rendeltetését - ma már az őskori és középkori sáncvárak nagy részét is el tudjuk különíteni egymástól. A Bükk-vidéken, a Kárpát-medence más tájaihoz hasonlóan, az őskorban több népcsoport épített erődített telepeket, várakat. Az őskori erődítések első klasszikus korszaka a korai és középső bronzkor volt. A kora bronzkori hatvani kultúra (Kr. e. 2000 - 1750) és a középső bronzkori füzesabonyi kultúra (ie. 1750 - 1350) lakossága leginkább a hegység peremén, a dombvidéken telepedett le. A rájuk jellemző típus a nagyobb kiterjedésű "nyílt telep" melletti kis vár (0,02-0,08 ha). A többnyire csak árokkal körülvett védett terület a vezető rétegé lehetett: valószínűen egyaránt szolgálta a saját népüktől való elkülönülést, illetve a szomszédos népek, távolabbi kultúrák ellenséges népei elleni védelmet. A bronzkor első feléből származó földvárak a Bükk déli peremén a maklári Baglyas, a novaji Földvár, a tardi Tatár-domb. Az őskori erődített telepek második nagy korszaka a késő bronzkorban kezdődött. A Kyjatice-kultúra (Kr.e. 12. századtól 8-7. századig, a "preszkíták" betöréséig) sánccal, árokkal, meredek hegyoldalakkal határolt telepei nagy kiterjedésűek és igazán impozáns megjelenésűek és főleg a hegység belsejében, nagy relatív magasságú hegytetőkön lelhetők fel. A Bükk kyjatice-i típusú földvárcsoportjának minden egyes tagját érdemes felkeresni, a háromezer éves erődített települések bejárása önmagában is különleges élményt nyújt, sáncaikról pedig szép kilátás tárul szemünk elé. A hegység késő bronzkori erődített telepei a következők: Szilvásvárad és Bélapátfalva határán a Kelemen széke (Töröksánc), Dédestapolcsány határában a Verepce-tető, a Miskolctapolca mellett a Vár-hegy, Bükkszentlászló felett a Nagysánc, Sálytól északra a Latorvár-tető, Cserépfalu határában a Mész-tető, Felsőtárkány fölött a Vár-hegy. Mivel a bükki sáncok építését a Kr. e. 8. század idejére (a Hallstatt B2 periódus végére, a Hallstatt B3periódusra) datálják a régészek, ezért legújabban a preszkíta (mezőcsáti csoport) bevándorlási hullámokhoz kötik az erődítések elkészítését. Csakhogy ennek a vélekedésnek is ellentmond, hogy földvárainkban a keleti eredetű tárgyak is nagy számban jelen vannak, ami itt is a békés kereskedelmet valószínűsíti. Sőt a kiétei lakosság hegyekben történő továbbélése még akkor is jól dokumentálható, amikor a síkvidéket a mezőcsáti kultúra népe birtokolta. A kiéteiek és a preszkíták békés viszonyát mutatják a Szabó János Győző által a Tarna völgyében (Sirok - Akasztómály: nem messze a szajlai kiétei temetőtől) feltárt mezőcsáti típusú sírok, valamint a szilvásváradi Töröksánctól északnyugatra (az Eger felől Szilvásváradra bevezető műút és vasút kereszteződése mellett) Párducz Mihály által szkíta korinak meghatározott (Ha C periódusra datált), de inkább preszkíta temetőrészlet is. A késő bronzkori erődített telepek, várak jellegzetességeinek legjobb összefoglalását Nováki Gyula adta: "Valamennyi nagy relatív magasságú és nagy kiterjedésű hegy tetején fekszik. A sánccal, árokkal vagy hegyperemmel körülhatárolt telepek mérete az előzőkének a sokszorosa. Hosszuk 400 és 2000 méter, területük pedig a "kisebbeknél" 1,33 - 16,9 ha között változik, Szilvásvárad - Töröksánc azonban már 71,6 ha, Dédestapolcsány Verepce-tető pedig 123 ha területet foglal magába. A korai és középső bronzkorral szemben a késő bronzkorban igen nagy kiterjedésű telepeket találunk, mégis mindig osztatlanok. Nem találunk azokon belül elkülönülő részt, amit esetleg a vezetőréteg lakóhelyének tekinthetnénk. A telepek belsejében eddig végzett ásatások az óriási területekhez képest elenyészőek, ezért kellően alátámasztott következtetésekre nincs lehetőség. A többi kutatóval összhangban, mindössze annyit tételezhetünk fel, hogy a magas fekvésű, erődített telepek lakói között lehetett a vezetőréteg is, amely a környék kisebb települései felett is uralkodott. E nagy várak azonban nemcsak az ott élők, hanem az egész környék lakóinak a védelmét is szolgálták szükség esetén, igazi nagy népvárak voltak. Földváraink egymástól alig pár kilométerre, a Bükk hegység peremét szinte körülveszik. Az eddigi megállapítások szerint egy kultúrán belül, azonos időben lakták valamennyit. Ilyen közelségben nyilván szövetségesei voltak egymásnak. Úgy tűnik tehát, hogy a szomszédaikkal békés viszonyt ápoló, egymással szövetségben lévő kiétei csoportok nagy relatív magasságban és nehezen megközelíthető helyeken fekvő sáncvárainak rendeltetésével kapcsolatban nemcsak a hadászati védekezést, de az egyéb stratégiai szempontokat (kereskedelmi utak ellenőrzése, birtokközpont) is kizárhatjuk! Cserépfalutól észak-északkeletre kb. 2 km-re emelkedő Mész-tető a Bükkaljához tartozik, de közel van a Déli-Bükkhöz, a Hór-patak völgymedencéjéhez. Az itt található földvárat a késő bronzkorban (ie. 1100-800) építettek, ahogy már írtuk, a hegyvidék peremén épült várláncolat (bükkaranyosi földvár, kisgyőri Hársas és Majorvár, sályi Latorvár stb.) tagjának tekinthető. A földvár a dombtető északnyugat felé kinyúló platóját foglalja el. Északkeleti, legmagasabban lévő szélét keskeny, meredek oldalú, sziklás gerinc határolja. A délnyugat felé lejtő szélén az erődítés vonala bizonytalan. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől jól kivehető egyenes sánc védte a telepet. A sáncon és körülötte Korek József 1960-ban végzett rövid ásatást, amely során a sánc külső (keleti) aljában keskeny V alakú árok bontakozott ki. Az előkerült kerámia leletek alapján a késő bronzkorba és a kora vaskorba datálták a telep korát. A sánccal védett terület háromszög alakú, nyugati és keleti oldala természetes meredély, déli oldalát markáns sánc határolja. A délkelet felé folytatódó lankás hegyoldal felől mára már erősen lepusztult egyenes sánc védte a telepet. A 230 m hosszú, 10-15 m széles, jelenleg 1-1,5 m magas sánc által lezárt tér közepe erősen bemélyed, amfiteátrumszerű. Az erődítést a régészeti kutatás a Kyjatice kultúrába sorolja az előkerült cseréptöredékek alapján. A késő bronzkori – kora vaskori megtelepedés nyomai a sáncon kívül, a lankás hegyoldalban is megtalálhatók.
Tovább olvasom