Környezeti nevelés a nemzeti parkban 2021.10.21. 13:49
Tanulmányi kiránduláson vettek részt az Eventus Üzleti, Művészeti Középiskola 9. osztályos diákjai a Bükki Nemzeti Parkban.
Az október 7-i „pilot-program” keretében a tanulók miközben megismerkedtek a természeti értékekkel, a felsőtárkányi Kő-köz természeti és kultúrtörténeti értékeivel, betekintést nyerhettek a természetvédelmi kezelés rejtelmeibe is.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) Nyugati Kapu Látogatóközpontjában a Környezeti Nevelési Csoport munkatársainak vezetésével az iskola diákjai „forgó-rendszerben” és interaktív módon gyarapíthatták ismereteiket. Míg az egyik csoport megtekintette a Karszt és Élővilága című kiállítást és természetvédelmi témájú filmeket nézett meg, addig a másik társaság a szabadtéri foglalkoztatóban, illetve a tó körül inspirációkat gyűjtött, vázlatokat készített, rajzolt, fényképezett. Eközben a résztvevők harmadik csoportja bejárta a Kő-közi tanösvényt, ahol szakvezetés révén ismerhették meg a sziklaszoros tájtörténetét.
Az Eventus Üzleti, Művészeti Szakgimnázium, Technikum, Gimnázium, Szakképző Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégiummal kötött együttműködési megállapodás célja, hogy a középiskola 9. osztályos diákjai részére kialakított „Környezetünk természetföldrajzi és kulturális értékei” című programhoz a BNPI szakmai segítséget nyújtson. Miközben a tanulók felfedezik Eger környezetének védett természeti értékeit és bekapcsolódnak a Bükk-vidék Geopark programjaiba – aktív természetvédelmi tevékenységek révén megismerik a természetvédelmi kezelés lényegét, felismerik a globális ökológiai problémákat és formálódik a környezettudatos szemléletük is. Alapvetően minden résztvevő megelégedésére.
Az Eventus így számolt be a közös programunkról.