Igazgatóságunkhoz nemrégiben érkezett egy sajtómegkeresés, miszerint valaki szúnyogot talált a lakásában, és ezzel kapcsolatban tettek fel nekünk néhány kérdést. Ezen megkeresés apropóján szeretnénk az Olvasóközönséggel megosztani néhány gondolatot az örökzöld „szúnyogok és szúnyogirtás” témában.
Az, hogy valaki télen a lakásban szúnyoggal találkozik, nem számít különösebben említésre méltó eseménynek. Hazánkban mintegy 60 csípőszúnyog (Culicidea) faj él (a világon kb. 3000 faj), melyek közül több imágó alakban (kifejlett rovarként) telel át. Ezek a fajok a hideg időszakot fagymentes helyre húzódva vészelik át, például barlangokban, pincékben, fűtetlen épületrészekben. Így nem meglepő, hogy télen a lakásban találkozunk néha egy-egy szúnyoggal. (Erről részletesebben Dr. Soltész Zoltán ismeretterjesztő írásában olvashatunk ) Az már sokkal inkább meglepő lenne, ha kint a természetben dongana a fülünk körül a téli hónapokban egy szúnyog. (Itt említjük meg, hogy léteznek úgynevezett téli szúnyogok – tudományos nevük Trichoceridae –, amelyek enyhébb napokon a téli hónapokban is aktívak. Az ember számára közömbösek, nem szívnak vért.) Tehát a téli hónapokban a lakásban talált szúnyog nem különösebben meglepő dolog, nem a melegedő klíma „hatlábú megtestesítője”.
Az a helyzet, hogy a december végén és január első felében tapasztalt enyhe időjárásból még nem lehet következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy a nyári időszakban mennyi szúnyogra számíthatunk. Ezt elsősorban a tavaszi és nyári időjárás határozza meg. Ha sok csapadék esik, és ez meleg időjárással párosul, az kedvez a szúnyogok szaporodásának. Ha száraz lesz a tavasz és a nyár, akkor szúnyog is kevesebb lesz, mint egy átlagos évben.
Szúnyogcsapat Fotó: Daróczi Csaba/Varázslatos Magyarország
Az utóbbi években sokat hallani a médiából a szúnyogokról és a szúnyogirtásról. Közismert, hogy a szúnyogok csípésükkel kellemetlenséget okoznak nekünk, embereknek, valamint négylábú házi kedvenceinknek is. Ezért tartoznak a „nemszeretem” élőlények közé. S mint ilyenek, megpróbáljuk távol tartani magunktól őket. Erre alkalmasak a régóta használt különböző szúnyogriasztók (sprék, krémek, illóolajok, párologtatók). A szúnyogok távol tartásának másik módszere a szúnyogirtás (nevezik szúnyoggyérítésnek is). A riasztás és az irtás között az a jelentős különbség, hogy a riasztószerek nem okozzák a szúnyogok tömeges pusztulását, az irtásos technológiák viszont igen.
Szúnyogirtás a Kiskunsági Nemzeti Parkban Fotó: Koncz Bisztricz Tamás/Varázslatos Magyarország
Arra a kérdésre, hogy jelent-e problémát az, ha tömegesen pusztulnak el a szúnyogok, akkor tudunk érdemben válaszolni, ha tudjuk, hogy milyen szerepet töltenek be a szúnyogok a természetben. A helyzet az, hogy jelentéktelen külsejük ellenére nagyon fontos szerepet játszanak ezek az apró teremtmények az ökológiai rendszerekben, különösen az állóvízi ökoszisztémákban. A szúnyoglárvák és a kifejlett szúnyogok is nagyon sok élőlénynek (pl. pókok, halak, kétéltűek, madarak, denevérek) jelentenek nélkülözhetetlen táplálékforrást, tehát a táplálékhálózatban jelentős a szerepük. Továbbá az ökológiai rendszerek anyagkörforgalmában is nagy szerepet játszanak. Gondoljunk csak bele! A szúnyoglárvák a vizekben fejlődnek és szerves anyagokkal táplálkoznak. Amikor kikelnek, elhagyják a víztereket és ezektől kisebb-nagyobb távolságban folytatják életüket. Itt tömegesen fogyasztják őket olyan rovarevők (elsősorban madarak és denevérek), amik nem a vizek közvetlen közelében élnek, hanem csak táplálkozni járnak oda. Így a vizek szervesanyag-terhelésének csökkentésében a szúnyogok akarva-akaratlanul is részt vesznek, és anyagforgalmi szempontból összekötik a vizeket a szárazföldi élőhelyekkel. A fentiekből következik, hogy ha a szúnyogokat valamilyen úton tömegesen irtjuk a természetes élőhelyeken, annak az egész élővilágra kiterjedő jelentős káros hatása van. Ezekről a hatásokról és arról, hogy milyen lenne a világ szúnyogok nélkül, az alábbi cikkekben sok érdekes információt találunk:
Szúnyoglárvák a vízben Fotó: Szitta Tamás
A szúnyogirtásnak két fő formája van, a biológiai és a kémiai (más néven vegyszeres) védekezés. A biológiai szúnyogirtás (Bacillus thuringiensis israeliensis baktériumot tartalmazó készítmények) elvileg szelektív, tehát elsősorban a szúnyogokra, pontosabban a szúnyoglárvákra hat. Ezért az irtásnak ez a módja sokkal kevésbé káros az élővilágra és az ökológiai rendszerekre. Ráadásul megvan az az előnye is, hogy mivel a lárvákat pusztítja el, ezért hetekig tartó hatást lehet vele elérni, hiszen a vérszívó rovarok következő generációjának egyedszámát csökkenti. Ezzel szemben a kémiai irtás az imágókra (kifejlett szúnyogokra) hat, a petéket és lárvákat nem pusztítja el, így a hatása jóval rövidebb ideig tart. A kémiai irtás nem szelektív, egyáltalán nem tesz különbséget a szúnyogok és más rovarok között, mert általános hatású rovarölő szer a hatóanyaga (piretroid vegyületek, pl. deltamethrin). Egy ilyen irtás során ugyanúgy elpusztulnak a beporzásban is igen nagy szerepet játszó hasznos rovarok, mint a „nemszeretem” szúnyogok. A településeken végzett kémiai szúnyogirtás tömegesen öli meg többek között a lepkéket, méheket, poszméheket és zengőlegyeket, amik nagyon fontos szerepet játszanak a dísz- és haszonnövényeink megporzásában, tehát például abban is, hogy a kertünkben a gyümölcsfáinkról gyümölcsöt szedhessünk. Mivel a repülő rovarok szolgálnak táplálékul a körülöttünk élő madarak egy részének (pl. fecskék, poszáták), ezért rájuk is nagyon káros hatással van a kémiai irtás. Nem beszélve arról, hogy a lakott területeken kiszórt vegyszerek (és szermaradványaik) a mi szervezetünkbe is óhatatlanul bekerülnek.
Peterakó szúnyogok a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban Fotó: Ekler László/Varázslatos Magyarország
Ezért nagyon körültekintően, és csak akkor kellene ilyen típusú szúnyogirtást végezni, ha ténylegesen szükség van rá, mert hosszú távon nagyobb kárt csinálunk vele, mint hasznot. Sajnos a jelenlegi gyakorlat az, hogy a kémiai szúnyogirtást rutinszerűen végzik, nincs még meg a tudományos és szervezeti háttér arra, hogy megbízható monitoring adatokkal a beavatkozás szükségességének ténye eldönthető legyen – bár ennek ellenkezője olvasható a világhálón található cikkekben (pl. https://www.katasztrofavedelem.hu/41/szunyoggyerit... ), azonban a mindennapjainkban tapasztaltak sajnos nem egészen ezt támasztják alá. Ezen nagyon fontos lenne változtatni, mert a kémiai irtás káros hatásait nagyon jelentős mértékben lehetne csökkenteni, ha csak a szükséges helyen és időben történne az irtás. Továbbá az is nagyon jelentősen csökkenti a fent említett, számunkra is hasznos rovarok pusztulását, ha a beavatkozásokat szigorúan a szúnyogok napi aktivitásához igazítanák. A fentiekből következik, hogy kémiai irtás szükségességének megállapítása során figyelembe kellene venni a rövid- és hosszútávon jelentkező, az ökológia rendszereket érő károsító hatást. Már csak azért is, mert mi emberek is az ökológiai rendszerek részei vagyunk, nem tudjuk függetleníteni magunkat az élővilágtól és e rendszerek anyagforgalmától.
A szúnyogkérdéssel kapcsolatban nagyon fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet arra, hogy a nagyobb vízterektől távolabb lévő településeken – Heves vármegye településeinek nagy része ilyen – van egy nagyon egyszerű és költségkímélő módja a szúnyogok okozta kellemetlenségek elkerülésének. Kevesen tudják, de a kertjeinkben, teraszainkon ránk támadó vérszívók legtöbbször nem a távol lévő tavakból, víztározókból vándorolnak több kilométert hozzánk, hanem a lakókörnyezetünkben fejlődnek ki. A szabad ég alatt tárolt olyan tárgyakban, lomokban, amelyekben a csapadékvíz összegyűlik (pl. vödrök, műanyag dobozok, ládák, gumiabroncsok, stb.), rengeteg szúnyog képes kifejlődni. Ugyanígy a fedetlen esővízgyűjtő hordókban és kerti medencékben is. Ha nem tárolunk ilyen tárgyakat szabad ég alatt (vagy pedig hetente kiöntjük az összegyűlt vizet belőlük), továbbá az esővízgyűjtő hordókat szúnyoghálóval lefedjük, valamint a medencénket sem hagyjuk fedetlenül, akkor töredékére tudjuk csökkenteni a kellemetlenkedő szúnyogok számát.
Fotó: Hencz Judit/Varázslatos Magyarország
A Föld nevű bolygón élünk, ahol élőlények millióinak együttélése alapozza meg az energia- és anyagkörforgalmat. Ennek mi emberek is részesei vagyunk, ezért nem tudjuk függetleníteni magunkat az élővilágtól. Az emberiség hosszú távú jövője teljes mértékben a természeti környezet állapotától és annak anyagkörforgalmától függ. Ha olyan mértékben beavatkozunk ebbe a sok ezer év alatt kialakult és stabilizálódott rendszerbe, amely felborítja az „egyensúlyt”, akkor annak az emberiségre nézve beláthatatlan következményei lesznek. Legfőképp azért kell óvatosnak lennünk a Föld természeti környezetének pusztításával, mert senki nem tudja megjósolni, hogy mikor jön el az a pont, amikor hirtelen, visszafordíthatatlan és számunkra is végzetes változások indulnak el. Ezt azért nem tudja senki megjósolni, mert a földi ökoszisztéma olyannyira bonyolult, olyan sok elemének millió és millió kapcsolatából áll, hogy nem lehet előre jelezni a működésében bekövetkező változásokat, és azt, hogy azok milyen újabb és újabb változásokat indítanak el. Tehát amennyire csak lehet, meg kell őriznünk a természeti környezetünket, hogy az elkövetkező generációk is legalább olyan minőségű – és itt most nem az anyagi javakra kell gondolni – életet élhessenek bolygónkon, mint mi. Ezért van az, hogy a természet védelme valójában saját magunk védelmét jelenti, és az emberiség hosszú távú fennmaradásának záloga.
