A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete és az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében ismét véradásnak adott helyet csillagászati látogatóközpontunk, a Bükki Csillagda október 2-án, hétfőn.
A véradásra szánt négy óra alatt majdnem félszázan, összesen 48-an nyújtották karjukat. Ezzel közel 150 embernek segítenek a közeljövőben, hiszen egyetlen véradás akár három ember életét is megmentheti. A résztvevők között képviseltették magukat a BNPI, az Egererdő Zrt., az Északerdő Zrt. és a répáshutai önkormányzat munkatársai is. Őszintén hálásak vagyunk mindenkinek! Aki pedig eljött, díjmentesen megtekinthette a Bükki Csillagda kiállítását és egy planetáriumi filmet, valamint válogathatott a Tű, Cérna, Szeretet kedves ajándékai közül, valamint a Kis-Hortobágy Major finomságait is megkóstolhatták.
Jövőre ismét várunk Mindenkit nagy-nagy szeretettel!