Ferike a vezekényi gólya 2019.12.06. 13:38

A tél beálltával, az elmúlt napokban felszaporodtak a Dél-hevesből eredő lakossági bejelentések, miszerint Hevesvezekény közvetlen határában egy gólya árválkodik.

Az egyébiránt örömmel fogadott lakossági aggodalom megnyugtatására az alábbiakban álljon itt ennek a madárnak rövid története.

Neve: Ferike, bár közel három éves madárról lévén szó, inkább már Ferenc, de legalábbis Feri. 2017 júniusában, egy Tarnaszentmiklóson lévő fészekből esett ki kb. két hetes fiókaként, majd egyik munkatársunk családjával eltöltött néhány nap után (ekkora datálható a keresztelő is) a Hevesvezekényen működtetett átmeneti madármenhelyre került.

Ferike ideiglenes barátjával, Nokedlivel

Itt a gondos ellátásnak köszönhetően rendben fel is cseperedett. A koszt és a kvártély, amiben részesült, viszont olyannyira ínyére volt, hogy madarunk gyakorlatilag domesztikálódott, és bár azóta több alkalommal találkozott vadon élő fajtársaival, párba nem állt, a hosszú afrikai út pedig végképp nem csigázta fel. Ehelyett inkább birtokba vette a települést, nyáron sorra látogatja a veteményeskerteket, besegítve a kinti, elsősorban növényvédelmi jellegű munkákba, máskor pedig az utak mentén forgalomirányítást végez. Ferike - közvetlen és őszinte viselkedésével - hamar meghódította ’Vezekényt’, és méltán vált a település gólyájává, miközben soha nem feledkezett meg fiókakora helyszínéről és kellően opportunista módon a zord, táplálékhiányos időszakban mindig felkereste azt. Így jár el napjainkban is: nappal a legzordabb időben is kint posztol a községbe vezető út mellett és felügyeli az eseményeket, este viszont hazajár a biztonságot jelentő menhelyre. A tervek szerint Ferike hamarosan befogásra kerül, nehogy mégis valami baj érje, hogy azután tavasszal ismét nekirugaszkodhasson a vad lét viszontagságainak.

Ferike, amint épp az elemekkel dacol

A fehér gólya hazánk közismert és közkedvelt madara. Fészkelő állományának szinte egésze emberlakta környezetben él, a vidéki-falusi hangulat elmaradhatatlan részévé válva. Magyarországon a fészkelő párok száma 5000-5500 között alakul, állománya kisebb-nagyobb ingadozások mellett is stabilnak tekinthető. Mindezek mellett hazánkban és vonulása során, illetőleg telelőhelyén is számos veszélyeztető tényező tizedeli állományát. A legfontosabbak között említendő az általa preferált élőhelyek eltűnése, a túlzott és nem megfelelő peszticid-használat okozta mérgezés, a Mediterráneumban és Észak-Afrikában jellemző vadászat, valamint az áramütés, mely költési szokásai miatt kiváltképp veszélyezteti. Hazánkban a fehér gólya fokozottan védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke 100 000 Ft.

Borbáth Péter
természetvédelmi őr