Emlékkeresztet állítottak az Angyalok tisztásán 2021.09.15. 13:39

Keresztény emberként nem lehet más gondolatunk, mint vágyni tovább, még magasabbra, a teremtőhöz; ennek a folyamatosan megújuló vágynak állítunk most jelet ezzel a kereszttel, amit a mai napon az Eucharisztikus Kongresszus eseménysorozatához kapcsolódva felszentelünk – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Kékestetőn, az Angyalok tisztásán.

Szentpéteri Sándor az Eucharisztikus emlékkereszt ünnepélyes átadásán azt mondta, hogy az ország legmagasabb pontja egyfajta jelképes helyszín is, hiszen azt üzeni számunkra: ennek a keresztnek messzire kell látszódnia. Kiemelte, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Világkongresszus célkitűzései közé tartozik, hogy a katolikus vallás kovász legyen a magyar társadalomban és ehhez kívánnak hozzájárulni a magyar erdészek is a maguk eszközeivel.

Emlékeztetett, az Agrárminisztérium a Miniszterelnökség kezdeményezésére az állami erdőgazdaságokkal karöltve 21 emlékkeresztet állít a magyar erdőkben. Kereszteket, amelyek az összetartozásra, a magyarságra, emberségre emlékeztetnek bennünket, és támpontjai lehetnek az olyan együtt töltött időnek, mint amilyenek a zarándoklatok, a hittancsoportok kirándulásai vagy éppen a cserkészcsapatok portyái.

Fotó: Czímer Tamás


A helyettes államtitkár beszélt az utóbbi időszak kezdeményezéseiről is, melyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az erdőket be lehessen kapcsolni a vallási turizmusba. Példaként említette az EGERERDŐ Zrt. részvételével zajló Vándortábor programot, ahol az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztosság koordinálásában az elmúlt években külön zarándoktáborok indultak el a hagyományos erdei, vízi és kerékpáros táborok mellett. Említést arról is, hogy az útvonalak mellett mindenütt ott állnak az erdei keresztek, a képes fák, amelyek minden időszakban emlékeztetnek bennünket is a teremtett világ védelmével kapcsolatos kötelességeinkre.

Dobre-Kecsmár Csaba, az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy hazánk legmagasabb pontja, a Kékestető az ország szívében fontos helyet foglal el, ami most már nemcsak a testi, de a lelki feltöltődés helyszíne is. A keresztet Balog Gyula esperes áldotta meg.

Forrás: kormanyinfo.hu

Kapcsolódó

​Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti bemutató sétaút

​Szilvásvárad - Millenniumi természetismereti és erdészeti bemutató sétaút

2022.09.01. 13:45

A Szalajka-völgy bejáratától a Börtönmúzeum (Panoptikum, Szilvásvárad, Park u. 12.) mellett elhaladva, az információs táblákat követve, érkezünk a tanösvény kezdetéhez. Az ösvényen közel 2 km hosszan végig emelkedve érkezhetünk a Millenniumi Kilátóba, miközben az elhelyezett táblákból sok hasznos ismeretre tehetünk szert. A Millenniumi Kilátóból gyönyörű kilátás nyílik Szilvásváradra, a hegyek koszorújára és a közéjük vágódó völgyekre. Tiszta időben innen is láthatjuk a Magas-Tátrát. A kilátó parkolójából lefelé a műúton a Tótfalusi-völgy felé, vagy észak felé fordulva, a Bérci úton (S+ turistajelzésen) jutunk vissza Szilvásváradra.

A tanösvény húsz ismertető tábláján igen sok információ olvasható, a táblákat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság helyezte ki. Tíz tábla a Bükk természeti értékeit és a természetvédelmi tevékenységet mutatja be. A tanösvény elején tizenhárom különböző típusú kőzetminta segítségével megismerkedhetünk a hegység földtanával, a bükki karszttal, majd a hegység növényvilágával, rovarvilágával, ragadozó emlőseivel, madárvilágával, a nemzeti parkban folyó madárvédelemmel.

Az útvonalon több fedett pihenőhely, a végállomáson szép kilátást nyújtó kilátó található.

Gyerekekkel is ajánlott.

Útvonal: Szilvásvárad, Börtönmúzeum - Kalapati parkoló - Millenniumi Kilátó
Visszafelé két úton is lehet jönni:
1. Millenniumi Kilátó - Kalapati parkoló - Tótfalusi-völgy (műúton végig) - Szilvásvárad (5,4 km, 1 óra 45 perc, aszfaltos út)
2. Millenniumi Kilátó - Kalapati parkoló - Rákmára - Bérczi út - Cseres-tető - Szilvásvárad, Park u. 25/A (3,3 km, 1 óra, erdészeti út)

Tovább olvasom