Orchideákat figyeltünk meg Felsőtárkány közelében
Védett és fokozottan védett orchideákat figyeltünk meg 2017. május 13-án szombaton, Felsőtárkány közelében.
Minden évben lehetőséget biztosítunk fotósok és érdeklődők számára a Felsőtárkány határában található fokozottan védett orchidea - Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus) megfigyelésére és fotózására. A természetvédelmi szakvezetés során a résztvevők sok érdekességet hallhattak a falu közeli védett erdőkről, illetve szerencsénkre két másik orchidea fajt is meg tudtunk figyelni utunk során (Madárfészek kosbor, Bíboros kosbor).
Az élőhely látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen fekszik, melynek kutatási céllal történő látogatása a természetvédelmi hatóság engedélyéhez kötött. A terület sérülékeny, taposásra kifejezetten érzékeny, ezért csak kiscsoportban (maximum 10 fő) valósítható meg a növények megfigyelése kontrollált körülmények között.
A nap során Sulyok József, a BNPI Természetmegőrzési Osztályának osztályvezetője vetítettképes előadás keretében beszélt a bükki orchideák sokszínűségéről. A bemutató során sok érdekességet hallhattak a résztvevők e különleges növények életéről, és védelmük fontosságáról.
Képgaléria:
Képgaléria:
BNPI - Természetismereti és Oktatási Osztály