Növény- és állatvilág

Növényvilág

A Bükk-vidék Geopark területe nem természetes tájhatárokat lehatároló területtel esik egybe. A terület „magvát” alkotó Bükk-vidék (mint mezorégió), mellett több érintkező kistáj is részben a terület részét képezi. Az Alföld részét képező kistájak közül érintett a Gyöngyösi- és a Hevesi-sík, a Borsodi-Mezőség és a Sajó-Hernád-sík. Nyugat és észak felé mind a Mátra (a Keleti-Mátraalja, a Déli-Mátra és a Magas-Mátra kistájak révén), mind pedig az Észak-Magyarországi-medencék kistájai is érintettek (Pétervásári-dombság, Ózd-Egercsehi-medence, Felső-Tarnai-dombság, Tarna-völgy, Sajó-völgy). A terület legjelentősebb sajátjának tekinthető az erdőtakaró jelentős borítása, mely hazán erdősültségének (21%) több mint háromszorosa. Ha a Bükk központi részét nézzük, akkor ez az érték 90% feletti. Ez a tény nagyban meghatározza a terület élővilágának a jellegét.

A déli – már az Alföld részét képező – peremeken kívül a tervezési terület nagyobbikrész, a hazai florisztikai-növényföldrajzi beosztás szerint a Pannóniai flóratartomány (Pannonicum) Északi-középhegység flóravidékének (Matricum) Bükk hegységet is magába foglaló Borsodense flórajárásába tartozik. A terület nyugati és északi dombés hegyvidéki része (Mátra, Pétervásárai-dombság) már az Agriense flórajárás részét képezi, míg az alföldi részek a Crisicum flórajáráshoz tartoznak.

A Bükk hegység flórája – hazai viszonylatban is – igen gazdagnak mondható. Vojtkó András flóraművében 1320 edényes növényfaj került értékelésre. A geopark lehatárolt területén előforduló fajok száma ennél jóval nagyobb, mivel a Bükk hegység részét nem képező peremterületek (lásd Borsodi-Mezőség, Pétervásárai-dombság, Sajó- és Tarna-völgy) olyan élőhelytípusokat is tartalmaznak (lásd szikesek, homokpuszták, ártéri mocsárrétek, vízfolyások, holtágak), melyek a Bükkben nem fordulnak elő. A teljes fajszámot a terület vonatkozásában (ideértve az antropogén élőhelyek fajait is) 1800–1900 fajra becsüljük. A terület florisztikai gazdagságát az is mutatja, hogy 26 fokozottan védett és 364 védett növényfaj előfordulási adatával rendelkezünk a területről.

Florisztikailag külön érdekessége, hogy a Bükk hegység területén találkozhatunk dealpin-glaciális és szubmediterrán-interglaciális fajokkal, továbbá hideg-kontinentális fajjal, ezeken kívül nevezetesek endemikus és szubendemikus növényei is. Pre- vagy interglaciális reliktumfajnak (és egyben bennszülöttnek) tekinthető a Bélkőn élő magyarföldi husáng (Ferula sadleriana), és az egyébként mediterrán rokonságú szirti pereszlény (Calamintha thymifolia). Feltehetően reliktum jellegű néhány cserszömörce (Cotinus coggygria) előfordulás is. Minden valószínűség szerint még a jégkorszak ideje alatt telepedett meg a Bükk néhány nevezetes dealpin faja, mint a győzedelmes hagyma (Allium victorialis), a havasi ikravirág (Arabis alpina), a tarka nádtippan (Calamagrostis varia), a havasi iszalag (Clematis alpina), korai szegfű (Dianthus plumarius subsp. precox), tátrai hölgymás (Hieracium bupleuroides subsp. tatrae), kövi szeder (Rubus saxatilis), tarka nyúlfarkfű (Sesleria varia), tiszafa (Taxus baccata), Teleki-virág (Telekia speciosa), sárga ibolya (Viola biflora). A balti acidofil magas istánc (Armeria elongata) előfordulása is tovább bővíti a bükki ritkaságok sorát.



A hegység jellegzetes flórájának kialakulásában közrejátszottak azok a változatos termőhelyi lehetőségek, amelyek az Északi-középhegység más tájain nem, vagy csupán kis részben adottak. Részben az alapkőzet változatossága (mészkő, dolomit, agyagpala, riolit, bazalt, porfír), részben az ezeken kialakult talajtípusok váltakozásai járultak hozzá a flóra kialakulásához, illetve egyes reliktumok fennmaradásához vagy további szélesebb elterjedéséhez. A domborzati viszonyokkal összefüggő extrém mikroklímájú termőhelyek (töbrök, meredek falú völgyek, sziklaélek, sziklás tetők-hátak) szintén lehetővé tették, hogy fajok fennmaradjanak a makroklíma változásai után is.

A terület növénytakarójának változatosságát, gazdagságát számos tényező alakította ki, amelyben meghatározó szerepet játszik a terület formakincse, a klimatikus viszonyok, az alapkőzet és a rajta kialakult talajtípusok és a vegetáció fejlődéstörténete a múltbeli és a jelenlegi tájhasználattal. Az említett tényezőket még tovább árnyalja a Bükk egyes részei között meglevő mezoklimatikus, illetve elhelyezkedésben (biogeográfiai) különbségek. Így például a pontuszi-kontinentális klíma hatása a délkeleti Bükkben, míg a szubmediterrán hatás a Bükkben a legerőteljesebb, jóllehet mindkét területre a xerotherm társulások jellemzők. Ugyanígy például a Bükk-fennsík északnyugati letörései és az Ómassai-katlan északias növényzetében is jelentős különbségek érzékelhetőek.


Állatvilág

Az állatföldrajzi beosztás szerint a terület a domb- és hegyvidéki részei a Közép-dunai faunakerület Ősmátra (Matricum) faunakörzetének Börzsöny–Mátra–Bükk vonulat (Eumatricum) faunajárásába sorolhatók, míg a síkvidéki peremterületek már a Pannonicum faunakörzetének Eupannonicum faunajárásához tartoznak.

A növényzetet kialakító változatos természeti adottságok természetesen az állatvilág szempontjából is meghatározók. Ebből következően a Bükk hegység és környezete állatföldrajzi szempontból a legváltozatosabb faunaelemek gyűjtőhelye. Igen értékesek a csak itt élő bennszülött (endemikus) fajok, mint például a barlanglakó Gebhardt-vakfutrinka (Duvalius gebhardti), illetve a bükki hegyiaraszoló (Entephria cyanata gerennae). A Bükk hegységben előforduló állatfajok számát a legszerényebb számítások is 22 000 körülire becsülik. A terület számos olyan élőhelytípust is tartalmaz, ami a – szűken értelmezett – Bükk hegységben nem fordul elő, vagy nagyon ritka, ezért ez a szám a 25 000-t is meghaladhatja. Jelenlegi ismereteink szerint 101 fokozottan védett állatfaj és 503 védett állatfaj előfordulásáról rendelkezünk adattal (a szaporodó állományokon kívül ideértve a vonuló, illetve a területet időszakosan használó fajokat is). Jelen összefoglalás nem terjedhet ki az összes élőlénycsoportra és élőhelytípusra, így most csak a legspecifikusabb elemeket emeltük ki.

A karsztforrások hideg és tiszta vizet kedvelő csigafaja a kárpáti forráscsiga (Bythinella pannonica), míg a Déli-Bükk langyos karsztforrásaiban él a fekete bödöncsiga (Theodoxus prevostianus).

Fekete bödöncsiga Fotó: Násfay Béla

A bükki barlangokban megtalálható a hazai denevérfajok nagy része. Ezek közül csak barlangokban szaporodik a hosszúszárnyú- (Miniopterus schreibersii) és a kereknyergű patkósorrú denevér (Rhinolophus euryale), de emellett jelentős az erdőlakó denevérek fajszáma is. A denevérfajok diverzitása és a másutt ritka fajok jelentős állománya a nagy, idős erdőtömböknek és a sok száz barlangnak köszönhető. A főleg a hegység északi részére jellemző szurdokerdők számos értékes északi és magashegységi elemnek adnak otthont. Jellegzetes megjelenésű faj az endemikus kárpáti kék meztelencsiga (Bielzia coerulans). Az erdei tócsák és források számos kétéltűfajnak biztosítanak szaporodóhelyet, melyek közül a magashegységekkel mutat rokonságot az alpesi gőte (Triturus alpestris) előfordulása.

Alpesi gőte Fotó: Magos Gábor

A hüllők alapvetően száraz élőhelyekhez kötődnek, a déli „verőkön” gyakran találkozhatunk fürge- és zöld gyíkkal (Lacerta viridis, L. agilis), a melegkedvelő tölgyesek tisztásain, fákra feltekeredve a napozó erdei siklók (Elaphe longissima) is megfigyelhetők. Az odúlakó madárfajok az idős böhöncös fákhoz, holtfában gazdag idős erdőkhöz kötődnek. Ezek közül kiemelendő a fehérhátú fakopáncs (Dendrocopos leucotos), a kis légykapó (Ficedula parva) és az uráli bagoly (Strix uralensis). A terület ragadozómadár faunája is igen értékes. Stabil, tradicionális fészkelőhelyei vannak a fokozottan védett békászó sasnak (Aquila pomarina), a darázsölyvnek (Pernis apivorus) és a vándorsólyomnak (Falco peregrinus).

Békászó sas Fotó: Domboróczki Gábor

A Bükk-fennsíki töbörrétek sajátos karszti állatvilágnak biztosítanak életteret. Ezek közösségei kárpáti jellegeket mutatnak. Tipikus faja a bennszülött szerecsenboglárka (Plebeius artaxerxes issekutzi) és a karszti hangyaboglárka (Maculinea rebeli). A hegység bokorerdeiben, melegkedvelő tölgyeseiben és száraz gyeptársulásaiban melegkedvelő faunaelemekkel találkozunk, melyek közül kiemelhető a fűrészlábú szöcske (Saga pedo), az álolaszsáska (Paracaloptenus caloptenoides), a zörgőbagoly (Rileyiana fovea), az Anker-araszoló (Erannis ankeraria), a magyar virágdíszbogár (Anthaxia hungarica). Az elmúlt évtizedekben a nagyragadozók visszatelepedése is jól nyomonkövethetővé vált.Ismét megjelent a területen a farkas (Canis lupus), a hiúz (Lynx lynx) és a barnamedve (Ursus arctos) észlelések is megszaporodtak.

A hegylábperemek és alföldi részek jellemző emlősfaja a közönséges ürge (Spermophilus citellus), melynek állományai az elmúlt évtizedek erős visszaszorulását követően lokálisan ismét megerősödtek.

Kapcsolódó