A köztudatban Ramsari Egyezményként bevonult egyezmény illetve hivatalosan: a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, Ramsarban, 1971. február 2-án elfogadott Egyezmény és annak 1982. december 3-án és 1987. május 28.-június 3. között elfogadott módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről szóló 1993. évi XLII. törvény („a nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen mint a vízimadarak tartózkodási helyéről szóló, Ramsarban, 1971. február 2-án elfogadott Egyezmény és annak 1982. december 3-án és 1987. május 28.-június 3. között elfogadott módosításai egységes szerkezetben történő kihirdetéséről”) rendelkezik azokról a területekről, melyeket mi csak "Ramsari terület"-nek nevezünk.
A nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek listáján csaknem kilencszáz terület kapott helyet az elmúlt évtizedekben. Az egyezmény értelmében vizes területnek tekintendők azok az akár természetes, akár mesterséges, állandó vagy ideiglenes mocsaras, ingoványos, tőzeglápos vagy vízi területek, amelyeknek vize álló, áramló, édes, félédes, sós, ideértve azokat a tengervíz-területeket is, amelyek mélysége apálykor nem haladja meg a hat métert, valamint az időszakosan kiszáradó szikes tavak. Csak azok az országok csatlakozhatnak, amelyek legalább egy területet bejelentenek a listára, s gondoskodnak arról, hogy ökológiai jellege fennmaradjon.
Az egyezmény rögzíti a nemzetközi jelentőség kritériumrendszerét is.
A vizes élőhely nemzetközi jelentőségűnek minősül, ha:
- az adott biogeográfiai régióban található természetes vagy természetközeli vizes élőhely típusok reprezentatív, ritka vagy unikális példáját foglalja magába;
- veszélyeztetett vagy kritikusan veszélyeztetett fajokat vagy veszélyeztetett ökológiai közösségeket tart fenn;
- az adott biogeográfiai régió biológiai sokféleségének fenntartásában fontos állat- és/vagy növényfajokat tart fenn;
- állat- és/vagy növényfajokat azok életciklusának kritikus időszakában tart fenn vagy élőhelyet biztosít számukra kedvezőtlen feltételek esetén;
- rendszeresen 20 000 vagy annál több vízimadarat tart el;
- rendszeresen egy vízimadár faj vagy alfaj populációjának 1%-át tartja el;
- őshonos halak fajaink, alfajaink, családjainak, életciklus szakaszainak, fajok közötti interakcióknak és/vagy populációknak jelentős részét tartja fenn;
- halfajok számára fontos táplálékforrást, szaporodási-, halivadék nevelő területet és/vagy vándorlási útvonalat foglal magába.
Másik alapkötelezettsége az aláíró országoknak, hogy vizes élőhelyeik védelmét beillesztik földhasználati- és regionális tervezési folyamataikba. A tervezési folyamatokat úgy kell megvalósítani, hogy a bölcs vagy fenntartható használat valamennyi vizes élőhellyel kapcsolatban megvalósuljon, függetlenül attól, hogy azok kielégítik a nemzetközi jelentőség kritériumát vagy sem.
További alapkötelezettség a vizes élőhelyeken alapuló természetvédelmi területek létrehozása és fenntartása a vízimadár fajok életfeltételeinek javítása érdekében. A vizes élőhelyekkel kapcsolatos továbbképzést, különös tekintettel a vizes területek kutatása, kezelése és őrzése terén szintén meg kell valósítani. Ennek következtében a ramsari területek többsége az Európai Unió Madárvédelmi és Élőhelyvédelmi Irányelv alapján kialakított Natura 2000 Hálózat területeibe is belekerültek.
A Ramsari Egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzésének elősegítése, elsősorban az egyezmény részes államainak együttműködésére építve, továbbá az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megalapozása. Az egyezmény létrehozta a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékét, amelybe minden részes államnak legalább egy vadvizes területét felvetet. Az egyezmény alapállása nem a tiltás, hanem az ésszerű, fenntartható gazdálkodás, a területek megóvásával, ami természetesen más - más hasznosítást jelent a különböző területeken. Az egyezmény titkársága Glandban (Svájc) működik, jogi személyiséggel rendelkező háttérszerve a nemzetközi Természetvédelmi Szövetség (IUCN).
Jelenleg a 119/2011. (XII. 15.) VM rendelet ("a Nemzetközi Jelentőségű Vadvizek Jegyzékébe bejegyzett hazai védett vizek és vadvízterületek kihirdetéséről") alapján 29 terület tartozik a Ramsari területek hatálya alá.
2007. február 1-étől a korábban a működési területünkhöz tartozó két Ramsari terület (Bodrogzug, Felső-Tisza) átkerült az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósághoz.
Jelenleg a működési területünkön a Borsodi-Mezőség szerepel a Ramsari listán.
A kihirdetéssel érintett helyrajzi számok a Környezetvédelmi Miniszter 8001 / 2008. (K. Ért. 3.) KvVM tájékoztatójában találhatók meg. A hivatalos Ramsari adatlap a Ramsari titkárság honlapjáról is letölthető, a terület nemzetközi azonosítója:3HU027
http://ramsar.wetlands.org/Database/Searchforsites/tabid/765/Default.aspx
Elhelyezkedés:
A Ramsari területre való felterjesztés a Borsodi-Mezőség Tájvédelmi Körzet teljes területét (3 részegység) érinti.
Központi földrajzi koordináták: É.sz 47° 46’ 56’’, K.h. 20° 49’ 12’’
Terület: 17.932,2 ha
ebből fokozottan védett: 0 ha
Természetvédelmi státusz: Tájvédelmi Körzet (9/1989. (VIII. 24.) KVM), Natura 2000 terület (érintett különleges madárvédelmi terület: HUBN10002 Borsodi-sík; érintett kiemelt jelentőségű különleges természet-megőrzési terület: HUBN20034 Borsodi Mezőség; HUBN20032 Tiszakeszi-morotva)
Tulajdonos: A terület döntő részén a Magyar Állam
Természetvédelmi kezelő: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság
Tulajdonviszonyok, területhasználat, természetvédelmi kezelés:
A Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet Borsod-Abaúj-Zemplén Megye déli részén, a Mezőkövesd-Borsodivánka közötti műút, a Tisza folyó, az Ároktő-Mezőcsát közötti műút, valamint az M3-as autópálya közötti területen fekszik. Az érintett települések: Ároktő, Gelej, Mezőcsát, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály, Szentistván, Tiszabábolna, Tiszadorogma, és Tiszavalk.
A Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet továbbiakban: BMTK) döntő részben a Magyar Állam tulajdonában van, kezelője a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (továbbiakban: BNPI). Kivételt képeznek ez alól a privatizációs folyamatok során magánkézbe adott szántók, valamint a Tiszatáj Közalapítvány tulajdonában lévő területek. A döntően állami tulajdonú területek kezelését a vagyonkezelő Bükki Nemzeti Park Igazgatóság gazdálkodóknak történő bérbeadás útján valósítja meg.
A területhasználatot 2002. óta meghatározza az, hogy a gazdálkodók a Borsodi Mezőség ÉTT. kifizetéseiben részesülhetnek, ha csatlakoznak annak rendszeréhez. Ezt a kifizetések magas szintje miatt a legtöbb gazdálkodó megtette, így a természetvédelmi szempontú gazdálkodás lett a területen a meghatározó. Jellemző a gyepterületek legeltetéses hasznosítása, a szántóföldeken takarmány, vagy árunövény termelés folyik.
A BMTK teljes területe másodlagos kultúrtáj, amely emberi behatásra alakult ki. A hátakat szántóföldi művelés alá fogták, a területet ősi folyók medreinek maradványai hálózzák be, amelyek a csapadékban gazdag időszakokban vízzel teltek. A terület közel 2/3-át gyepek borítják, amelyek jelentős része időszakos vízborítású.
A területet az 1940-es évekig szabadon látogatták a Tisza árvizei, aztán itt is elkészült – a folyó mentén utolsóként- az árvízvédelmi gát. A gátak mellett épült szivattyútelepeket tehermentesítendő, a Bükkből érkező – az ősi folyómeder maradványokban kialakult mocsarakat vízzel tápláló- patakok vizét egy övcsatornában gyűjtötték össze, kizárva azokat a BMTK területéről. Az 1960-as években kiépítették azt a belvíz elvezető csatornarendszert, amely képes néhány hét alatt a tavaszi vizek levezetésére. Az 1990-es évek végétől a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság több lépésben elvégezte a vizes élőhelyek rehabilitációjának első ütemét. Ennek keretében elkészültek azok a műtárgyak, amelyek segítségével a Bükk-hegységből érkező patakok vizét két ponton újra ki lehet vezetni a BMTK-ba a belvíz elvezetésre készült csatornák segítségével. A fő belvízgyűjtő Tiszavalki-főcsatorna medrében, és néhány mellékcsatornán elkészültek azok a műtárgyak, amelyek segítségével lehetővé vált az ökológiailag szükséges mennyiségű víz megtartása a területen. Ennek eredményeképpen több száz hektárnyi gyep és szántóterületet visszafoglalt a víz, és ott vizes élőhelyek alakultak ki. A BNPI a nyílt vízfelületek fenntartása érdekében bivalygulya legeltetését tervezi a jövőben a vizes élőhelyeken.
Természeti értékek:
A terület élőhelyeinek hármas tagolódása meghatározza az itt élő fajokat is. A szántók táplálkozó helyéül szolgálnak az egész évben itt tartózkodó mintegy 150-200 darunak (Grus grus), amelyek száma az őszi vonulási időben kb. 5000 pd-ra nő. Ugyanitt táplálkoznak a döntően a Tisza-tavon éjszakázó vadludak is. Számuk a nyári ludak (Anser anser) nyárvégi gyülekezésekor eléri a 4-6.000 pd-t, a nagy lilik (Anser albifrons) és vetési lúd (Anser fabalis) esetében pedig az őszi tél végi vonuláskor a 20-30.000 pd-t. Az utóbbiak a szántók mellett szívesen táplálkoznak a jól ápolt kaszálók és legelők friss zöld füvén is. A ludak tömegeiben időnként megfigyelhetők kislilikek (Anser erythropus) kisebb csapatai, valamint vörösnyakú ludak (Branta ruficollis) is. A kora tavasszal részben vízzel borított gyepterületek a limikolák, és a récék vonulásában, költésében játszanak nagy szerepet. Kedvelt vonulási állomása a BMTK az aranyliléknek (Pluvialis apricaria), amelyek gyakran előfordulnak a seregélyek bíbicekkel vegyes csapataiban, de több alkalommal sikerült megfigyelni 1000 pd-nál népesebb csoportjukat is. A vizes élőhely rehabilitáció következtében több száz párban újra költ a nyári lúd (Anser anser), és jelentős a cigányréce (Aythya nyroca) valamint a kendermagos (Anas strepera) és kanalas récék (Anas clypeata) állománya. A vizes élőhely rehabilitáció keretében újjáélesztett mocsarakban 200-800 pár között mozog a költő szerkők száma, amely állandó faja a fattyúszerkő (Chlidonias hybrida) ehhez csatlakozik belvizes években a fehérszárnyú szerkő (Chlidonias leucopterus). A Borsodi Mezőség hajdan halgazdagságáról volt híres. A ma Tiszavalki-főcsatorna néven ismert ősi Csincse folyó medrében még a múlt század 60-as éveiben is fogták a folyami harcsát, a nyurga pontyot, olyan kis oxigén igényű fajokról nem is beszélve, mint a compó és a csuka. Aztán negyven évre eltűnt a pusztából a víz, és vele együtt a halak is. A vizes élőhely rehabilitáció következtében az újra állandósult vizekben megjelentek a halak „pionírjai”, amely társaság elég vegyes képet mutat. Az őshonos lápi póc (Umbra krameri), vágócsík (Cobitis taenia) és réti csík (Misgurnus fossilis) valamint compó (Tinca tinca) mellett a nagy tömegben jelentek meg az adventív ezüstkárász (Carassius auratus gibelio), valamint a törpeharcsa (Ictalurus nebulosus), illetve az amurgéb (Perccottus glehni) is. Közöttük a vízimadarak fajai mellett a csukák (Esox lucius) tartanak rendet.
A kétéltűek faj és egyedszámára szintén igen pozitív hatást gyakoroltak az élőhely rehabilitációs munkák. A vöröshasú unkák (Bombina bombina) száma milliósra becsülhető. Jelentős számban fordul elő a barna ásóbéka (Pelobates fuscus), a zöld levelibéka (Hyla arborea). Az igazi békák közül a mélyebb vizű mocsarakban elterjedt a kecskebéka (Rana esculenta), valamint a tavi béka (Rana ridibunda). Igen elterjedt az erdei béka (Rana dalmatina) mellyel nevével ellentétben gyakran a nyílt pusztán lehet találkozni. A farkos kétéltűeket a pettyes gőte (Triturus vulgaris) és a korábban a tarajos gőte alfajának tartott dunai gőte (Triturus dobrogicus) képviselik.
A mocsári teknős (Emys orbicularis) állománya növekedésnek indult a vizes élőhelyek gyarapodása következményeként. A vizes élőhelyek rehabilitációjával, a mocsári és réti növénytársulások regenerációja is lassan megindult, az értékes elemek közül érdemes kiemelni az alábbi vizes élőhelyekhez kötődő fajokat: kisfészkű aszat (Cirsium brachycephalum), buglyos boglárka (Ranunculus polyphyllus), zsombéksás (Carex elata) és lápi ibolya (Viola stagnina).
1. A vizes élőhely rehabilitációs munkálatok keretében megépült műtárgyak, elvégzett beavatkozások térképe
2. Boprsodi Mezőség TK átnézeti térképe BM TK térképe
linkek
Schmotzer András