Sor került az idei Ifjú Kócsagőr Program döntőjére Budapesten 2019.10.08. 14:31
Idén, immáron hetedik alkalommal, szeptember 18-20. között került sor az Ifjú Kócsagőr Program (IKP) döntőjére Budapesten, a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága (FÖRI) keretében működő Természetvédelmi Őrszolgálat szervezésében.
A programra jelentkezett 39 fiatal közül, a verseny három napon keresztül tartó fináléjában a tíz nemzeti park igazgatóság és a FÖRI részéről 11 fő vett részt, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságot Csonka Anna Cseperke képviselte.
Másnap 10 állomásból álló terepi vetélkedőn mérték össze tudásukat a versenyzők. Az útravalóul kiosztott csomagokat Borsodnádasd jóvoltából – a nemzeti értéktárban is helyet kapott – Nádasdi Molnárkalács is gazdagította. A reggel ismertetett koordináták alapján, Budapest területén keresték meg a kócsagőr-mentor párosok a pontokat, ahol az ifjú kócsagőröknek önállóan kellett megoldaniuk a feladatokat. Nagyon ötletes és magas színvonalon kivitelezett próbatételek vártak rájuk, az elsősegélynyújtástól, a különböző tevékenységekhez (favágás, növény- és állatgyűjtés, kőzetgyűjtés, tűzgyújtás, stb.) kapcsolódó intézkedéseken, túravezetésen át, az inváziós növények felismeréséig, fészekodú kihelyezéséig.
![](/msite/194/11676db66c16b3f6c8f787c5eee0f062.jpg)
Elsősegélynyújtás (szimuláció)
![](/msite/194/cde2f4fce82668a8ae0f2652c15724f7.jpg)
Favágás (szimuláció) Fotó: Bartha Csaba
![](/msite/194/05871f7003dc2189dd86c5f03be4efa7.jpg)
Kőzetgyűjtők lefülelése (szimuláció) Fotó: Bartha Csaba
![](/msite/194/233c113914ef32ee2357fe9e9d561f81.jpg)
Növénygyűjtők számonkérése (szimuláció) Fotó:Bartha Csaba
Odúkihelyezés (Fotó:Bartha Csaba)
A három nap során az Agrárminisztérium, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet, a 30Y zenekar és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság delegátjaiból álló zsűri végig nehéz helyzetben volt, mert valamennyi résztvevő nagy felkészültségről tett tanúbizonyságot. Idén megosztott első díjat kapott Nagy Zsolt (mentora Wágner László), a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és Illés Dorottya Virág (mentora Buczkó Máté Gábor), a FÖRI kócsagőre. A párosok jutalma a Tutajos és Matula díj mellett egy ötnapos lengyelországi tanulmányút lett.
Résztvevők (Fotó: Simics János)