Május 24-e az Európai Nemzeti Parkok Napja 2019.05.23. 10:18
Az Európai Nemzeti Parkok Szövetsége (EUROPARC) május 24-ét nyilvánította az Európai Parkok Napjává.
1909-ben Svédországban május 24-én a Svéd királyi Tudományos Akadémia kezdeményezésére megalakultak az első európai nemzeti parkok. Szerte az országban egyszerre 9 park nyitotta meg a kapuit.
Ezt követően több mint 50 év után, 1973-ban megalakult az EUROPARC, ami 37 ország, több, mint 400 védett területért felelős. Létrejöttének apropója az európai összefogás igénye, mivel napjainkban már nem lehet országhatárok által keretekbe szorítani a természeti erőforrások fennmaradásának biztosítását. Ezért közös akcióprogramok kidolgozására, tapasztalatcserére ösztönzi a tagokat, annak érdekében, hogy hathatós eredményeket tudjunk elérni a természet védelmében.
Ezen cél megértéséhez viszont tisztában kell lennünk azzal is, hogy mit értünk pontosan nemzeti park alatt. A Természetvédelmi Világszövetség definíciója szerint "olyan terület, amelynek ökológiai egységessége megőrzendő a jelen és a jövő generációi számára; amely megvédendő mindenfajta mezőgazdasági és ipari hasznosítástól; és amelyen lehetőség nyílik nemcsak tudományos, hanem oktatási és szabadidős tevékenységek végzésére is".
Ennek ismeretében tudnunk kell, hogy még az európai példa előtt hol alakult a világon elsőként ilyen, a természet védelmét elsődleges fontosságúnak tekintő park. 1864-ben ugyanis Abraham Lincoln aláírt egy törvényt, amelynek köszönhetően állami tulajdon lett, így pedig törvényi védelem alá került két kaliforniai terület, a Yosemite-völgy és a Mariposa Grove, ahol a hatalmas hegyi mamutfenyők találhatók. Későbbiekben, egész pontosan 1890-ben ez a terület lett az amerikai kontinens második nemzeti parkja, a Yosemite Nemzeti Park. A Yosemite-t megelőzve pedig a Yellowstone 1872-ben Ulysses S. Grant elnök jóváhagyásával jött létre, világon első nemzeti parkként.
A fentebb már említett 1909-es májusi 24-ei időpontra emlékezve pedig 1999 óta, minden évben ezen a napon megünneplik az Európai Nemzeti Parkok Napját. Ezáltal is igyekeznek ráirányítani a nagyközönség figyelmét a védett területekre és azok jelentőségére, ezzel pedig széles körű támogatói bázist szerezve a természetvédelem ügyének.
Jelenleg Magyarországon tíz területet említhetünk nemzeti parkként, a Hortobágyi, Kiskunsági, Bükki, Aggteleki, Fertő-Hanság, Duna-Dráva, Körös-Maros, Balaton-felvidéki, Duna-Ipoly és az Őrségi Nemzeti Parkot.
Az EUROPARC szervezet minden évben felhívást tesz közzé, hogy a nemzeti parkok programokkal csatlakozzanak az eseménysorozathoz. Az idei évben pedig a nemzeti parkok természeti értékeire irányítják a figyelmet.
A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság - kapcsolódva a felhíváshoz – ebben az évben május 25-én úgy szervezi a hagyományos kerékpártúráját, hogy a résztvevők felkereshessék azokat a természeti értékeket, élőhelyeket, amelyek a nemzeti park védetté nyilvánításának szakmai indokát megalapozták és ennek eredményeként 1977. január 1-én pedig megalakulhasson a Bükki Nemzeti Park.
Valamint a május 24-től egy héten át tartó hazai programsorozat, a Magyar Nemzeti Parkok Hete is színes és tartalmas programokkal várja az érdeklődőket.