"Kerékpárosbarát Munkahely" lett a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság 2020.01.28. 13:24
Tizenegyedik alkalommal hirdette meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely (KBT-KBM) pályázatokat.
A közlekedésért felelős tárca az elismerésekkel arra ösztönzi az önkormányzatokat és a munkahelyeket, hogy a megfelelő infrastruktúra kialakításával, szemléletformálással tegyék lehetővé, biztonságossá és vonzóvá a környezetbarát kerékpáros közlekedést a lakosok, munkavállalók és ügyfelek számára. A kerékpárosbarát címek átadására 2020. január 24-én az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (1055 Budapest, Szemere Bertalan u. 6., Könyvtár terem) került sor.
A címet elnyert önkormányzatoknak, intézményeknek, vállalatoknak szóló elismeréseket Schanda Tamás miniszterhelyettes úr adta át kilenc település és tizenegy munkahely képviselőinek.
Igazgatóságunk képviseletében Rónai Kálmánné igazgatónő vette át az elismerő oklevelet.
Idén mi is bekapcsolódunk a BringásVándor programba, ahol az ipolytarnóci szállás-megálló mellett a Bükk - Aggteleki-karszt útvonal bükk-fennsíki szakaszán természetvédelmi bemutatóval várjuk a kerékpáros vándortáborozókat.
A 2019 őszén meghirdetett pályázaton indult Igazgatóságunk, hiszen munkatársaink között is egyre többen használják a kerékpárt a mindennapi munkába járáshoz. A kerékpárosbarát cím elnyerésével az Igazgatóság vállalta, hogy a kerékpárral munkába járó kollégái számára az egri központban biztosítja a kerékpártárolás lehetőségét, valamint kultúrált körülményeket teremt a kerékpáros ruházat átcseréléséhez.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium célja a kerékpárosbarát pályázatok meghirdetésével, hogy a követendő példákat és a már bevált megoldásokat mintaként állítsa a lakosság és a cégek, valamint önkormányzatok számára.