Az „Év madara” a Bükkalján 2019.04.09. 16:17

Ez év márciusának végén és áprilisának elején gólyatöcsök (Himantopus himantopus) mutatkoztak párban a Hórvölgyi-víztározónál.

Első megfigyelésük 2019.03.31-én történt, amikor is egyetlen pár táplálkozott a tó sekély vizű, északi részén. Ezt követően, 04.04-én, e sorok írásának napján, már két pár keresgélte táplálékát kitartóan ugyanott.

Gólyatöcs pár balra a tojó, jobbra a hím (Fotó: Fitala Csaba)

A madarak telelő helyről történő visszaérkezésük során jutottak el vidékünkre, a Bükkaljára, ahol egyébként még nem volt bizonyított költésük. A gólyatöcsök sorsának további alakulása jelenleg még teljes biztonsággal nem jósolható meg, azaz nem tudható, hogy továbbállnak-e, vagy visszamaradnak költésre. Esetleges fészkelésük – faunisztikai szempontból – érdekességszámba menne, hiszen eddig leginkább költés utáni kóborlásuk során vetődtek el dombvidéki tavainkhoz, többnyire a júliusi-augusztusi időszakban, alacsony vízállás idején. Ilyenkor gyakran napokon, heteken át láthatóak voltak a faj egyedei, gyakran öreg és fiatal madarakból álló családok is. Mostani, kora tavaszi megjelenésük vidékünkön – minden bizonnyal – összefüggésben áll az országszerte „tomboló” szárazsággal, melynek következtében hagyományos, főleg az Alföldön található élőhelyeik egy része teljesen kiszáradt, megtelepedésre, fészkelésre alkalmatlanná vált. (Hasonló eset már lejátszódott egyszer egy másik, eredetileg szintén szikes tavakhoz és más, sekély állóvizekhez kötődő fajjal, a gulipánnal (Recurvirostra avosetta) kapcsolatban is, melynek egyedei elvándorolva kiszáradó alföldi fészkelőhelyeikről, 2002-ben költésbe is kezdtek ugyanennél a víztározónál.)

Gólyatöcs hím (fotó: Fitala Csaba)

A gólyatöcs, nem kevésbé szép régebbi nevén széki gólya, első ránézésre, egy kb. galamb testméretű , fekete-fehér tollazatú madár, a gólyáéra emlékeztető, valószínűtlenül hosszú, élénkpiros lábbal, aránylag hosszú, sötét és egyenes, finom alkotású csőrrel. Ennél a Lilealakúak közé tartozó, parti madárnál a nászruhás hím és tojó abban tér el egymástól, hogy előbbi hátoldala a szárnnyal együtt zöldesen csillogó, szénfekete színt mutat, de a fejtetőn, a szem környéken és a nyak hátoldali részén is, általában kiterjedt feketés mintázatot találunk. Ezzel szemben a tojó hátoldala összhatásában inkább barnásfekete, fehér fején és nyakán rendszerint csak kisebb területre korlátozódó, sötétebb (többnyire szürkés) részek láthatók, ha egyáltalán vannak ilyenek. A fiatal madarak és a nyugalmi ruhás öregek hasonlóak, hátoldaluk barnás színezetű.

Mint régebbi neve is mutatja, a gólyatöcs egykor, az Alföldön nagy számban található szikes tavakon, sekély vizű mocsarakban, vízállásokkal tarkított legelőkön, tocsogós réteken fészkelt, de ahogy a lecsapolások és az egyre intenzívebbé váló gazdasági hasznosítás következtében csökkent az ilyen területek száma és kiterjedése, úgy kezdett el a faj más, részben emberi hatásra kialakult vizes élőhelyeken megjelenni és költeni. Ilyen másodlagosan létrejött, alternatív élőhelyeknek számítanak pl. a rizsföldek, a halastavak, a víztározók, az agrárterületek belvízfoltjai, a szennyvízülepítő tavak, és a trágyaszikkasztók. Az újabb élőhelyek meghódítása szembeötlő módon, az 1980-as évek közepétől indult meg. A korábbi évtizedekben a hazai állomány mélyponton volt, kevesebb, mint 40 párt számlált. A fészkelő párok számának markáns növekedése lényegében az 1990-es évektől kezdve figyelhető meg, amihez hozzájárult – sok egyéb tényező mellett - néhány, átlagosnál csapadékosabb év is. Az időjárás azóta, ha lehet még inkább meghatározó a költőállomány nagyságát tekintve, minek következtében a fészkelők száma országosan tág határok, 200 és 1000 pár között ingadozott az utóbbi évtizedekben (Tokody, 2019).

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén belül, a Dél-borsodi Tájegységben 5-30 pár, a Dél-hevesi Tájegységben 0-10 pár, a Mátrai tájegységben 1-10 pár költését regisztráltuk az elmúlt évtizedben. Az elmondottakból is látható, hogy a faj nálunk mennyire sérülékeny és állománya mennyire ki van téve a szélsőséges időjárásnak egyes években. Ezért is döntött úgy a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakmai stábja, hogy ezt az egyébként európai szinten (még) nem veszélyeztetett fajt internetes szavazás eredménye alapján, az év madarának választja 2019-ben. Noha a gólyatöcs már eddig is fokozottan védett volt hazánkban (jelenlegi, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke: 250 000 Ft/egyed, ill. fejlődési alak), az elmondottak tükrében nem árt még inkább ráirányítani a közvélemény figyelmét erre a kecses, elegáns madárra. Természetesen a faj egyedeit és élőhelyeit nem csak az időjárás, vagy ha tetszik a klímaváltozás érintheti kedvezőtlenül, hanem egy sor, más veszélyeztető tényező is, melyekről jelenleg még kevés ismeretünk van. Nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű adat, a hazai költő állomány ún. vonulási mintázatáról (vonulási stratégiájáról, pontos vonulási útvonaláról, afrikai telelő helyéről stb.) sem, így arról sem tudunk képet alkotni, hogy hol és milyen veszteségek érik vagy érhetik madarainkat az alatt a több, mint félévnyi idő alatt, melyet a Kárpát-medencén kívüli, többek között dél-európai területeken töltenek.

A 2019. április 4-én látott két párnyi madárból, az egyik pár hímje azonban, néhány adattal „kiegészítheti” tudásunkat. Ugyanis ez a madár ún. egyedi kóddal ellátott színes gyűrűt viselt a lábán, amit említett napon sikerült teleszkóppal leolvasni. A kód alapján az egyed és minden, a jelölésével kapcsolatos adat, körülmény a Madárgyűrűzési adatbázisból visszakereshető, és természetesen a leolvasáskor kapott adatok (faj, ivar, kor, helyszín, időpont) is ebbe a rendszerbe kerülnek. Erről a madárról - többek között - azt lehet tudni, hogy 2010.04.10-én jelölték Észak-Olaszországban, a Pó-síkságon (a helység neve: Mirandola), 794 km-re a Hórvölgyi-víztározótól és már a jelölés időpontjában 2 évesnél öregebb volt, azaz már ivarérett is lehetett. Az idei megfigyelés is hazai fészkelést valószínűsít, mivel a madár párjával, a szaporodási időszak kezdetéhez közeli időpontban, nálunk, a Bükkalján került szem elé. A hazai fészkelés melletti döntő érv azonban az, hogy ugyanezt a hímet, pontosabban a gyűrűjének a kódját, már leolvasta egyszer kollégám, Ferenc Attila, 2016.05.15-én, a költési szezon kellős közepén, egy Mezőszemere közelében (Dél-hevesi Tájegység) található belvízfoltnál, ahol ekkor költött is a madár. Attila szerint ez a költés egyszeri alkalom volt csupán, mivel sem ez előtt az időpont előtt, sem ezt követően nem voltak megfelelőek fészkelésre az itteni környezeti viszonyok. Lehetséges, hogy már ez idő tájt is „kereste helyét” ez a hím, ill. ez a pár, az alföldi költőhelyek egy részének megszűnése, kiszáradása következtében. Sajnos úgy tűnik, hogy az idei, eddig rendkívül aszályosnak nevezhető tavasz is új fészkelőhelyek felkutatására ösztönzi a töcsöket, mint azt a Hórvölgyi-víztározónál végzett megfigyelések is mutatják.

A másik gólytöcs pár, a hím jobb lábán színes gyűrű, bal lábán apró fém gyűrű látható (Fotó: Fitala Csaba)

Ami az olaszországi jelölést illeti, arról lehet szó, hogy a gyűrű felhelyezése majd 9 évvel ezelőtt, a hím tavaszi vonulási útvonalának egy pontján, a fent említett helyen történt, amikor is madarunk - útját megszakítva - a Kárpát-medence felé tartott.

A jelölés időpontja egyébként több kérdést is fölvet. Különös pl. az is, hogy 2010.04.10-én, gyűrűzése idején még Olaszországban volt ez a madár, majd csaknem 9 évvel később, azaz az idén, ettől korábbi időpontban, már április 4-én, költőhelyén, a Kárpát-medencében tartózkodott. Az sem zárható ki teljesen, hogy a jelölés évében, vagy akár a későbbi években is Olaszországban fészkelt ez hím, és az ottani rosszabbodó körülmények (időjárási szélsőségek) hatására „tette át székhelyét” Magyarországra. (Hasonló beköltözésekről a szakirodalom is beszámol).

A további megfigyelések, leolvasások, jelölések segíthetnek az ilyen és ehhez hasonló kérdések megválaszolásában, de a vonulással, vagy a madár éves életciklusának egyéb állomásaival, kapcsolatos, széleskörű és megbízható ismereteket csak a műholdas nyomkövető eljárások (jeladók) alkalmazásától várhatunk.

A 2019. április 4-én, a jelenleg sekély vizű Hórvölgyi-víztározónál látott gólyatöcsök egyébként láthatóan jól érezték magukat, páronként elkülönülten táplálkoztak más parti madarak (kis lilék, bíbicek, havasi partfutók, pajzsoscankók, piroslábú cankók, erdei cankók, billegetőcankók) közelében, velük asztalközösséget alkotva. Ez utóbbi fajok közül is néhányat fotók mutatnak be. (A felvételek a Bükk-vidéken, de nem az április 4-iki megfigyelés alkalmával készültek.)

Bíbic (Fotó: Fitala Csaba)

Billegetőcankó (Fotó: Fitala Csaba)

Erdei cankó (Fotó: Fitala Csaba)

Havasi partfutó (Fotó: Fitala Csaba)

Pajzsoscankó (Fotó: Fitala Csaba)

Az anyag megírásához felhasználtam Tokody Bélának a Madártávlat 2019. évi 1. számában, az Év madaráról írt cikkét. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén fészkelő párok állományadatainak összeállításában az alábbi kollégáim voltak segítségemre, amit ezúton is köszönök: Farkas Roland, Ferenc Attila, Magos Gábor, Molnár Márton, Seres Nándor, Tóth László, Zákány Albert.

Fitala Csaba
természetvédelmi terület felügyelő