„Kint a határban, bent a tájban” Tájséta az egri szőlőhegyeken át a kaptárkövekhez (MEGHÍVOTTAK regisztrációs felülete)

2018.11.03. 09:00 - 14:00

1

November 3-án felkeressük az egri szőlőhegyeket és a kaptárköveket, valamint megismerkedünk a tájban élőkkel, az itt gazdálkodókkal, a Bükk-vidék kutatóival. A program Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az Eszterházy Károly Egyetem és a Kaptárkő Egyesület közös kezdeményezése.

2018 szeptemberétől újabb 10 alkalommal folytatódik a Hungarikum címmel kitüntetett bükkaljai kőkultúra látnivalóit és emlékeit bemutató Bükkaljai kőkulTÚRA túrasorozat a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület, valamint a Bükkaljai Tájegységi Értéktár közös szervezésében, melynek során havi egy alkalommal, a Bükkalja más-más településeinek környékére kalauzoljuk a résztvevőket, ahol bemutatjuk a kőkultúra emlékeit és látnivalóit.

A november 3-i alkalommal tájséta keretében felkeressük az Eger melletti szőlőhegyeket (promontóriumokat), ahol a hagyományos tájművelési módokkal (szőlészet-borászat, legeltető állattartás, erdőgazdálkodás), e tevékenységek művelőivel (örömeikkel, gondjaikkal) ismerkedünk meg, miközben a termékeiket is megkóstoljuk. Megtekintünk néhány szőlőműveléshez és pásztorkodáshoz kapcsolódó sziklába faragott helyiséget (pincét, bújót, dézsmapincét, kőistállót) és felkutatjuk a Hungarikum címmel kitüntetett bükkaljai kőkultúra legősibb szakrális értékeit: a kaptárköveket. Szakvezetőkkel bejárjuk a Mész-hegy–Nyerges-tető védett természeti területet, a hajdani Szőlőskepuszta ősi promontóriumát. A Mész-hegy oldalában lévő hajdani barlanglakás, pince és riolittufába faragott istálló udvarán pedig finom étkek, borok és szörpök kóstolására is mód nyílik.

http://lithosphera.hu/vedett-termeszeti-terulet_2/;

http://lithosphera.hu/2018/01/hajdani-szoloskepuszta-promontoriuma-mesz-hegy-nyerges-teto/

Háttér

A Bükkalja dombvidéke mozaikos agrártáj a Bükk hegység és az Alföld között. A természetföldrajzi, táji adottságok következtében az újkorra – sokrétű tájhasználat (erdőművelés, erdei legeltetés, pásztorkodás, szőlő- és kertművelés és szántóföldi művelés mozaikjai), változatos felszínborítás (erdők, legelőerdők, fás legelők, gyepek, szőlők, kertek, szántóföldek) és intenzív társadalomdinamika (munkára vándorlás, árucsere, legelőbérlés, búcsújárás stb.) alakult ki. Az ősi, organikus tájhasználat struktúráinak és objektumainak – az úrbérrendezés, a vágásfordulóra alapozott faanyagtermesztő erdőgazdálkodás és a nagyüzemi (intenzív) mezőgazdálkodás hatására – mára csak néhány töredéke maradt meg.

A mozaikos agrártáj szőlő-monokultúrás területeinek, az Eger környéki promontóriumok rendszerének egyike a középkori Szőlőske település (később: Szőlőskepuszta) hajdani szőlőhegyei: a Mész-hegy és a Nyerges-tető. A két összefüggő szőlőhegy jelenleg egy közel 150 hektáros, beerdősödött helyi jelentőségű védett természeti terület, melynek legfőbb kultúrtörténeti értékét a kaptárkövek, valamint a riolittufába faragott, „kőbe vágott” sziklahelyiségek – a hajdani gazdálkodás, a hagyományos tájművelés emlékei – jelentik.

A hagyományos tájművelési, gazdálkodási módok (tájhasználati formák) – a szőlészet-borászat és a legeltető állattartás – a Bükkalján igen szoros kapcsolatban álltak és állnak a bükkaljai kőkultúrával – amely a Hungarikum Bizottság 2016. június 17-i ülésén egyedülálló természeti jellege miatt megkapta a Hungarikum címet.

https://bukkaljaertektar.hu/;

https://bukkaljaertektar.hu/a-hungarikum/

Indulás (érkezés ugyanide): 9.00 Eszterházy Károly Egyetem Leányka utcai D-épület.

Táv: 10 km

A séta túra jellegű, az időjárásnak megfelelő terepi ruházat, túrabakancs szükséges.


Programvezető: Baráz Csaba (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)


Házigazdák és túravezetők:

Dobos Anna (Eszterházy Károly Egyetem)

Inges Zénó (Eszterházy Károly Egyetem))

Gál Tibor (Gál Tibor Pincészet)

Havasi Norbert (Kaptárkő Természetvédelmi és Kulturális Egyesület)

Kalmár Zsuzsanna (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság)

Markó Tamás (állattartó)

Nahóczki László (Egererdő Zrt.)

Rázsi András (Eszterházy Károly Egyetem)

Sütő László (Eszterházy Károly Egyetem)

Veres Imre (Egri Spartacus Tájékozódási Futó SE)

Vincze Béla (Vincze Borászat)



Részvételi díj: INGYENES, regisztráció alább! Jelentkezési határidő október 24.



2018.11.03. 09:00 - 14:00

Vásárolja meg jegyét online!

2018.11.03. 09:00 - 14:00
Regisztrációs túrajegy
0 Ft/fő